HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Többen is említették már - itt legutóbb Pető Iván a kétperces hozzászólásában - a készülékhasználati díj átvállalását. Emlékezzünk rá, ezt az ügyet mindenki támogatta a parlamentben, de volt problémánk is a dologgal. Nem az a problémánk, ha az embereknek segítünk; az a problémánk, hogy ha egy ilyen ügyet meg akarunk oldani, azt teljesen szabályos jogi környezetben tegyük. Nekünk az volt az álláspontunk és az az álláspontunk, hogy a médiatörvény adott fejezetein is változtatni kellett volna egyúttal, akkor, amikor ezt 2002 nyarán megszavazta a tisztelt Ház.

(12.40)

Szeretném jelezni, leszögezni, újra elmondani, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt akkor - a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői, mondjuk most így - kidolgozták a javaslatukat a médiatörvény az irányú módosítására, ami szerint véleményünk szerint teljes mértékben és a teljes jogi környezetben szabályos és törvényes lett volna így a készülékhasználati díj átvállalása. Konstruktívak voltunk, adtunk egy javaslatot, mint ahogy azt mondjuk, hogy felháborító, elfogadhatatlan, hogy 2003-ban a civil szervezetek többségét kizárták a sorsolás lehetőségéből, amikor a közszolgálati kuratóriumok tagjainak jelentkeztek, nyilvántartásukat kérték; mi azt mondtuk, hogy itt egy médiatörvény-javaslat, letettük az asztalra, és javasoltuk, hogy legyen jogorvoslati lehetőségük a következőkben.

Mind a korábbi, a készülékhasználati díjjal kapcsolatos, mind a civil szervezetek problémáira valamilyen megoldást adó médiatörvény-javaslatunkat a szocialisták és a szabad demokraták nem vették tárgysorozatba. Ezt a történeti hűség kedvéért szerettem volna elmondani.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu