NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen. Ha most nem a honvédelemmel kapcsolatos törvénymódosításról vitatkoznánk, akkor érteném Vadai képviselőtársnőm megjegyzését, az EU több mint a NATOö jeligés megjegyzését, de ebben a konkrét esetben nem értem igazán, hiszen az Európai Uniónak nincsen jelen pillanatban semmilyen katonai, konkrét katonai feladata. Bár való igaz, hogy ezek különböző tervezőasztalokon, azok fiókjában már léteznek, de olyan felhanggal, egyelőre legalábbis, hogy a NATO és az Európai Unió ilyen tekintetben nem lehet egymás vetélytársa, nem lehetnek egymástól elütő céljaik, tehát itt legfeljebb valami későbbi összehangolás lehetséges. Egyébiránt a preambulumban vagy az 1. pontban kifejtett felvetéssel kapcsolatban egyikünk sem jelentett be semmilyen kifogást, az ilyen formában teljességgel elfogadható.
Ami a módosító javaslatok és a négypárti egyeztetés közötti különbség elmosására igyekvő törekvését illeti Göndör képviselőtársamnak, a dolog magáért beszél. Egészen más dolog valamiről előre megegyezni egyfajta konszenzusra való törekvés tekintetében, és más dolog egy kész anyaghoz módosító javaslatokat benyújtani. Ez fogalmilag nem ugyanaz. Lehetséges, hogy a cél így is elérhető. Kíváncsi leszek - én magam egyébként 6 darab módosító javaslatnak vagyok társbenyújtója -, kíváncsi vagyok a holnapi bizottsági ülésen Göndör István hihetetlen konstruktivitására ez ügyben.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés