DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a vitaszakaszban is két olyan ajánlási pont szerepel, ami tekintetében ugyanazt kell elmondanom, amit az imént a korábbi vitaszakaszban mondtam. Az egyik a 12. szám alatti módosító javaslattal kapcsolatos ajánlási pont, mégpedig az ajánlás 11. pontja. A másik pedig az ajánlás 12. pontjában a már egyébként említett 14. számú módosító javaslat kérdésköre.

Mind a két módosító javaslat hasonlóan fontos és kardinális kérdéseket tartalmaz a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség számára. Egyébként az ajánlás 11. pontjában szereplő 12. számú módosító javaslat Vastagh Pál és Szent-Iványi István képviselők módosító javaslata, amely gyakorlatilag arról szól, hogy a kormány tájékoztatási kötelezettsége, amit a miniszterelnök teljesít tulajdonképpen a maga személyében, kik felé irányul. Ez a módosító javaslat az itt érintett címzett kört kiegészíti az európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottság tagjaival, az alkotmányossággal foglalkozó bizottsági elnökkel, illetőleg a külügyi bizottság elnökével. Ezek olyan fontos elemei a törvényjavaslatnak, ami ahhoz, hogy a törvény megfelelően betöltse működését, elengedhetetlen.

A másik pedig az ajánlás 12. pontjában, amely szintén négypárti konszenzuson alapuló módosító javaslat, Vastagh Pál, Szájer József, Szent-Iványi István és Herényi Károly képviselő urak által jegyzett módosító javaslat, amelynek a leglényegesebb eleme az, hogy kifejezetten a miniszterelnök személyes kötelezettségévé teszi az Országgyűlés plenáris ülésének szóbeli tájékoztatását az Európai Tanács üléséről. Ennek a szabálynak a fontosságát és jelentőségét megint csak az határozza meg, amilyen súlya a kormánynak az Európai Unió szerveinek működése során van, és amilyen felelősségteljes döntéseket kell meghoznia. Ezeknek egy adott köréről a tájékoztatás az Országgyűlés plenáris ülése számára történik, és ez a módosító javaslat a tájékoztatási kötelezettséget a miniszterelnök személyes kötelezettségévé teszi.

Mind a két módosító javaslat - az egyik egyébként a már említett 14. számú módosító javaslat, az ajánlás szerkezetileg ezt többfelé bontotta, mind pedig a 12. számú módosító javaslat - olyan módosító javaslatok, melyeket a Fidesz a törvényjavaslat elfogadása szempontjából kardinális kérdésnek tekint.

Talán arra utalnék még befejezésül ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán, hogy érzékelhető, gondolom, az elhangzottakból is, és aki az előzményeket figyelemmel kísérte, az is tudja és ismeri, hogy itt a vitás kérdések nem feltétlenül a kormánypártok és az ellenzék között húzódnak meg, hanem a vita alapvetően maga a kormány mint a végrehajtó hatalom képviselője, illetőleg az Országgyűlés mint a törvényhozó hatalom között zajlott és zajlik. Azt gondolom, hogy nagyon fontos kérdés az, hogy azokban a kérdésekben, amelyekben az Országgyűlésben a négy párt között egyetértés alakult ki, ez az elképzelés érvényre jusson, és ez az elképzelés legyen a meghatározója az Országgyűlés és a kormány viszonyának. Ettől az elvárástól lesz számunkra értelmes és indokolt a törvényjavaslat egészének elfogadása.

Kérjük tehát a parlament négy frakcióját, képviselőtársaimat, hogy ezeket az indítványokat támogassák, hogy ennek jegyében ez a törvény megszülethessen.

Köszönöm figyelmüket.

(13.10)

Forrás: parlament.hu