LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az imént Szabó Zoltán képviselő úr az oktatási bizottság előadójaként, de MSZP-s képviselőként jelezte, hogy módosító indítványokat kívánnak benyújtani a törvénytervezethez. Mécs Imre SZDSZ-es képviselőtársunk pedig a törvénytervezet több elemét kifogásolta, és érzékeltette, hogy ő is módosító javaslatokkal kíván élni. Én azt kérem miniszter úrtól, hogy vonják vissza ezt a tervezetet, mert valóban több sebből vérzik, és méltatlan ahhoz a gondolathoz, amit megfogalmaz.
(19.50)
Arra kérem miniszter urat, válaszában fogalmazza már meg, mi az oka annak, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság kimaradt a törvénytervezet szövegéből, másrészt pedig mi a logikája annak, hogy a 3. § (2) bekezdése Közép-európai Egyetem, Budapestö szövegrésszel egészül ki, amikor a székhely ezek szerint nem Budapest, hanem New York. Tehát ellentmondás van ebben a szövegrészben is.
Köszönöm szépen, és várom miniszter úr értelmezését. Nagyon kérem, hogy fontolják meg a törvénytervezet visszavonását és jobb előkészítését. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés