DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves, a mezőgazdaság és az állattenyésztés iránt érdeklődő Honfitársaim, parlamenti Képviselőtársaim! Érdekes, hogy egy ilyen, gyakorlatilag európai uniós jogkövető szabályozást célzó kisebb módosítás is mekkora indulatokat tud kiváltani. Próbáljuk meg azért a helyén kezelni a dolgokat.
Amikor Medgyasszay László képviselő úr, akkori államtitkár 1993-ban beterjesztette ezt a törvényt, akkor az volt a Házban a probléma, hogy mennyire előzi meg a korát, mennyire megy előre ez a törvény, nem kellene annyira kapkodni, meg kellene várni, amíg majd rákényszerít bennünket az élet, illetve rákényszerítenek bizonyos euroatlanti törekvések a módosításra. A kormány akkor nagyon helyesen azt mondta, még ha szigorúbb is, még ha az átállás nehezebb is lesz, annak érdekében, hogy a magyar állatminőség, a piaci viszonyok elismertsége, a magyar törzsállomány védelme az egész világon megőrizze azt a hírnevét, amelyet joggal kiérdemelt, ezeket a szabályokat kell alkalmazni. Azt hiszem, akkor 98 százalékos többséggel fogadta el az Országgyűlés, mind a hat parlamenti párt egyetértett azzal, hogy ennek a szabályozásnak ebbe az irányba kell mennie, és bizony tizenegy évig nem is kellett az állattenyésztési törvényhez - kisebb stilisztikai módosításokat leszámítva - hozzányúlni.
Most joggal vetődik fel a kérdés, hogy ez az új szabályozás, amely a harmonizáció jegyében következik be, lazít vagy nem lazít, jó vagy nem jó, valamint hogy időben van-e. Kétségtelen, hogy lehetett volna korábban is, hisz az Országgyűlésben már többször szó volt arról, hogy az állattenyésztési törvény módosítása azért is szükséges, mert május 1-je után a magyar őshonos állatfajták szaporítóanyag és egyéb szempontból történő védelme valamiféle közjogi garanciákat is kíván. Ezt felismerve az Országgyűlés ellenzéki indítványra elfogadta az őshonos állatfajták védelméről szóló országgyűlési határozatot, és azt egy melléklettel kiegészítette. Innentől kezdve az, aminek ebben az állattenyésztési törvényben még meg kellett volna jelennie, okafogyottá vált - egyébként nagyon helyesen -, mert az őshonos állatfajták védelme már megtörtént.
Miben új ez a törvény? Abban új, hogy a tenyésztőszervezeteket, valamint a tenyésztőszervezetek egyesületeit felruházza azzal a jogkörrel, ami az operatív irányítást jelenti, nyilvánvalóan állami kontroll és ellenőrzés mellett. Nagyon helyesen, mert az állami adminisztráció nem képes arra, hogy a társadalmi szervezeteknél, a tenyésztőegyesületeknél folyó munkáról - átvéve az adminisztrációt - maga döntsön. Emlékezzünk csak arra, hogy mennyi vitát - s most nem sorolom fel az egyesületeket, mert nem akarok személyeskedni - keletkeztetett az, hogy egy-egy állatfaj vagy egy-egy állatfajta tenyésztése kapcsán mely szervezet legyen a törzskönyv vezetésére jogosított, illetve tenyésztői szervezetként kit fog majd elismerni a minisztérium. Úgy tűnik, hogy ez a probléma megoldódni látszik, annál is inkább, mert ha egy adott fajta tenyésztői vagy forgalmazói körét egy szervezet vagy egy egyesület teljesen vagy jórészt lefedi, akkor nincs vita; a törzskönyvezés kiadása, tehát egy állami feladat átvállalása megtörténhet, és ehhez a törzskönyvvezetési díjat a költségvetés fizeti - tehát az ellenzéki képviselők aggodalmai itt feleslegesek -, valamint olyan szolgáltatást végez a tenyésztői szervezet, amely után a díj fölszámítására joggal tarthat igényt. Remélem, ez a nyitás abba az irányba mutat, hogy a jövőt illetően a tenyésztőszervezetek egymás közötti vitáit nem a minisztériumnak kell majd lefolytatni.
Mások amiatt aggódnak, hogy a minisztérium engedélye a Magyarországra behozott tenyészállatok és szaporítóanyagok tekintetében megszűnik. Igen, megszűnik, de ez nem azt jelenti, hogy a kontroll ne érvényesülne. Hisz ha valaki ebbe az országba tenyészállatot vagy szaporítóanyagot hoz be, akkor annak valamennyi dokumentációját, külföldi elismertségét, valamint a jellemző adatokat kétségtelenül bizonyító dokumentumokat csatolni kell. A szakhatóságok ezt ellenőrzik is, és amennyiben nem felel meg az előírásoknak, akkor a szaporítóanyagokat, valamint a tenyészállatokat a forgalomból ki kell vonni.
Öröm, hogy a gazdasági cél, amely az állattenyésztést eddig kifejezetten csak a haszonállat-termelés irányában jelenítette meg, két új fogalommal is bővül, a sport célra, valamint a kedvteléssel tartott állatok tekintetében. Nagyon fontos ez, mert ha csak a sportot nézzük: a Magyar Országgyűlés ezt felismerve a lótenyésztés érdekében létrehozott egy különbizottságot. Vagy ugyancsak a sportnál maradva, a sportkutyák tekintetében Magyarország igazán komoly lehetőségekkel bír, és ezeknek a fajtáknak a védelme, ezeknek a gazdasági célba történő bevonása és ezzel együtt a törzskönyvezési hozzájárulás kiterjesztése nagyon örvendetes és jó, követésre méltó elindulása a jogalkotásnak.
Amiben talán lehetne egyértelműsíteni a szöveget, az a szervezetek, szövetségek és tenyésztőszervezetek meghatározásai. Az új szöveg elismeri a tenyésztési egyesületeket, de a tenyésztői szervezetekö fogalom használatával még mindig nem egyértelmű ennek a kettőnek a szétválasztása. Nagyon jó lenne, ha a fogalommeghatározásban egyértelmű lenne, hogy mi a tenyésztőszervezet, és a tenyésztőszervezetek egyesületei mint civil szervezetek milyen viszonyban állnak egymással.
Természetesen az állam feladata a működés ellenőrzése is. Az évenkénti felülvizsgálatö, amelyet a korábbi szöveg tartalmazott, most felülvizsgálatraö módosul, ami azt jelenti, hogy a hatósági ellenőrzés a tenyésztőszervezetek törzskönyvvezetése, valamint a tenyésztői munkájuk kapcsán olyan állandó kontrollt jelent, aminek a garanciáit az állam felelősségével egyetemlegesen megállapíthatjuk, és ezeknek a garanciáknak az esetleges sérülése esetén ezeket a jogosítványokat meg is lehet vonni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Annak örülök, hogy tizenegy év után egy ilyen viszonylag technikai és nem túl bonyolult módosító indítvánnyal el tudjuk érni, hogy a magyar nemzetgazdaság egyik fontos ága, a törzsállattenyésztés, a szaporítóanyag-előállítás, valamint a jó minőségű magyar állatfajták fennmaradásához szükséges jogszabályi rendelkezések, az Európai Unió próbáját is kiállva, hosszú távon a belső jogrend és az európai uniós normák összhangjában fogja az ágazatot szolgálni, és lehetőséget biztosít arra, hogy az új piaci viszonyok közepette is sikeresen és mindenféle esetleges negatív diszkriminációktól mentesen működhessen és dolgozhasson mindenki, aki ebben a tevékenységben véli boldogulását.
Köszönöm szépen, tisztelt Országgyűlés. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés