ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Figyelve a vitát, az ember egy kissé megrökönyödik, főleg azon rökönyödik meg, amikor Kovács László külügyminiszter úr tizenhét perces beszédéből körülbelül tíz percen keresztül az előző kormánnyal és a Fidesszel próbált foglalkozni.

Mai vitanapunknak tulajdonképpen az elsődleges lényege, hogy Magyarország milyen mértékben tud felkészülni az Unió adta lehetőségekre, és számos alkalommal saját magunk próbálunk Írországra hivatkozni - én ezt tegnap este a területfejlesztési törvény kapcsán is elmondtam. Az ír példát az egyik legmélységesebb és talán számunkra is a leginkább követendő példaként kell hogy alkalmazzuk, ez tulajdonképpen a rendszer tisztasága, a regionális szintek önállósága, valamint a határozott számon kérhetőség. Egy, ami nagyon fontos, ami Írországban kialakult: a szakmai személyek kiválasztása, és nem a politikai személyek kiválasztása.

Döbbenet volt számomra ezelőtt pár héttel, amikor az uniós pályázatokat írók nyilatkoztak, és valahol állami, kormányzati szinten is úgy foglaltak állást, hogy a 10 százalékos pályázatírási költség nem is olyan sok. Ez, uraim, Írországban nem létezik. Ha a SAPARD-pályázatokat nézzük, amit Szent-Iványi képviselőtársam is elmondott, 50 milliárd áll rendelkezésre, ha ennek a 10 százalékát vesszük, 5 milliárd megy el arra, hogy megírják a pályázatot, és maga a pályázó még nem is csinált semmit.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán a Magda Sándor által elmondottakra reagálva: úgy néz ki, hogy képviselőtársam már a nyolcvanas években az uniós csatlakozásra készült. Ezt mondom azért, hisz a vitanap jellemzőjének nem annak kell lenni, hogy sarat dobáljunk egymásra. Mi, huszonnégyen, uniós parlamenti megfigyelők, ma már képviselők, megtanultuk az elmúlt egy év folyamán - és talán itt Medgyessy Péter miniszterelnök úr is fáziskésésben van -, hogy hogyan lehet és hogyan kell összefogni.

Miről szól az európai parlamenti képviselők tevékenysége? Minden parlamenti képviselő elsődlegesen a saját nemzeti érdekeit próbálja meg képviselni, és azt minden szinten úgy képviselni, hogy a saját nemzetének állampolgárai részesüljenek a javakból úgy, hogy azokat saját közösségükre, saját egyéni boldogulásukra tudják fordítani.

Milyen eredményeket tudtunk elérni az elmúlt időszakban? Ha csak a Konvent munkáját vesszük, vagy ha a parlamenti képviselők munkáját vesszük: tavaly szeptember 24-én az Európai Parlament elfogadta azt a magyar javaslatot, hogy a kulturális sokszínűség egészüljön ki nyelvi sokszínűséggel, elfogadta azt a javaslatot is, hogy a kisebbségi jogok kerüljenek az európai alkotmányba, amit majd később a miniszterelnökök konferenciája is tulajdonképpen magyar részről megerősített. Ma már ott tartunk, és talán képviselőtársaimnak köszönhető, hogy a kisebbségi jogokat az új parlamenti ciklusban három bizottság is fogja tárgyalni - Szájer József volt ennek az egyik indítványozója.

Ne felejtsük el, hogy az Európai Unión belül a vidékfejlesztési források növekedése bekövetkezett a költségvetés 2004. évi vonzatában, ugyanígy a következő ciklusban tovább fog emelkedni a regionális forrásoknak a nagyságrendje.

De mit értünk, és mit értenek az Európai Unión belül vidékfejlesztésen? A kistelepülések megtartóképességének a fokozása nem a kisposták bezárását jelenti, iskolák, óvodák megszüntetését, adott esetben kultúrházak más célú hasznosítását - nem azt jelenti. Nem azt jelenti, hogy adott esetben az ott gazdálkodó és élő egyén, aki közelít a nyugdíjaskorhoz, és ott helyben a föld művelését átadja saját családján belül a fiatal polgár számára, akkor az ott előnyöket élvez, uniós támogatásokat élvez. Nem az a cél, hogy állami földalapok legyenek, hanem az a cél, hogy helyben műveljék meg a földterületet. És ennélfogva talán példa lehet számunkra Dél-Tirol, hogy a kis mezőgazdasági családi vállalkozásoknak az összefogása, amit Magda Sándor is kihangsúlyozott, milyen mértékben tud megvalósulni, még 1300 méter magasan is.

Fontos volt számunkra, hogy Magyarország számára különböző területeken a tanácsok és a bizottságok által kért derogációkhoz a képviselők hozzájáruljanak. Itt lehetne példákat mondani: akkumulátor, vegyi anyag kérdése, csomagolóanyag kérdése, gyógyszerek kérdése, szelektív hulladékgyűjtés kérdése, kyotói egyezménnyel kapcsolatos szennyezések kérdése, vagy ha azt vesszük, óriási jelentőségű - és pontosan a most nem csatlakozó, az Európai Unióhoz nem csatlakozó országok esetében - a kis határ belső megvalósítása, ahol egyfajta mozgásteret kap, hisz a magyar nemzetnek a szétosztottsága Trianon jóvoltából tulajdonképpen kirekeszt nagyon sok magyar állampolgárt a határon túlra.

A munkaerő szabad áramlása kérdésében nagyon sok magyar parlamenti képviselő szólt hozzá. De lehetne számos olyan példát felsorakoztatni, amelyek azt támasztják alá, hogy Magyarország adott esetben, ha megfogalmazza az alapkérdéseket, akkor az Unió adta lehetőségekkel élve eredményeket tud elérni - csak ehhez az ír példát kellene Magyarországnak is elsajátítani, politikai szinten elsődlegesen.

Itt köszöntöm körünkben Kenedi Ákost, az FVM egyik szakértőjét - nagyon sajnálom, hogy Szanyi államtitkár úr most nincs benn -, aki az elmúlt egy év folyamán minden bizottsági ülésen ott volt - minden egyes bizottsági ülésen ott volt! -, sőt mi több, ha tehette, még más bizottsági ülésekre is elment - követendő példa.

(11.40)

Követendő Magyarország lobbiérdekének megjelenítése. Hiányzik! Hihetetlen gyatra, képviselőtársaim, hihetetlen gyatra Magyarország lobbitevékenysége. Közel 15 ezer szervezet működik az Európai Unión belül. Minden szakmának, minden tudományágnak, egészségügy, civil szféra szegmensei megtalálhatók. Magyarország ebben a kérdésben nagyon el van maradva.

Veszek egy példát: az országjelentés külügyi bizottsági tárgyalásán, Románia esetében az országjelentés kérdésében hihetetlen sok román állampolgár volt annak érdekében ott, hogy Románia országjelentése pozitívabbá váljon. Tessék a példát követni!

Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórumnak elsődlegesen a célja az, hogy Magyarországon az alapkérdésekben a négy parlamenti párt össze tudjon fogni, és meg tudja fogalmazni azokat a kérdésköröket, amelyeket az Unión belül Magyarországnak igenis okvetlen akár külpolitika tekintetében, akár gazdaság tekintetében, akár tudomány területén képviselnie kell. Ne ringassuk abban a hiedelemben magunkat, hogy az Európai Parlamenten belül nem szólnak sok esetben a saját kormányuk ellen a képviselők. Csak egy példát mondok: a múlt hét keddi ülésen hét zászlót tartottak fel a képviselők. És tudják, milyen hét zászlót tartottak fel? Nyelvi-nemzeti kisebbségek zászlait, amelyek követelték azt, hogy hasonlóképpen - hiszen Málta nem egy nagy lélekszámú ország - legyenek elismerve, mint ahogy Málta tagfelvétele bekövetkezett. Tehát van erre is lehetőség.

Van arra is lehetőség, hogy a határon túli magyarokat kellőképpen próbáljuk képviselni az Európai Unión belül, még úgy is, hogy adott esetben, ha a kormányzati lépések nem úgy következnek be, ahogy annak be kellene következnie a határon túl élő magyarok érdekében, ezt a képviselők szóvá is tudják tenni.

Fontos kérdés a gazdasági program - és itt Baráth Etele államtitkár úrra hivatkozom vissza - kormányokon átívelő megfogalmazása. Hihetetlen fontos kérdés! Hova tartunk? Mit akarunk elérni egyáltalán? Melyek a céljaink? Milyen eszközöket rendelünk hozzá?

Nagyon fontos kérdés a fenntartható fejlődés és ebből adódóan a tudomány, kutatás-fejlesztés hazai hasznosítása, hogy a magyar szabadalmak ne máshol hasznosuljanak, itthon hasznosuljanak.

Nagyon fontos kérdés - annak ellenére, hogy a vámunió tagjai vagyunk - a hazai termék- és piacvédelem kérdése. Uraim, elárasztják az országot a különböző nagy bevásárlóközpontok! Kiszorulnak-e a magyar termékek? Ha ez a tendencia folytatódik tovább, ki fognak szorulni.

Nagyon fontos kérdés a demográfiai kérdés. Egy európai tanácsi statisztika szerint ötven év múlva Magyarország lakossága 7,5 millióra tehető, ha ez a tendencia folytatódik. Mi a válaszunk erre? Mit kívánunk ennek érdekében tenni? Eutanázia kérdése? Adott esetben a születések szabályozásának lehetőségei? Vagy milyen programot kívánunk annak érdekében megvalósítani, hogy a fiatalok számára kedvező legyen a gyermekszülés? Ez egy nagyon fontos kérdés. Nem elég, hogy lakástámogatást kapjanak, egy teljes életpályát kell úgy felépíteni, hogy igenis kedvük legyen a gyermekszüléshez. Hiszen ahogy Szent-Iványi képviselőtársam is elmondta: 500 ezer munkahelynek kellene teremtődni. Csak ehhez hiányzik a születések száma, ez az óriási nagy gond.

Hazai vállalkozások erősítése, határon túli térnyerése, tisztelt képviselőtársaim; azzal, hogy Magyarország az Unió tagjává vált, megszűntek a határok. Magyarország mikor és mitől válik gazdaságilag potenciálisan erőssé? Ha a határon túli beruházásokat is, és főleg azokon a területeken, ott, ahol magyarok élnek, el tudja indítani, hiszen magyar nyelvet kap, magyar munkaerőt kap, és ezáltal a magyar nem vándorol el saját szülőhelyéről - nagyon fontos kérdés.

Lobbitevékenység: hiánya káros, viszont a tevékenység, ha eredményesek vagyunk benne, óriási eredményeket hozhat Magyarország számára. Ehhez az eszközt nem szabad sajnálni, mert ha most azt mondjuk, hogy nincs rá forrás, akkor ártunk saját magunknak.

Nagyon fontos kérdés a határon túli magyarok kérdése, ezért Magyarország számára hihetetlen fontos Horvátországnak Bulgáriával és Romániával lehetőleg azonos időben történő csatlakozása. Szerbia és Ukrajna irányában az európai parlamenti képviselőkre olyan nyomást kell gyakorolni, hogy ezen két ország képességének a növelése a csatlakozáshoz minél előbb tudjon teljesülni.

Fontos kérdés az autonómia kérdése, hiszen az Európai Tanács foglalkozik ezzel a kérdéssel. Fontos a honosítás kérdése.

Demokráciadeficit felszámolása, vagy ahhoz legalábbis hozzásegíteni azon országokat, ott, ahol a magyar kisebbséggel szemben atrocitások történnek; választás, választójogból való kizárás; a Vajdaságban történő események hangját hallatni és éreztetni kell.

Ma Magyarországon körülbelül 800 ezer megváltozott munkaképességű ember él. Van-e programunk arra, hogy ez a 800 ezer ember valamilyen mértékben be tudjon kapcsolódni az aktív tevékenységbe?

Itt van a hazai újrahasznosítások kérdése. Törekszünk-e és megteremtjük-e annak a lehetőségét - akár a kutatás-fejlesztés területén is -, hogy a hazai eredményekre épüljön fel az újrahasznosítás, újrafeldolgozás kérdése? Megteremtjük-e ezt a feltételt?

Millió kérdés merül fel az emberben, és a mai vitának pontosan erről kellene szólni, nem másról, nem arról, hogy ezelőtt tíz évvel ki mit, hogyan tett.

Tisztelt Képviselőtársaim! 2002 kormányváltásáig az előző kormány 27 fejezetet zárt le, a mostani kormánynak 6 fejezet maradt vissza. Mikor tudta meg a magyar parlament, hogy Magyarország csatlakozása mikor következik be? Tisztelt Képviselőtársaim! Ez 2002 július végén volt. Addig sem ön, sem én, sem más nem tudta, hogy Magyarország csatlakozása mikor fog bekövetkezni. Sejtettük, reméltük, és azért próbált megtenni mindent.

Az, hogy hibák történtek: abból tanulni kell, nem visszafelé mutogatni; előre kell néznünk, előre kell lépnünk, és talán Magyarország esélye, úgy, ahogy Írországnak, megteremtődik. Amikor az ír miniszterelnök ez év januárjában Olaszországtól átvette az Európai Unió irányítását, maga elmondta, Írország számára az első három-négy év hihetetlen kemény volt, és úgy fejezte be, hogy nagyon kemény volt. Erre fel kell készülni, ehhez félre kell tenni adott esetben a politikai katonák kinevezését - itt értem a területfejlesztési törvényben is -, nem arra kell koncentrálni, hogy egy hatalmat hogyan tudok a törvényen belül megszilárdítani a magam számára, mert annak a következménye az, hogy minden egyes kormányváltásnál egy újabb tisztogatás fog bekövetkezni. Sérül a szakma, és sérül az egész rendszer, és onnantól fogva nem lesz tiszta, mint ahogy Írországban tiszta.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék és az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu