BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Néhány napja figyelemfelkeltő írás jelent meg a Népszabadságban arról, hogy közel 14 ezer rákbeteg nem kapja meg a sugárterápiás kezelést. Az írás szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosának, Lenkovics Barnabásnak a kérésére dr. Ésik Olga, a pécsi tudományegyetem tanszékvezető tanára készített jelentést a hazai sugárterápiás helyzetről.

A jelentés aggasztó képet tár elénk. Kiderül belőle, hogy a rákbetegek több mint egyharmada egyáltalán nem kap sugárterápiás kezelést. Akik hozzájutnak a kezeléshez, nem ritkán négy-hat hetet is várakoznak rá, pedig köztudott, hogy a gyógyulási, túlélési esélyeket számottevően rontja a késlekedés.

Tisztelt Államtitkár Asszony! Mindezek alapján kérdezem: ismerik-e az egészségügyi tárca vezetői ezt a jelentést, és ha igen, miként vélekednek róla?

Miért nincs egyetlen sugárterápiás központ a több mint egymillió lakosú közép-dunántúli régióban?

Miként tud segíteni a tárca abban, hogy a rákbetegek számára időben elérhető legyen az életmentő sugárterápiás kezelés?

Tisztelettel várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP és az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu