DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő úr, a konkrét kérdésére azt szeretném mondani, hogy miután az ön által használt fogalomrendszerrel nem áll módunkban találkozni, ebből következően nem tudjuk megítélni az élővilágra gyakorolt hatását sem.

Ebből következően meggyőződésem szerint nagyon fontos, hogy a parlagfű mint komoly kérdés a lehetőségek szerint mind az állami költségvetésben, mind pedig a tárcák önálló döntéseinél megfelelő súllyal szerepeljen. A kormány ennek megfelelően május 12-én foglalkozott is ezzel a kérdéssel, és az azt megelőző gazdasági kabineti előterjesztés alapján döntést hozott, több tárcánál biztosítandó forrásokról, annak érdekében, hogy a parlagfűvel szemben Magyarországon komplex fellépés legyen.

Természetesen a kormány sem tudja azt biztosítani, hogy valamennyi területen, valamennyi növekedésnek indult parlagfű megfelelő időpontban kerüljön kiirtásra. A megfelelő időpont alatt azt értem, hogy még mielőtt a virágzás elindulhatna.

(16.20)

Nagy valószínűséggel a június közepi időpont az, ameddig meg kellene szüntetni a parlagfűnek a virágzása előtti vegetációs stádiumát, és ilyen módon nem kerülne sor a parlagfűpolleneknek a levegőbe történő juttatására, ezáltal pedig az allergia jellegű tüneteknek a generálására. A kormány döntött arról is, hogy mintegy 223 millió forinttal a közmunkaprogramok támogatását növelni kívánja ebben az évben, kifejezetten parlagfű-mentesítés céljából indítandó közmunkaprogramokat. Ilyen módon tehát a költségvetésben mind az FVM-nél, mind a Foglalkoztatási Minisztériumnál szerepel arra előirányzat, hogy megfelelőképpen föl tudjanak lépni azok (Az elnök jelzi az idő leteltét.), akiknek lehetőségük van ezzel a kórral szemben föllépni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu