ERDŐS NORBERT, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az ORTT beszámolója formailag korrekt beszámolónak tűnik, ugyanakkor a tartalom ijesztő, ijesztő az, ami 2003-ban a magyar médiában történt.
Két olyan téma van, amit mindenképpen érdemesnek ítélünk továbbgondolásra. Az egyik a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának kérdése, a másik pedig a brutalitás terjedése a médiában.
A beszámoló táblázatai azt bizonyítják, hogy semmilyen előrelépés nem történt a tájékoztatás kiegyensúlyozottságának kérdésében az elmúlt időben, sőt még visszaesés is tapasztalható.
A másik téma a brutalitás, az erőszak és a tragédia terjedésével kapcsolatban tapasztalható. Úgy tűnik, hogy sem az ORTT-nek, sem a napi gyakorlatnak nem sikerült megállítania azokat a tendenciákat, amelyek e téren jellemzőek voltak. Ha a közszolgálati televízió vagy általában a televíziók, az elektronikus média hírműsorait nézzük, azt állapítja meg az ORTT beszámolója is, hogy a politikai kérdéskör visszaszorulása volt megfigyelhető, és a beszámolók inkább a katasztrófákról, bűncselekményről szólnak nagyrészt, tehát ezek vették át a közszolgálati és a kereskedelmi televíziókban, rádiókban is a hírműsorokkal kapcsolatos elképzeléseket, és ezek voltak meghatározók a hírműsorokban. A politikának is végig kell gondolni a szerepét, hogy hogyan lehetne ezek ellen a tendenciák ellen tenni, egyrészt, hogy a tájékoztatás pártatlansága javuljon, másrészt, hogy az erőszak mértéke a médiában csökkenjen, mert ez borzasztó pusztító hatással lehet az emberek lelki életére és a politikai életre egyaránt. Ezért sem tudjuk elfogadni ezt a beszámolót, mert ha elfogadnánk, akkor úgy tennénk, mint ha egyetértenénk azzal a gyakorlattal, amely a magyar médiát jellemzi, jellemezte 2003-ban is. Sokkal alaposabb, következetesebb munkára van szükség annak érdekében, hogy ezeken a tendenciákon változtatni tudjunk.
(11.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ORTT beszámolójával kapcsolatban már több bizottsági ülésen felmerült a szervezet költségvetése, pénzügyi gondjai, a civil szervezetekkel kapcsolatos, a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségébe, illetve a nagykuratóriumokba történő beválasztásának ügye, több szervezet ellehetetlenítése, ennek a problémának a jogi megoldatlansága. További probléma, hogy a magyar média világában nem kap elég hangsúlyt, nem nagyon szólalhatnak meg a civil világ szereplői, a civil szervezetek és az ilyen közösségek hírei csak ritkán jelennek meg.
A beszámolóban nem nagyon láttunk közösségi médiára utaló megjegyzéseket, pedig még mindig arról beszélnek, hogy Magyarországon a tulajdonviszonyokat illetően duális médiarendszer van, közszolgálati és kereskedelmi médiumok. Nem hallottunk arról, hogy van egy harmadik típus, amely nem olyan nagy, mint az előző kettő, a közösségi média területe, a szabad rádiózás, a közösségi rádiók. Kapcsolata van az ORTT-nek több ilyen típusú műsorszolgáltatóval, és a törvény foglalkozik is ezzel az üggyel, de ez a beszámoló kevésbé. Talán nagyobb hangsúlyt kellene ezeknek kapniuk, ha tényleg úgy gondolja az ORTT és az ORTT jelenlegi elnöke is, hogy a magyar civil világ mennyire fontos. A következő években tehát mindenképpen nagyobb hangsúlyt kell kapniuk.
A bizottsági ülésen szóba került a kereskedelmi tévécsatornák kérdése. 2003-ban módosították a TV2 szerződését, bizonyos értelemben a kötbérek tekintetében változtatásokkal éltek, közszolgáltatási vállalásokat csökkenthetett a TV2. Az előzőek tükrében úgy ítéljük meg, hogy ezek a lépések nem helyesek, éppen ezért a beszámolót és az országgyűlési határozati javaslatot általános vitára - az elmondott indokok miatt - nem tartjuk alkalmasnak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés