NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Szeretném Göndör képviselő urat megnyugtatni, hogy ugyanennek módosított 22. §-nak a c) pontja: a szövetségi és nemzetközi szerződésből eredő egyéb katonai kötelezettség - különösen a kollektív védelmi, békefenntartó, nemzetközi válságkezelő és humanitárius feladatok teljesítése definícióval voltaképpen ugyanazt jelenti, mint az előbbi, vagy mondhatnám úgy is, hogy ezen belül természetesen ha sikerül tisztázni, hogy ez terrorista támadás, és erre szövetségi vagy nemzetközi szerződésből eredő katonai kötelezettségünk van, akkor ma sem gátol semmi abban, hogy ebben részt vegyünk.

(0.30)

Ugyanakkor az előbb nem említettem, de azért ennek a d) pontnak van még egy másik “torka véresö része is, ugyanis ez semmilyen módon nem tisztázza azt, hogy milyen alapon veszünk részt mi egy ilyen feladatban. Szövetségi vagy nemzetközi szerződésből adódó kötelezettségeink alapján? Vagy csak úgy egyszerűen valaki kitalálja, hogy itt mostan terrorista háború folyik, nosza, rajta, gyerünk, aztán vegyünk benne részt? Azért egy katonai erő kiküldésének vannak bizonyos szoros feladatai, és ezt illik valamilyen módon körülírni, hogy mire vonatkoztatjuk ezt a pontot. Ez is ki van belőle hagyva, azt gondolom, ez nem véletlen.

Arról pedig már ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalásakor is és korábban is többször tettem említést, hogy ráadásul a Magyar Honvédség alakulatai közül most is olyanok vannak, úgymond, a terrorizmus elleni küzdelembe bevetve, amelyek teljesen szokványos katonai feladatot hajtanak végre. Tehát igazából nem is nagyon lehet megmondani, hogy a célon, az általunk deklarált célon kívül ugyan mitől terrorizmus elleni küzdelem, ha az A pontból a B pontba teherautóval elviszünk, mondjuk, 3 tonna lőszert. Tehát igazából ez is a bizonytalanságát mutatja ennek a pontnak és ennek a definíciónak.

Forrás: parlament.hu