DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Egy héttel ezelőtt ez a kérdés már elhangzott itt, és akkor, mint utóbb kiderült, túl talányosnak tűnt a kérdés, és ennek alapján miniszter úr türelmet kért, hogy utána tudjon nézni a dolognak.

Hogy felelevenítsük: a 4/2004-es tárcarendeletről van szó, amely a hálózat-hozzájárulási díj fizetését írja elő, és ezt egyes szolgáltatók eléggé sajátságos módon értelmezik. Egy konkrét esetben - ez azonban nemcsak egy családot érint, a mi információink szerint nem egyedi esetről van szó - egy sima gáztűzhely beállítása, amely kapacitásbővítést nem igényel, jelentős terhet ró az adott családra, illetve családokra, és a szolgáltató erre a rendeletre hivatkozva szedi ezeket a díjakat.

Arról nem beszélek, hogy önmagában a hálózatbővítési díj intézménye és a privatizáció milyen viszonyban van egymással, hanem kérdezem a miniszter urat, hogy ebben a konkrét ügyben vagy ezekben az ügyekben a szolgáltatók helyesen értelmezik-e a tárcarendeletet. Ha nem - és remélem, hogy ez lesz a válasz -, akkor mindazok, akik eddig erre való hivatkozással kénytelenek voltak kifizetni ezeket a díjakat, azok mit tehetnek, hova fordulhatnak, hol érvényesíthetik az ezzel kapcsolatos igényüket? Várom válaszát. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu