LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt állami számvevőszéki Elnök Úr! Államtitkár Úr! Az előterjesztés fenntartja az Állami Számvevőszék eddigi kötelezettségét, miszerint - idézem -: Ha az Állami Számvevőszék ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját állapítja meg, megállapításait az illetékes hatósággal haladéktalanul közölni köteles.ö Bűncselekmény esetén tehát van kezdeményező szerepe a Számvevőszéknek, de megoldatlannak vélem a bűncselekménynek nem minősíthető mulasztások megelőzését. Ez a közjogilag rendezetlen helyzet már egy évtizede az esetek egy részében formálissá teheti az Állami Számvevőszék ellenőrző munkáját.
Megoldatlan a Számvevőszék által feltárt, nem bűncselekmény jellegű mulasztások orvoslása, esetleg szankcionálása. A rendezetlen helyzet miatt maga a Számvevőszék is tudja, hogy feleslegesen dolgozhat olykor bizonyos ügyekben, mert tényeken alapuló megállapításokat és javaslatokat egyszerűen le lehet szavazni, és ezáltal létező problémák egy rövid szavazási procedúrát követően nem létezőkké válhatnak.
(19.40)
Például az államháztartási törvény egyértelműen rögzíti azokat a feltételeket, amelyek bekövetkezése esetén pótköltségvetést kellene készíteni. Ez alól a kötelezettség alól egy egyszerű szavazás mentesítheti a mindenkori kormányt, azaz hiába javasolná a Számvevőszék ilyen esetekben a pótköltségvetés benyújtását, ez a mindenkori parlamenti többség ellenében meddő próbálkozás lenne.
A mai formájukban feleslegesek a pótköltségvetésre vonatkozó előírások, mert nincs olyan elfuserált költségvetés, amelyet a mindenkori parlamenti többség ne mentesítene a pótvizsga alól. Szinte kínálkozik a megoldás, ami az lehetne, hogy a pótköltségvetés benyújtása törvényi feltételeinek beérése esetén csak valamilyen minősített többség mentesíthetné a pénzügyi tárcát a pótköltségvetés elkészítése alól.
Mondanék egy másik példát is. Már egy évtizede az Állami Számvevőszék folyamatosan sérelmezi - és magunk is többször elmondtuk ezt -, hogy a zárszámadás előterjesztésével egyidejűleg az állam nem számol el az állami vagyon sorsának alakulásáról. A települési önkormányzatok komoly szankciókkal számolhatnak, ha elkövetik ezt a mulasztást, de az államnak nem kell ilyen szankcióval számolnia, mert a mindenkori parlamenti többség vita esetén felmentheti az adott pénzügyminisztert a törvényi kötelezettsége alól.
Már eljutottunk oda, hogy senki sem vitatja az állami vagyon sorsának elszámolásával kapcsolatos mulasztásokat, mert semmilyen következménye nincs ennek a mulasztásnak. Az a helyzet alakult ki, hogy az állami vagyon gazdátlansága politikai kérdéssé vált és nem büntetőügyivé. Azaz még a bíróság elé sem lehetne idéztetni az államháztartási törvény megsértésében bizonyíthatóan vétkes aktuális pénzügyminisztert.
El kellene talán azon gondolkodni, hogy helyes-e a jelenlegi parlamenti viszonyulás az Állami Számvevőszék által feltárt visszásságokhoz. Szinte bizonyosra vehető a válasz, hogy a jelenlegi eljárás nem szolgálja az ország érdekeit.
El lehetne azon gondolkodni, hogy az egyértelműen törvényt sértő, azaz a Számvevőszék által is kifogásolt problémás eseteket ne lehessen egyszerűen többségi szavazás révén nem létező problémának tekinteni, hanem ha nem is a minősített többség, de egy 55-60 százalékos többség jóváhagyását kellene megszerezni. Ha ebben a kérdésben nem egyezik meg a tisztelt Ház, akkor az Állami Számvevőszék változatlanul gyenge jogosítványokkal ellenőrizheti az államháztartás rendjét. Ezeket a gondokat orvosolni módosító indítványokkal - különösen ellenzékből - hiábavaló próbálkozás volna.
Rövid hozzászólásommal csak jelezni kívántam, hogy abban bízom, hogy a szükség majd törvényt bont, és sikerül majd előbb-utóbb a parlamenti többség segítségével megerősíteni az Állami Számvevőszék jogosítványait.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés