ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm, elnök úr, a szót. ’97 környékén voltam Angliában. Nagyon érdekes a regionális tanácsnak a működése. Maga a régió mint egy kis minisztérium végzi a tevékenységet választott testülettel, évente egyszer, kétszer vagy háromszor az állami apparátussal elmegy egyeztetni, és az alapján végzi a munkáját, de teljesen önállóan határozza meg annak a régiónak az arculatát, jövőképét, és ahhoz próbálja meg az uniós forrásokat is bekapcsolni. Ilyen alapon, ha ezt vesszük, ma már regionális egyetemek vannak, ott a Tudományos Akadémia, amely tényleg hosszú távon tud gondolkodni egy ország érdekében, ezeknek mind ott kellene lenniük tulajdonképpen egy-egy megyei területfejlesztési tanácsban, regionális tanácsban. Ezeknek a szerepköreit nem vesszük annyira komolyan, viszont a politika helyét sokkal, többszörösen megnöveljük ebben a kérdésben.

Pontosan akikről szól a történés, azoknak lesz a legkevesebb beleszólási joguk a saját életük formálásába és alakításába, akár a saját térségük formálásába és alakításába. Innentől válik szomorúvá az egész, hogy akárhány alkalommal lesz majd kormányváltás, minden alkalommal ehhez a rendszerhez hozzá fognak nyúlni, mert egyik sem fogja elviselni a másik által hozott döntéseket.

Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu