DR. GÖNCZ KINGA egészségügyi, szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen Mézes Éva képviselő asszony napirend előtti felszólalását. Elsősorban azt szeretném hangsúlyozni - s ebben egyetértünk -, hogy az egészségügyben a magántőke bevonása, a privatizáció nem cél, hanem eszköz. Eszköz ahhoz, hogy a betegek jobb ellátást kapjanak, hogy Magyarországon hosszabb legyen a várható élettartam, hogy jobb legyen az egészségügyi ellátás. Természetesen mindannyian jobb egészségügyet szeretnénk.
Az is probléma, ha azt gondoljuk, hogy mindenre gyógyír a privatizáció, a magántőke-bevonás, mint ahogy az a végletes vélemény is nehezen elfogadható, hogy egyáltalán nem lehet beengedni az egészségügybe a magántőkét. Azt is tudnunk kell - ezek ismert tények -, hogy az egészségügyben már gyakorlatilag másfél évtizede jelen van a magántőke. A körzeti orvosi ellátás, a háziorvosi ellátás nagy része, a művesekezelések nagy része, a foglalkozás-egészségügyi ellátás és - ahogy képviselő asszony is említette - a gyógyszertárak nagyon nagy része magánkézben van. Amit ebből a betegek észleltek, az valóban az, hogy barátságosabb a kiszolgálás a gyógyszertárakban, gyorsabban sor kerül rájuk és jobb az ellátáshoz való hozzáférésük. Ez a betegek számára, a betegek szemével nézve mindenképpen előrelépést jelent.
Valószínűleg abban is egyetértünk, hogy a magánszférát úgy lehet bevonni az egészségügybe, a közszférát és a magánszférát úgy lehet együtt kezelni, ha ehhez megfelelő szabályozók társulnak, megfelelő garanciák vannak arra, hogy valóban a betegek érdekét és a jobb egészségügyi ellátást szolgálja mindez. A kórháztörvény - ami közben ugyan megsemmisítésre került - ezeket a garanciákat próbálta beépíteni és a köz érdekének a védelmét megfogalmazni.
Valóban sokféle vélemény, állásfoglalás hangzott el az utóbbi egy-két évben pró és kontra mindegyik oldalon, azt is hallottuk, hogy a magánosítás egyfelől veszélyt jelent, azt jelenti, hogy a betegek terhei növekednek, és azt is hallottuk, hogy mindent ettől várunk. Valószínűleg valahol középen van az igazság. Azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a kormány elkötelezett híve egy szabályozott versenynek ezen a területen, elkötelezett híve annak, hogy fent kell maradnia a társadalmi szolidaritásnak, a közfinanszírozás dominanciájának, valamint meg kell maradnia a kockázati közösség egységének is, ami biztosítja azt, hogy anyagi helyzetétől függetlenül mindenki hozzájusson ahhoz az őt megillető egészségügyi ellátáshoz, amire szüksége van.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés