TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A névválasztásnak - ahogy Szabó képviselő úr elmondta - megvannak egyébként az előírt szabályai, tehát én is azt gondolom, hogy nem lenne házszabályszerű egy ilyen javaslatnak a befogadása az előterjesztők részéről. Tehát ha ilyen komoly szándéka van képviselő úrnak és Lezsák képviselő úrnak, akkor javaslom, hogy keressék meg a Tomori Pál Főiskola illetékeseit, és náluk kezdeményezzék ezt a névváltoztatást.

Ami Pósán képviselő úr eredeti felszólalására vonatkozik, valóban csak a jegyzőkönyv kedvéért szeretném elmondani, hogy a kormányváltáskor a hatályos oktatási törvényben három helyen szerepelt az oktatási jogok biztosának a neve. Kétszer az oktatási miniszter feladatai között, hogy kinevezi és meghatározza a feladatait, létrehozza ezt az intézményt, utána pedig az Országos Köznevelési Tanácsnál, hogy meghallgatja az oktatási jogok biztosát. Tehát egyetlenegy olyan pontban nem szerepelt, amely most a törvényjavaslatban van; nem szerepelt a tanulói jogok között, nem szerepelt a szülői jogok között, és nem szerepelt a pedagógusi jogok között sem, meg sem volt említve az oktatási jogok miniszteri biztosa. Csak a rend kedvéért mondom ezt. Természetesen a felsőoktatási törvényben sem volt megemlítve. Tehát nem azért van szükség a beillesztésre, mert egy előző módosításnál mi ezeket kihagytuk. Ezt csak, még egyszer hangsúlyozom, a rend kedvéért és a jegyzőkönyv kedvéért mondtam el, mert hátha valaki majd egyszer elolvassa, és nem szeretném, ha az a látszat lenne, hogy egyik héten megváltoztatunk egy törvényt, és a másik héten visszatesszük, amit kivettünk belőle.

Ami a felsőoktatási intézményekre vonatkozik, azt időközben Arató képviselő úr elég pontosan elmondta, azt nem szeretném megismételni.

Mindössze már csak Mécs Imre képviselő úrnak a másik törvény vitájában elmondott javaslatára szeretnék utalni, amikor a francia példára hivatkozva kitért arra, hogy helyes lenne, ha a parlament bizonyos komplikáltabb szabályozások elfogadása előtt felhatalmazná a kormányt, hogy rendeletben szabályozza a kérdést, és bizonyos gyakorlati tapasztalatok után foglalják törvénybe, amikor már nagyobb a garancia arra, hogy majd jól is működik a szabályozás. Anélkül, hogy összebeszéltünk volna Mécs Imre képviselő úrral, az általa elmondottak mint az egyik előterjesztőt megnyugtattak, hogy tulajdonképpen mi már a nagy hagyományokkal rendelkező francia parlamentben is bevált módszert próbáltuk meg itt alkalmazni.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

(1.00)

Forrás: parlament.hu