TÓTH ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Én a képviselői indítvány 6. §-ának egy részéhez kívánnék hozzászólni, ahol a főiskolai felsorolások között a kalocsai Tomori Pál Főiskolát sorolják föl. Itt muszáj megjegyeznem, hogy a képzés alapítása kicsit megkésett, az önkormányzat egy kicsit elcsúszott vele, és jó néhány évvel ezelőtt szerencsésebb lett volna ezt elindítani, mindenesetre most is támogatható, ugyanakkor meg kell jegyezni még azt is, hogy Tomori Pál Kalocsa város érseke volt, mint tudjuk, 1526-ig, a sajnálatos mohácsi csatáig.
Tekintettel arra, hogy felszentelt érsek volt, az iskola pedig nem egyházi jellegű iskola, ezért kicsit rossz az összhang a kettő között. Legfőképp azért rossz az összhang, mert a jelenleg regnáló kalocsai érsek véleményét nem kérték ki, illetve mikorra már eldőlt az egész, akkor kérték ki a névválasztással kapcsolatban.
Tekintettel arra, hogy ez nem egyházi intézmény, nem egyházi jellegű képzést ad, így nem célszerű a névválasztás - egyik oldalról -, másik oldalról pedig igaz, hogy jogi aktust nem végzett Kalocsa érseke, hogy levédje Tomori Pál nevét, de nem is szokás ilyen vonatkozásban, ellenben sokkal etikusabb megkérdezni egy jogfolytonos intézményt, hogy hozzájárulnak-e a névhasználathoz. Ez általában az egyházak fölépítésében a névhasználat a jogfolytonosság okán mindenképpen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) etikai és erkölcsi kérdés.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés