VINCZE LÁSZLÓ jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A bizottság állásfoglalása a következő:
Demeter Ervin mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által feltárt brókerbotránynak, ezen belül különösen a Pannonplast Rt. részvényeinek megvásárlása körülményeinek, a K&H Equities Rt.-nél történt milliárdos sikkasztásnak, a Britton cégcsoportnak a tranzakcióban betöltött szerepének, a Medgyessy Péter által elnökölt Inter-Európa Bank Rt.-ben történt pénzmosásnak és az egész botránysorozattal kapcsolatos kormányzati és kormánypárti politikusok érintettségének kivizsgálására létrehozott vizsgálóbizottság elnöke a Házszabály 74. § (1) bekezdésében szabályozott, bizottsági ülés előkészítésére vonatkozó hatáskörén - figyelemmel az ügyrendi bizottság 23/2002-2006. ÜB számú eseti jellegű állásfoglalására is - túlterjeszkedett, amikor a bizottság többségének a napirenddel kapcsolatos előzetes többségi állásfoglalása nélkül a bizottság ülésére meghallgatandó személyt hívott, illetve állami szervtől adatokat, nyilatkozatot kért.ö
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés