SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A hármas egységre hívnám fel a figyelmet, ami alapvetés volt a Vásárhelyi-terv elkészítése kapcsán, ami Szolnokon a vizignél született gondolatként, aztán a megvalósítás is ott történt. A hármas egység a gátépítés, a tározók kialakítása és a hullámterek rendezése, karbantartása.
Én a Közép-Tisza-vidékről beszélnék kicsit, mert azt gondolom, hogy a Közép-Tisza vidékét nagyon komolyan érinti a nagyvízi meder kérdésének komolyabb kezelése. Az itteni problémákat jelentős mértékben felerősítheti az, hogy a nyári gátak elbontása nem szerepel a tervezetben, nem szerepel a nagyvízi meder akadályainak elbontása, és nem szerepel a nagyvízi meder hasznosítási módjai kialakításának konkrét megvalósításának lehetősége. Ezenkívül a nagyvízi meder vízszállító képességének biztosítása is kívánnivalókat hagy maga után. Az a hidraulikai folyosó, aminek a kialakítása szükséges ahhoz, hogy a vízszállító képesség jelentős lehessen, nem igazából jelenik meg a törvénytervezetben, de a környezetvédelmi és természetvédelmi törvényben sem jelenik meg ez a terület a nagyvízi vízszállító képesség növelésének kapcsolatában.
A másik kérdéskör, ami szintén ezt a területet érinti, a gátak kérdése. A magas partokról nem esik szó a tervezetben. A Közép-Tisza-vidéken több település magas partokkal bír, gátak nincsenek rajtuk, de a magas partok állapota kívánnivalókat hagy maga után; gondolom, ezzel is foglalkozni kell a későbbiekben. Ráadásul van két gát ebben a térségben - az egyik a tiszadobi, a másik a szolnok-tiszaligeti gát -, amelyek nem állami kezelésben vannak, hanem városi tulajdonban lévén nem igazából kapcsolódnak a mostani tervezethez; gondolom, erről is kell a későbbiekben beszélnünk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés