GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Nyitray Képviselő Úr! Én a következőt mondanám: tényleg sikerült egy jó gumicsontot találni, mert hosszan el fogunk tudni vitatkozni arról, hogy mi a definíció, de én megfordítom. Együtt élünk ezzel a valamivel, amit időnként terrorizmusnak nevezünk, de úgy fordítanám, ha ezt kivesszük mint feladatot, mint sokadik, n-edik feladatot - tehát nem az első helyen kiemelt feladatot -, akkor ki végzi ezt el. Ha ez nem szerepel a törvényben, akkor hogyan lesz lehetőség arra, hogy valaki alkalmazni kezdje a magyar fegyveres erőket.

A 4. ponttal kapcsolatban a következőt mondanám. Tisztelettel kérem a képviselő urat, ha alaposabban elemezné a 22. § (4) bekezdését, azért ott hangsúlyosan szerepel, hogy a honvédelemről szóló törvény keretei között, a keretein belül, és az irányítás egyéb jogi eszközei és a belső rendelkezések. Ez nem más, mint egy tudatosan fölépített hierarchia, amire tényleg szükség van. Egy szervezet működéséhez indokolt, hogy megfelelő jogi hierarchia álljon rendelkezésre.

Azt gondolom tehát, hogy szükség van rá, és tisztelettel kérem önöket, hogy ne ragaszkodjanak ennek a két indítványnak az elfogadásához. Ha csak ezen múlik tényleg, hogy kétharmados lesz, akkor azt gondolom, hogy talán egyezségre lehet jutni.

Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr.

Forrás: parlament.hu