DR. VIDORNÉ DR. SZABÓ GYÖRGYI, a szociális és családügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Tájékoztatom önöket, hogy a T/9952. számon benyújtott önálló képviselői indítványt a bizottság május 12-i ülésén tárgyalta meg, és abban foglalt állást, hogy alkalmas-e ez a javaslat az általános vitára. A szavazás eredménye az volt, hogy 12 igen és 10 nem szavazattal általános vitára alkalmasnak találtuk.

Mi motiválta az igen szavazatot leadókat? Egyrészt az, hogy határozott szándékunk, hogy ne kerüljenek többe a gyógyszerek, mint amennyit különösebb erőfeszítés nélkül vállalni tudnak az emberek. A benyújtott törvényjavaslatban foglaltak egyik módját, módszerét képezhetik ennek a célnak az eléréséhez. De tudjuk, vannak mások is, és ezen majd dolgozni fogunk.

A másik, ami miatt az igen szavazatokat leadtuk, hogy szerepel a javaslatban az, hogy az árak megváltoztatásának eljárási szabályait precízen, pontosan kidolgozott kormányrendelet kell hogy szabályozza, és nem ötletszerűen és nem szimpátia alapján történik majd ennek meghatározása. Végül, de nem utolsósorban az igent leadó szavazókat az is motiválta, hogy az EU e tárgyban megjelent irányelveit tartalmazza, nevezetesen az egyik ide vonatkozó irányelv 4. cikkelyének átvételét fogalmazza meg ez az önálló javaslat, tehát abszolút összhangban van az EU-s szabályokkal, eleget tesz a jogharmonizációs követelményeknek.

Ezért 12 igen szavazattal ezt a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak találtuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu