ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Én csak annyit szeretnék az államtitkár úr felé jelezni és kérni - ezt elmondtam a múlt heti európai uniós csatlakozással kapcsolatos vita során is -, hogy Magyarország nagyon helytelen úton jár, és ebből a szempontból mindenképpen olyan törvényi hátteret kellene biztosítani, ami a pályázatírásoknál a jelenlegi, nem azt mondom, hogy visszaélések, de megvezetéseknek a formáját szabályozza le.
(13.50)
Magyarországon a 10-15 százalékos pályázatírási formák alakultak ki. Ezt előbb-utóbb az Európai Unió szóvá fogja tenni. Ha azt nézzük, hogy a SAPARD-nál 50 milliárd áll rendelkezésre, ha csak 10 százalékkal számoljuk a pályázatírást, az simán elvisz 5 milliárd forintot, és senki nem csinált semmit. Tehát államilag, központilag valóban egy olyan rendszert kell kialakítani, amely ezt a problémát kiküszöböli, és a rengeteg kalózkodást, amely jelen pillanatban jellemzi a pályázatírásokat, valami úton-módon megszünteti.
(Balogh László elfoglalja a jegyzői helyét.)
Beszélünk az ír példáról, ahol a tisztaságot próbálták meg alapvető követelményként megfogalmazni. Ott tényleg bekapcsolták a tudományos intézményeket, főiskolákat, egyetemeket, ahol eleve tanulják ezt a formát, és talán az ő segítségükre is lehetne úgy támaszkodni, hogy amikor még el sem kezdődik egy projekt végrehajtása, az összegnek több mint a 10 százaléka már feleslegesen elfogy.
Tehát kérném az államtitkár úr segítségét abban, hogy próbáljunk meg akár egy négypárti közös nevezőt kialakítani, nehogy az legyen belőle, hogy az Európai Unió előbb-utóbb leállítja bizonyos források juttatását, mert az Európai Unió sem enged meg olyan visszaéléseket, amelyek a pályázatírásoknál megtörténnek.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés