DR. MIKES ÉVA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Végighallgatván a bizottsági előadókat is, nehéz most már igazán új szempontot behozni ebbe a vitába. Azt gondolom, hogy inkább megkísérelném egyfajta módon rendszerezni azokat a pontokat vagy azokat a kifogásokat, amelyeket mindenképpen vita tárgyává szeretnénk tenni.
Először is, most már csak örülni tudok annak, hogy ez a hányatott sorsú előterjesztés végre elérkezett a vita megkezdésének stádiumába, hiszen a decemberi beterjesztés után kétszer is lekerült a Ház napirendjéről, illetve elnapolásra került, míg végül most végre belefoghatunk abba, hogy elmondjuk a véleményünket. Hozzáteszem azt is, hogy már 2002 júniusában elhangzott ebben a Házban, hogy az akkor még új kormány, illetve kormánykoalíció hónapokon belül szeretné a területfejlesztési törvényt módosítani, illetve hogy a módosítást elő fogják terjeszteni.
(21.10)
Szabó György elnök úr nagyon korrektül elmondta azt, hogy noha ez a sajtóban rendre, újra és újra felmerül mint érv, semmifajta konkrét uniós elvárás e tekintetben nincsen, hiszen az uniós elvárásoknak a minimumát már a jelenleg hatályban lévő területfejlesztési törvény is teljesíti. Én mégis azt mondom, hogy áttételesen és közvetve mégis annyi köze van az uniós esélyeinkhez, hogy természetesen egy olyan intézményrendszerrel vagy egy olyan szabályozottsággal, amelyik jobban szolgálja egyrészt a pályázati előkészítést vagy a projektelemzést és aztán pedig a pályázatokon való részvételt, nyilvánvaló, hogy jobban tudunk szerepelni.
Ezért mondom azt, hogy nem a Fidesz frakciója, illetve a Fidesz szakpolitikusai mondták azt, hogy módosítani kell ezt a törvényt, hanem kifejezetten a kormánykoalíció politikusainak a szájából hangzott el ez a sürgető igény, ehhez képest viszont most már másfél esztendeje várunk arra, hogy ezt a kérdést valóban megvitathassuk. Én ezt azért meglehetősen ellentmondásosnak látom, mert ha valóban annyira sürgető volt ez, ahogy önök ezt látták és kifejtették, akkor furcsa, hogy ez másfél évet ráért, ráadásul úgy, hogy közben a Belügyminisztérium előterjesztése a kistérségi társulások ügyében ezt beelőzte, színezte, és néhány részében egyébként szerintem már most porossá vagy túlhaladottá tette.
És előrebocsátom, hogy attól tartok, hogy ez esetben is majd azzal kell szembenéznünk, hogy miközben nagyon gondosan az általános vita keretében megvitatjuk ezt a normaszöveget, majd - mint ahogy egyelőre tudom - jövő héten folytatjuk és befejezzük az általános vitát, nyilvánvalóan elő fog kerülni egy olyan módosítócsomag, amelyik egyébként a kistérségi társulásokról szóló törvénytervezetet is alapvetően alakította át, hiszen ez a törvénytervezet már most egy átfogó módosítócsomag után kiált, egyszerűen az időmúlás okán. Szeretném arra felhívni a figyelmüket, hogy én ezt nem tartom jó metódusnak a Ház munkája számára, hiszen megint az a helyzet fog előállni, hogy egy olyan normaszövegről vitatkozunk általános vita keretében, ami nagy részben megsemmisül, mire elérkezünk a részletes vitához, így a tulajdonképpeni általános vitát a részletes vita keretében folytatjuk le, oly mértékben változnak meg a törvénynek a rendelkezései. Nem tudom, hogy ez így lesz-e - ha a normaszöveget nézem, akkor reménykedem abban, hogy ez módosításra kerül, ha viszont azt nézem, hogy ez eljárásként helyes vagy nem helyes, akkor azt gondolom, hogy nem lenne jó erre rászoknunk.
Azt is hadd említsem meg, hogy a kistérségek tekintetében nagyon sok olyan vitánk volt az előző ciklusra visszanyúló módon, amikor az előző ciklusban a kistérségek szakmai kapacitásának a fejlesztéséről beszéltünk, akkor rendre ellenkezésre találtunk. Én emlékszem még azokra a vitákra, amikor a kistérségbéli szakmai kapacitások növelésére tett erőfeszítéseink abba az ellenállásba ütköztek a szocialisták részéről, hogy a kistérségekben az a helyes, ha az önkéntes társulások háborítatlanul megmaradnak, és az önkéntes társulások a maguk sajátos módján, mindenfajta feladatkötöttség vagy területi kötöttség nélkül szabadon szövetkezhetnek egymással. Én azt gondolom, hogy azért fontos megemlíteni és kiemelni a szakmai kapacitás kérdését, mert ez az a pont, ahol egyébként talán most már egyet tudunk érteni, a szervezeti megoldásokban azonban nem tudunk egyetérteni.
Szeretném arra felhívni a figyelmet - hogy a végén kezdjem -, hogy mivel tegnap ugyan mi ezt nem szavaztuk meg, de a Ház elfogadta a kistérségi társulásokról szóló külön törvényt, jelen pillanatban az a helyzet bontakozik ki, hogy ahol a társulást, a többcélú kistérségi társulást létre tudják hozni, ott annak szabályai szerint fogják ellátni a területfejlesztési feladat- és hatásköröket; ahol ez hibádzik, akár a vállalt feladatokban, akár abban, hogy csak egy település is kimarad ebből, ott a most valamilyen módon kibontakozó területfejlesztési törvény vagy kistérségi területfejlesztési tanács alapján fogják ezt ellátni; ahol pedig csak egy település van az adott kistérségben, ott pedig a képviselő-testület fog dönteni, külön szabályok nélkül.
Lehet erre azt mondani természetesen, hogy nagyon jó, ha számos alternatív megoldás létezik a területfejlesztésről térségi szinten való döntési rendszerben, de azt gondolom, hogy azért ettől a rendszertől edzett jegyzők is megtántorodnak. Tehát jó lenne azért azon eltűnődnünk, hogy hogyan lehet ennek a szabályait egységesíteni, akár egyetértünk a részletszabályokban, akár nem.
Nem tudok attól sem eltekinteni, hogy megemlítsek újfent egy olyan témát, ami nem szorosan ennek a törvénynek a szabályozási köre, hiszen ebben a törvényben több más részletrendelkezés mellett azért az igazán nagy újdonság a kistérségi területfejlesztési tanácsok megjelenése. Itt újfent el kell azt mondanom, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy milyen területi beosztás szerinti kistérségi fejlesztési tanácsok megalakulásáról beszélünk. Hiszen megszületett ugyan az a kormányrendelet, amelyik beosztja immáron nem 150, hanem 168 kistérségre az országot, azonban ez a beosztás megítélésem szerint semmifajta igazi normativitást nem tartalmaz, hiszen sem területi, sem lakosságszámbéli normativitás ebben nincsen, meglehetősen ad hoc jellegűnek tűnik, és hozzá kell fűznöm azt is, amit rendre el szoktam mondani, hogy megítélésem szerint nem a több kistérség, hanem a kevesebb kistérség irányába kellett volna haladnunk.
Ezt azért tartom lényeges kérdésnek, mert a kistérségi területfejlesztési tanácsok további eljárási szabályozásánál ez rendkívül nagy fontosságot kap, hiszen azok sokszínűsége és sokfélesége okozza azt a problémát, hogy nehéz olyan szabályokat találni, amelyek bármilyen módon konszenzusra találhatnának a Házban vagy akár a területfejlesztés szereplői körében is.
A részletesebb szabályokra áttérve: az Országos Területfejlesztési Tanács tekintetében már többen foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy hogyan és milyen módon alakul át, és többen említették azt, hogy milyenfajta szereplők, résztvevők kerülnek ki az Országos Területfejlesztési Tanácsból.
Én hadd emeljek ki ebből egy számomra nehezen érthető kérdést, hogy noha a régi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalnak a szervezete, jogállása megváltozott a kormányváltás után, de mégis egyfajta olyan feladatot vagy célt szolgált ennek a hivatalnak a részvétele az Országos Területfejlesztési Tanácsban, amelyik tekintettel volt a kisebbségi, etnikai kérdésekre. Ezt felcserélni a nők és férfiak esélyegyenlőségéért küzdő szervezetek egy állandó képviselőjével, erre nem igazán találtam magyarázatot, sem akkor, amikor ezt először felfedeztem, sem pedig azóta semmifajta kormánypárti vagy szakpolitikusi magyarázatban. Egyébként is, ha végignézzük azt, hogy hogyan és mi módon változik ezen a téren a fejlesztési tanácsoknak az összetétele, akkor úgy tűnik, mintha a cigány kisebbség részvétele, illetve a nők és férfiak esélyegyenlőségéért küzdő szervezetek részvétele lenne a legfontosabb kérdés abban a szociális és sokrétű esélyegyenlőtlenségben, ami ebben az országban egyébként valóban sok területen jelen van. Én hadd vessem azt föl, hogy legalább az Országos Területfejlesztési Tanács szintjén, ahol egyébként a kormány dönti azt el, hogy a kormánynak mely tagjai, mely miniszterek vesznek részt ennek a tanácsnak a munkájában, sokkal egyszerűbb lenne akkor az esélyegyenlőségért felelős miniszternek a részvétele, és ezt a problémát, azt gondolom, orvosolná.
Ugyanígy nehezen érthető és nehezen értelmezhető az összes szinten megjelenő úgynevezett egyeztető fórum valamifajta küldöttjének a jelenléte. Semmifajta eljárási szabályt nem tartalmaz a javaslat arra nézvést, hogy hogyan és mi módon alakul ez meg. Lehet persze erre azt mondani, hogy alakítsák ki ők maguk, de önmagában véve az, hogy egy szervezet a bíróságon bejegyzett, és valami módon valakik valahogyan valamifajta fórumot alakítanak, és annak valamilyen küldöttje van, ezt azért én nagyon alulszabályozott helyzetnek tartom, hiszen ad absurdum a helyi bélyeggyűjtő kör is bekerülhet ilyen módon küldöttként a területfejlesztési tanácsba. Én azt gondolom, hogy ennél azért inkább szakmai feltételekhez kellene kötni a civil részvételt, akkor is, hogyha ezt nagyon fontosnak tartják az előterjesztők.
A cigány kisebbségi önkormányzatok részvételéről már beszéltem. Nekem az az álláspontom, hogy kétféle módon kezelhető ez; vagy az adott területi szinten jelen lévő összes kisebbség képviselőjét be kell vonni, de ennek sem látom egyébként sok értelmét, mert én azt gondolom, hogy a területfejlesztési tanácsok működése a legkevésbé sem etnikai alapú döntéseket kell hogy igényeljen.
(21.20)
Szeretnék arra röviden utalni, amit már többen említettek, hogy a fejlesztési tanácsok szervezési és működési szabályzatának az elfogadásához teljes körű konszenzust ír elő ez a törvényjavaslat. Azt gondolom, hogy ez egyszerűen nem reális. A 30 nappal később megismételt kétharmados szavazás is, tudjuk jól, milyen nehézségekkel jár, nemhogy a teljes konszenzust várjuk meg. Ráadásul - hozzáteszem - a rendelkezések között, a hatályba léptető rendelkezések előtt szerepelnek a kormány felhatalmazásai, és a kormány felhatalmazásaként szerepel az, hogy a területfejlesztési tanácsok megalakulásával vagy átalakulásával kapcsolatos rendet szabályozza. Én attól tartok, ha nem sikerül ezeket a szervezési és működési szabályzatokat elfogadni, akkor valami módon majd kormánykompetenciába kerül vagy marad azoknak az eljárási rendeknek a szabályozása, amiket szmsz-ben kellett volna rendezni.
Ugyanígy végiggondolandó az úgynevezett súlyozott szavazások kérdése, hiszen ez mindenképpen érdekeket sérthet egyébként mindenfajta nézetből, ráadásul a fejletlenebb térségekben vannak a kistelepülések a leginkább kiszolgáltatott helyzetben. Ehhez képest olyan szabályokat alkalmazni, amelyek lehetővé teszik - amellett, hogy a polgármesterek akár állandó megbízással is helyettesíthetik egymást a kistérségi fejlesztési tanács munkájában, még választhatnak egy elnökséget vagy bizottságot - ezt a bizonyos 5-9 tagú bizottságot a sok kistelepülést tartalmazó térségekben, ez egyértelműen azt jelenti, hogy az úgynevezett aprófalvas részeken az igazán kicsi települések kiszorulnak a döntések köréből.
Ugyanígy természetesen az a szabály, ha meghaladja a székhely település lakosságszáma a kistérség lakosságszámának egyharmadát, illetve ha megyei jogú város a székhely település - e kettőt egyébként szerintem felesleges külön szabályozni, de lehet, hogy van kivétel, nem tudom elképzelni, hogy egy megyei jogú város ne haladja meg az egyharmadot, de bár ez lenne a legnagyobb vitatémának ebben a törvényben -, az egyetértési jogot fenntartja az adott polgármester részére. Ez egy kvázi vétójogként érvényesül, tehát egyértelműen azt jelenti, hogy a székhely település vagy a központ település agglomerációjaként fog viselkedni ez esetben a kistérség, hiszen nélküle nehéz akkor olyan programot megalkotni, amiben egyetértés keletkezhet.
Időm fogytán azt már csak megemlítem, hogy a térségi tanácsként definiált és újfent életre hívott budapesti agglomerációs térségi tanácsban mind a központi régió elnökének, mind a főpolgármesternek egyetértési joga van. Ez adott esetben tökéletesen lehetetlenné teheti ennek a térségi tanácsnak a működését, ha nem sikerül olyan magas fokú konszenzust kialakítani, amelyre a jelenlegi szakmai és politikai viták mellett csak nagyon derűs napokon látok esélyt.
Az igazán nagyon fontos kérdésekre, amelyekre mindenki vár a térségekben is és a települések között is, sor akkor kerül, amikor a törvénymódosító javaslatban elérünk ahhoz a részhez, amelyik azt taglalja, hogy a kormány milyen felhatalmazásokat kap arra, hogy rendeletben mit állapítson meg, hiszen itt szerepel az, hogy a területfejlesztés közvetlenül és közvetve szolgáló pénzeszközök koordinációjánakö meg a pályázati rendszerre is kiterjedő részletes szabályaitö. Azt gondolom, hogy ez egy olyan pont, amire mindenki vár. Talán jó lenne, ha ennek is bizonyos fajta, ha nem is részletszabályait, de valamifajta közelítő normáit már törvényi szinten is lehetne tárgyalni, nem pedig kormányrendeletre kellene várni.
Ugyanígy egy rendkívül fontos kérdésre, a kistérségi munkaszervezetek szabályozására is a kormány kap felhatalmazást, ami, ha és amennyiben kiemelt kérdésnek tekintjük a kistérségi szakmai kapacitás megjelenését, illetve a kistérségi területfejlesztésnek ilyen módon az intézményesítését, akkor alapvető kérdés.
Ugyanígy azt el kell mondjam, két olyan felhatalmazást is kap a kormány, ami már régen megszületett. Az egyik a kistérségek lehatárolása, megállapítása - ez már létező kormányrendelet -, a másik pedig, hogy a kistérségi megbízottak tekintetében felhatalmazást kap a kormány. Gondolom, ennek az az oka, hogy a jogalkotás rendjébe beilleszkedő módon vagy a jogforrási hierarchiába beilleszkedő módon történjen meg ez a rendeletalkotás.
Egyébként pedig hadd fejezzem ki örömömet, hogy a sokat vitatott kistérségi megbízotti rendszer ilyen rendkívül sikeressé vált a rengeteg vita után, hiszen az, hogy munkajogi jogviszonyban intézményesül, azt jelenti, hogy szakmailag indokoltnak tartják azok a képviselőtársaink is, akik az előző ciklusban szakmailag abszolút indokolatlannak tartották ennek a rendszernek a működtetését.
Mindent összevetve - hiszen most már részletkérdésekre nem óhajtanék kitérni, meglesz majd annak a helye a részletes vitában - szeretném azt elmondani, hogy ugyanúgy, mint ahogy a kistérségi társulások esetében, egyrészről koraszülöttnek tartom - bármily furcsa - ezt a szabályt, hiszen a kistérségi társulások kapcsán kibontakozott viták után, illetve azok után a nyilatkozatok után, amelyeket rendre hallunk szocialista politikusoktól, illetve a belügyminiszter asszonytól, és amelyek a fenyegetően felettünk lebegő közigazgatási reform következő lépéseivel foglalkoznak, azt gondolom, hogy célszerű lett volna legalább az egyeztetés szintjén látni azt, hogy ez most egy kiérlelt stációja-e annak az útnak vagy pedig egy olyan szabály, amit villámgyorsan módosítani kell, ha egyébként a következő lépések nincsenek ezzel összhangban. Másrészről pedig olyan módon, mint ahogy már említettem, hogy hónapokon keresztül várt arra, hogy beterjesztve ugyan, de mégse megtárgyalva, végre elénk kerüljön, talán célszerűbb lett volna - és lett is volna erre idő, most már visszatekintve ezt kimondhatjuk -, ha visszavonta volna a kormány ezt az előterjesztést, és azokat a fazonírozásokat elvégezte volna rajta, amelyek egyszerűen az időmúlás, a megismert különböző vélemények, illetve már a többcélú kistérségi társulásokról folytatott vita során kiderült és rögzültnek tekinthető szakmapolitikai vélemények alapján kezelhetetlenné váltak benne.
Természetesen egy sor módosító indítvánnyal megkíséreljük majd a saját szakmapolitikai véleményünk alapján ezt a törvényt tárgyalhatóvá vagy elfogadhatóbbá tenni, de vannak ebben olyan pontok, amelyek miatt, ha ez így fennmarad, akkor számunkra ez a törvényjavaslat nem lesz támogatható.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés