DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! 2004 olimpiai év: augusztusban Athénban a világ sportolói összegyűlnek, és versenyt vívnak az olimpiai eszme jegyében.

Húsz éve is olimpiára készültek a magyar versenyzők. Javában folyt az esélylatolgatás, fogadások köttettek, hány magyar aranyérem születik. Ma húsz esztendeje döbbenet fogadta a napilapok közleményét: a Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött, hogy a magyar sportolók nem vesznek részt a 23. nyári olimpiai játékokon Los Angelesben. (Moraj az ellenzéki sorokban.)

A MOB 1984. május 16-án hozta meg döntését, követte ezzel a szovjet, bolgár, vietnami, laoszi, afganisztáni, mongóliai, NDK- (Az elnök csenget.), csehszlovák és lengyel döntéseket, majd így döntött Etiópia, Jemen, Kuba és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság. Szovjet kezdeményezésre a szocialista országok egységes tömbbe rendeződve két táborra osztották az olimpiai mozgalmat, és barátság játékokat szerveztek Moszkvában. Az úgynevezett népi demokráciák sportolóit a politika megfosztotta az olimpiától, romba döntött reményeket, sokaktól örökre elvette a nagy győzelem esélyét.

A Magyar Olimpiai Bizottság nem tudta egyhangúlag meghozni politikai megrendelésre készült, szégyenletes döntését. Egy férfi megtámasztotta kicsit a magyar sportpolitika becsületét: dr. Jacsó István ügyvéd, a köztiszteletnek örvendő, nagy tudású büntetőügyvéd, védő, a mindig tetőtől talpig úriember, a Magyar Kézilabda Szövetség képviselője nemet mondott. Megadatott, hogy tanáromnak, kollégámnak, vezetőmnek tudhattam dr. Jacsó Istvánt. Néhányan e Házból ismertük, becsültük őt, és vagyunk, akik jelen voltunk, mikor megérkezett a MOB üléséről, felzaklatva mesélve a történteket. A nyilvánosság nem tudhatott arról, hogy volt, aki nem szavazta meg a döntést, Jacsó István neve is feledésbe merült.

És van egy másik férfi: egy férfi, aki mindig az olimpiai mozgalomból élt, olimpiai bajnok, húsz éve az OTSH és a MOB alelnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, később a MOB főtitkára, sokszoros nagykövet, a NOB alelnöke, kandidált Budapest főpolgármesteri címére. Ma is ő a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, pártvezető, készül az Európai Parlamentbe, ő jelképezi a folyamatosságot a magyar sportpolitika rendszerváltás előtti állapotával.

1984. május 16-án (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) nem vett részt a MOB ülésén, ekkor a Lázár György miniszterelnök által vezetett kormánydelegáció tagjaként Bulgáriában tárgyalt. (Derültség az MSZP soraiban.) Részt vett a bojkottot előkészítő tárgyalásokon, a moszkvai barátság játékok megszervezésében, és ő ott volt Los Angelesben a nyári játékokon, és még ma is ő a MOB elnöke.

A napokban az SZDSZ és az MSZP egyaránt közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben felszólították a MOB-ot, hogy kérjen bocsánatot a húsz évvel ezelőtt történtek miatt. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kovács úr mikor teszi meg? - Derültség az ellenzéki sorokban.) Ez a bocsánatkérés (Az elnök csenget.) nem elégséges. (Moraj az ellenzéki sorokban. - Az elnök ismét csenget.)

Forrás: parlament.hu