DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az Országgyűlés a 35/2003. (IV. 9.) számú határozatával elfogadta az Állami Számvevőszék 2002. évi jelentését, és egyben célul tűzte ki az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény módosítását.

(18.50)

A módosítás fő irányaként az Állami Számvevőszék függetlenségének erősítését és az idejétmúlt, nem teljesíthető rendelkezések kiiktatását jelölte meg a parlament. Az Országgyűléshez beterjesztett törvénymódosítás e célokat maximálisan figyelembe veszi. Az Állami Számvevőszékről szóló törvény átfogó módosítására nincs szükség, ugyanis a hatályos szabályozás alapvetően megfelelő keretet nyújt az Állami Számvevőszék működéséhez.

(Az elnöki széket dr. Deutsch Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A törvényjavaslat ezért csak a legszükségesebb módosításokat tartalmazza, következésképpen nem hoz lényegi változást az Állami Számvevőszék alkotmányos jogállásában és feladatkörében. A javaslat parlamenti vitája során két alkalommal került sor négypárti egyeztetésre, amelyek eredményeképpen - a mi örömünkre is -, úgy tűnik, sikerült megállapodásra jutni, és a felmerült vitás kérdéseket, elsősorban a számvevőszéki bizottság által benyújtott módosító indítványokkal, megnyugtatóan rendezni. Ezúton is szeretném megköszönni a parlamenti pártok együttműködését és nagyfokú kompromisszumkészségét, amelynek köszönhetően az Országgyűlés reményeink szerint rövidesen elfogadja ezt a minősített többséget igénylő törvényi szabályozást.

Fontos hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat kidolgozása során végig együttműködtünk az Állami Számvevőszék munkatársaival, így nyugodtan mondhatom, hogy az önök előtt fekvő javaslattal és az ahhoz benyújtott, a kormány által támogatott módosító indítványokkal az Állami Számvevőszék is egyetértett, és egyetért.

A javaslathoz tizenhárom képviselői és négy bizottsági, illetve a bizottsági üléseken elhangzottak alapján két kapcsolódó módosító indítvány érkezett. A kormány e javaslatok közül azokat tartja támogathatónak, amelyek összeegyeztethetőek a négypárti egyeztetésen kialakult konszenzussal, továbbá amelyek koherensen illeszkednek az Állami Számvevőszékről szóló törvény rendszerébe, és pontosítják a benyújtott normaszöveget.

Engedjék meg, hogy röviden szóljak az általunk támogatni javasolt és a pártok többségének egyetértését is bíró főbb módosító javaslatokról. A számvevőszéki bizottság által benyújtott egyik módosító indítvány pontosítja a főtitkár feladat- és hatáskörét arra az esetre, ha az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei egyidejűleg akadályoztatva vannak feladatuk ellátásában. A módosítás nyomán teljesen egyértelművé válik, hogy a főtitkár csak kivételesen, átmeneti időre jogosult megtenni azokat az intézkedéseket, amelyek az Állami Számvevőszék működéséhez elengedhetetlenek.

Egyetértünk azzal a számvevőszéki bizottság által jegyzett módosító indítvánnyal is, amely kiiktatja az ÁSZ-törvény hatályos szövegéből az Állami Számvevőszék azon feladatát, hogy előzetesen véleményezze az Országgyűlés elé terjesztett kormányprogramok és az állami kötelezettségvállalással járó beruházási előirányzatok indokoltságát, célszerűségét és teljesítését. Ezek a feladatok ugyanis a kormány hatáskörébe tartozó gazdaságpolitikai döntésekkel hozhatók összefüggésbe, elbírálásuk ezért idegen lenne az Állami Számvevőszék tevékenységétől.

Támogatjuk a számvevőszéki bizottságnak azt a pontosító javaslatát is, hogy az egyértelmű törvényi szabályozás érdekében a vezetők között, továbbá a juttatásokról szóló részben külön nevesítésre kerüljön a főtitkár. A bizottsági vitában elhangzottak alapján benyújtott két kapcsolódó módosító indítvány közül az egyik biztosítja, hogy az Állami Számvevőszék elnökét a főtitkár az Országgyűlés plenáris ülésén nem helyettesítheti. A másik javaslat világossá teszi, hogy az Állami Számvevőszék nyilvánosságra hozott jelentése nem tartalmazhat állami, szolgálati vagy egyéb titkot.

A politikai egyeztetések után lényegében egyetlen nyitott kérdés maradt. Az MDF javaslata szerint az Országgyűlés elnöke kapna jogot arra, hogy javaslatot tegyen az Állami Számvevőszék elnökének és alelnökeinek személyére, amennyiben az erre létrehozott bizottság a megalakulásától számított 60 napon belül nem képes jelöltet állítani.

Tiszteletre méltó az a szándék, amellyel az MDF megoldást keres egy régóta fennálló problémára, nevezetesen, hogy a tisztelt Országgyűlés idestova már három éve nem tud megállapodni az alelnökök személyében. A kormány azonban nem támogatja ezt a módosító indítványt, mert az csak látszólag viszi előrébb a választás ügyét. A szóban forgó tisztségviselők megválasztásához ugyanis az országgyűlési képviselők kétharmadának támogató szavazata szükséges. Nem tűnik ugyanakkor reálisnak az az elképzelés, hogy az Országgyűlés elnöke nagyobb eséllyel tudna olyan jelöltet ajánlani, akivel kapcsolatban a széles körű politikai konszenzus megteremthető, mint az erre a célra létrejött bizottság. A probléma valódi megoldását az a példaértékű kompromisszumkészség szolgáltatja, ami például e törvényjavaslat vitája során eddig tapasztalható volt.

Tisztelt Országgyűlés! Kérem önöket, hogy a javaslatot a kormány által támogatott módosító indítványokkal szíveskedjenek megszavazni, ezzel is demonstrálva, hogy a magyar politikai életben sajnálatos módon gyakran tapasztalható bizalmatlanság ellenére a politikai erők képesek együttműködni, és a szakmailag jól megalapozott javaslatokat egységesen támogatni.

A javaslat megszavazása egyúttal, túl azon, hogy szakmailag is nagymértékben segítené az Állami Számvevőszék további munkáját, elismerése lenne annak is, hogy a nemzetközi tekintélyű Számvevőszék munkája kiemelten fontos a Magyar Országgyűlés frakcióinak és az Országgyűlés egészének.

Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem, támogassák majd a javaslatot a szavazáskor. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu