DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nagyon rövid leszek, mert gyakorlatilag amit kisebbségi előadóként előadtam, lényegében ugyanaz az álláspontja a Fidesz-Magyar Polgári Szövetségnek is ennek a törvényjavaslatnak a vitájában.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség nem kis meglepetéssel fogadta a választási eljárás módosításáról szóló, kormány által benyújtott, előttünk fekvő törvényt. Mint azt említettem, az előterjesztést nem előzte meg egyeztetés, kétharmados törvényről van szó, és a javaslat az országgyűlési választásokkal és az országos népszavazással kapcsolatos fontos eljárási kérdéseket kívánja módosítani. Ilyen súlyú törvényt, ilyen súlyú kérdéseket érintő törvénymódosítás reális lehetőségét csak a széles körű konszenzus kialakítása biztosíthatja, amire az imént is utaltam, és amely az előzetes egyeztetéseket nem teszi megkerülhetővé.
Ennél azonban lényegesebb kérdés, hogy azoknak a kérdéseknek az újragondolásához, megalapozott és megnyugtató eldöntéséhez, amelyeket ez a törvényjavaslat most felvet, a most, június 13-án megtartandó európai uniós választások tapasztalatai nem nélkülözhetők. Csak e tapasztalatok ismeretében dönthető el teljes körben, hogy az európai uniós választásokon alkalmazott eljárási megoldások közül melyek nem alkalmazhatók a nemzeti parlamenti választásokon, illetve az országos népszavazáson, továbbá hogy az adott eljárási kérdéseket illetően indokolt-e, és ha igen, milyen irányban szükséges más megoldásokat keresni.
Ezért e törvényjavaslatot a június 13-ai választások tapasztalatai előtt idő előttinek, és ebből adódóan, az egyeztetések elmaradásától függetlenül is, általános vitára alkalmatlannak tartjuk, aminek a napirendre vételét sem támogattuk. Így a törvényjavaslat által felvetett érdemi kérdések ma még csak találgatásszerű, nem teljes értékű megvitatásának ez idő szerint nem látjuk értelmét.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés