ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. A miniszter úrtól azt kérem, hiszen maga a Vásárhelyi-terv nem tartalmazza a beruházással kapcsolatosan az újból megfogalmazásra kerülő hatósági feladatok kérdéskörét, hogy ha a Vásárhelyi-terv valóban a végére ér, akkor érdemes végiggondolni az állami-önkormányzati szerepvállalásokat, hatásköröket, hatósági hatásköröket, és rögzíteni nagyon keményen, hogy kinek mi lesz a feladata majdan. Hiszen ha egy ekkora volumenű beruházás megvalósul, akkor nem célszerű, hogy annak a következménye az legyen, hogy forráshiányok miatt adott esetben elmaradnak azok a járulékos munkák, amelyekkel az állagmegóvást tudják biztosítani.

Ez egy nagyon fontos kérdés, hogy újra kellene gondolni pont ezen a területen a hatósági, állami és önkormányzati feladatokat, és azokhoz eszközt rendelni. Mert ahogy most nézzük az önkormányzatok esetében is a vízgazdálkodási források megkurtításából adódó feladatelmaradásokat, félő, hogy majd később az elköltött források java része enyészetté válik, hiszen utána újból lehet kezdeni egy újabb programmal.

Tehát én szeretném azt kérni, hogy ez mindenképpen szerepeljen itt, vagy legalábbis gondolkodás szintjén már kezdjük el ezeket a hatásköröket megfogalmazni.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu