DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Magam is nagyon sokszor elmondtam ellenzéki képviselőként is, kormánypárti képviselőként is, és természetesen mindig is úgy gondoltam, hogy nincs olyan törvényjavaslat, amelyen ne lehetne javítani, amely tökéletes lenne. Ez biztosan igaz erre a javaslatra is. Mégis azt kell mondanom, hogy a tisztelt ellenzéki képviselők által megfogalmazott felvetések egyáltalán nem azt mutatták, hogy bármilyen szempontból is indokolt lenne változtatni a törvényen, mert olyan javaslatuk, amely érdemben javítaná a törvényt, nem volt.
Leginkább egy vélelmet kell felállítanom, illetve kettőt is egymás mellé, és sajnos azt kell mondanom, választhatnak ők, hogy melyik vélelemnek adjunk helyt. Egyrészt vagy nem értik és nem ismerik az erre vonatkozó hatályos szabályozást, vagy pedig szándékosan értelmezik félre, és bármennyire is hangsúlyozták, hogy nem politikai indíttatásból tették, mégis azt kell mondanom, hogy valamilyen oknál fogva a belekötés szándékával fogalmazták meg véleményüket, mert amiről előttem szóló ellenzéki képviselőtársaim - Gyimesi és Salamon képviselő urak - beszéltek, az arról tanúskodik, hogy vagy nem tudják, vagy nem akarják tudni, ennek a törvényjavaslatnak egyáltalán nem tárgya az, amiről beszéltek.
Létezik egy postatörvény, és léteznek különböző alacsonyabb szintű szabályok, amelyek a postai kézbesítésnek vagy bármilyen irat kézbesítésének a szabályait részletesen tartalmazzák. Zárójelben rögtön szívesen hozzáteszem, nem tartom kizártnak, hogy érdemes gondolkozni azon, hogy esetleg változtassunk rajta, hogy a szabályozás nem tökéletes, hogy a postai kézbesítésnek modernebb, korszerűbb, a problémákat inkább figyelembe vevő valamilyen megváltoztatott változatát megvitassa és elfogadja az Országgyűlés. Ezeket még akár el is tudom fogadni.
Lezsák képviselő úrnak mondanám - aki közben elment -, hogy jogosan vetett fel egy problémát, de nem ennek a törvényjavaslatnak a tárgya az, amiről beszélt. Lehet erről vitatkozni, talán érdemes erről jogalkotóként is vitatkozni, de egy polgári perrendtartásba már csak nem építhetjük bele azt, hogy a piros tértivevényes formanyomtatványon milyen kifejezések szerepeljenek, a postás vagy az ügyfél azt hol írja alá s a többi.
Az Alkotmánybíróság határozata ebben a tekintetben egyértelmű. A vélelem megdönthetősége volt az, amelyet kifogásként a jogalkotó felé - azt gondolom, jogosan - az Alkotmánybíróság felvetett. Ennek a vélelemnek a megdönthetőségéről van szó. Hadd idézzem a törvényjavaslat 2. § (3) bekezdésének a), b) pontját, amely egyértelművé teszi, hogy a kézbesítés a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó jogszabályok megsértésével történt, vagy más okból nem volt szabályszerű, vagy az érintettnek valamilyen más okból nem volt módja átvenni. Azaz a törvényjavaslat világosan utal arra, hogy a mögöttes, a háttérjogszabályok betartásával kell eljárni.
Azoknak az eseteknek a nagy részében, amelyekről Gyimesi képviselő úr beszélt, arról van szó, amikor valaki visszaél a szabályozással, és a jelenleg hatályos szabályokat nem tartja be. Lehet ez a postás, lehet ez az ügyfél vagy az eljárásban közreműködő bármely más fél. Amiből az következik, hogy ebben a tekintetben nem a polgári perrendtartást kell megváltoztatnunk, hanem azt kell elérnünk, hogy a szabályokat mindenki tartsa be - a mögöttes, a háttérjogszabályokat is -, vagy ha azokkal bármilyen probléma merült fel - még egyszer hangsúlyozom, nem tartom kizártnak, hogy ilyen előfordulhat -, akkor azokon kell változtatni. De ezt ide a polgári perrendtartásba beépíteni semmilyen módon nem lehet.
Szóba került, hogy miért nem értesülhet az ügyfél az eljárás megkezdéséről. Azt gondolom, egy sor jogszabályhely vonatkozik arra, hogy az ügyfél milyen különböző módokon értesülhet arról, hogy vele szemben vagy őt érintően valamilyen eljárás indul, hiszen az idézés szabályai, a személyes meghallgatás szabályai, a közvetlenség elve, az iratok kézbesítésének szabályai, az eljárási cselekményekben való részvétel joga, lehetősége, kötelezettsége - hirtelen csak néhányat írtam össze magamnak az imént, amíg elhangzott ez a vélemény - mind-mind azt támasztja alá, hogy az ügyfél nagyon sokféle módon értesül az eljárás megindulásáról és annak különböző mozzanatairól. De még egyszer ki kell emelnem, mint az előző témakörrel kapcsolatban, ha ebben a tekintetben is van probléma, akkor - ha így igaz, és esetlegesen jogszabály-változtatást igényel - az megint csak nem ehhez a törvényhez tartozó dolog.
A tisztelt ellenzéki képviselők kizárólag a törvényjavaslatnak ezt a részét érintették. Ebből talán arra a következtetésre is juthatok - remélem, így van -, hogy a törvényjavaslat további részével nincs problémájuk, ahhoz talán módosító javaslatot sem fognak benyújtani. Természetesen minden módosító javaslatot meg fogunk vizsgálni, és ha közöttük van olyan, amelyik indokolt, hogy elfogadásra kerüljön, akkor semmilyen problémát nem jelent az - ellentétben az előző ciklussal -, hogy azt ellenzéki képviselő nyújtotta be, készséggel elfogadjuk, szívesen támogatjuk, ha valóban javít a törvényjavaslaton. Az imént megfogalmazott felszólásoknak azonban egyike se tartalmazott ilyet. Ha a módosítások ettől eltérő tartalmúak, akkor azokat természetesen megvizsgáljuk.
Mindezek után arra kérem a tisztelt ellenzéki képviselőket, hogy lássák be, másról beszéltek, mint amiről a törvényjavaslat szól, és ha a törvényjavaslatban foglaltakkal egyetértenek, az esetleges módosítások elfogadása után azokat szíveskedjenek támogatni. Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés