GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Amikor Magyarországon a sokak által Európa legszigorúbb drogtörvényének nevezett büntetőjogi szabályozás volt életben, akkor évről évre ugyanúgy növekedett a kábítószer-fogyasztók száma, mint korábban, vagy mint azt követően. Ez is azt bizonyítja, hogy a büntetőjog önmagában nem rendelkezik elrettentő hatással, a büntetőjognak nincs a kábítószer-fogyasztást visszafogó hatása. Hatékony prevenció pedig csak akkor működhet - ahogy az imént is mondtam -, ha a fiatalok, a kamaszok a szokásaikról és az ismereteikről őszintén beszélnek, őszintén beszélhetnek, őszintén merhetnek beszélni, mert nem fenyegeti őket adott esetben többéves börtönbüntetés.
Ahogy azon a bizonyos bizottsági ülésen is elhangzott, az eltereléssel számos jogtechnikai probléma van Magyarországon.
(16.00)
Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy csak az elmúlt két évben Svájc után Belgium, Szlovénia, és nem kell túl messzire menni, a legutóbb éppen Csehország döntött úgy, hogy a kábítószer-fogyasztást mint olyat nem bünteti, csak a kábítószer-kereskedelmet rendeli büntetni ezekben az országokban is a törvény.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés