VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt hét közepén érdekes hír látott napvilágot az egyik gazdasági napilapban. A cikk lényege az volt, hogy 300 milliárd forintos megszorító csomagra készül kormány, de az európai parlamenti választásokig felfüggesztették az ezen való munkát. Mondhatnám, hogy meglepő a hír, de sajnos egyáltalán nem az. Aki ismeri a számokat, tudja jól, drámai mértékben nő a hiány, és nő az államadósság. 2003 első négy hónapjában 399 milliárd forint volt a hiány összege, 2004 ugyanezen időszakában 548 milliárd forint, azaz közel 150 milliárd forinttal nagyobb a deficit, mint tavaly ilyenkor.

A hiány növekedésénél már csak az rémisztőbb, ahogy a kormány és a pénzügyminiszter magyarázza az eladósodást. Új kifejezést kell megtanulnunk, ami így szól: a várakozásokhoz képest jobb. Nem volt olyan rossz adat az elmúlt hónapokban, ami ne lett volna jobb Draskovics Tibor és Medgyessy Péter várakozásainál. A 300 milliárd forintos megszorító csomagot szokás szerint cáfolta a kormány.

De tekintsünk csak vissza, mi is történt akkor, ha valamit ez a kormány cáfolt. 2003. május 31-én nyilatkozott László Csaba akkori pénzügyminiszter, szó szerint a következőket mondta - idézem -: “Nincs szükség pótköltségvetésre, a Pénzügyminisztérium és a kormány továbbra is arra törekszik, hogy az államháztartás hiánya ne haladja meg a 4,5 százalékot.ö - mondta ezt május 31-én. Még talán meg sem száradt a nyomdafesték, négy nappal később, június 4-én jött a kis Medgyessy-csomag 76 milliárd forintos elvonással. De ezt a csomagot sajnos követte a nagy Medgyessy-csomag. Hogy is mondta pedig miniszterelnök úr? Idézem a korábbi mondatait: “A dolog lényege az, hogy semmifajta megszorító, szigorító intézkedésre nincs szükség. Nem kell csomag, nem kell különleges intézkedés, az ország működőképes.ö Komolyan gondolta ezt, miniszterelnök úr? - kérdezném Medgyessy Pétert, ha itt lenne a teremben. Komolyan gondolta, hogy nem jelent megszorítást a kenyér, a tej, a gyógyszerek adójának emelése, hogy az emberek nem érzik meg a gáz adójának 15, a villanyáram adójának 25 százalékra emelését?

2003 nyarán a nagy Medgyessy-csomag 550 milliárd forintot vett ki az emberek zsebéből adóemeléssel, minden korábbi nyilatkozat ellenére.

(9.40)

Mit is üzent akkor Medgyessy Péter a nyugdíjasoknak? A második csomag bejelentése után ezt mondta: “A nyugdíjasoknak olyan helyzete van, amit nem lehet pótolni egy-két év alatt.ö

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Önök nemhogy pótoltak valamit, de még inkább elvettek. Mi is történt a nagy Medgyessy-csomag után tavaly nyáron? 36 százalékos víz- és csatornadíj-növekedés Budapesten; 13 százalékos villanyáram-áremelkedés; 15 százalékos szemétdíj-emelkedés; 11 százalékos kéményseprési díjemelés; a menetjegyek árának 11 százalékos emelése; a lakossági gázárak minimum 6,8 százalékos emelkedése, minden korábbi ígéret ellenére. A nyugdíjas-infláció ennek következtében eléri a 10 százalékot, így ma a nyugdíjasok hiteleznek az államnak.

És jöttek sajnos a további csomagok: tavaly decemberben, miután Csabai Lászlóné megígérte, hogy nem lesz változás, az otthonteremtési támogatások megnyirbálása; idén február 27-én az első Draskovics-csomag 180 milliárd forintos megszorítással; majd április 8-án a második Draskovics-csomag 13 milliárd forintos megvonással.

Persze, ezek előtt mindig hallhattuk, elmondták, hogy nem lesz, nem kerül sor ilyenre, mint ahogy ugyanezt elmondták a kamatadó ötleténél is: január 28-án még az a hír az újságokban, hogy a Pénzügyminisztériumban elvetik a kamatadót, aztán áprilisban Medgyessy Péter, Draskovics Tibor és Gál J. Zoltán már arról győzköd bennünket, hogy lesz kamatadó, de - mint ahogy Gál J. Zoltántól megtudtuk - majd a bankok fogják fizetni helyettünk. Nos, ezt még a kormánypárti oldalon sem hitte el mindenki.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azzal hadd zárjam, hogy tavaly márciusban egy vita alakult ki a Fidesz és a kormány között, hogy mennyi is lesz 2003-ban az államháztartás hiánya. Mi akkor azt mondtuk, hogy közel 6 százalék lesz, a kormány azt mondta, hogy 4,5 százalék lesz. Mennyi is lett 2003-ban az államháztartás hiánya? 5,9 százalék - 5,9. (Göndör István: 9,9-ről!)

Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ez a baj, minden ember tévedhet. De a tévedés után annyit sem mondtak a tisztelt kormánypárti oldalon, hogy fapapucs, bocsánat, tévedtünk. Most 300 milliárd forintos megszorításra készülnek. Óvatosan kellene a nyilatkozatokkal bánni, nehogy megint az után a bizonyos sánta kutya után fussunk.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

Forrás: parlament.hu