PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Miért kértem napirend előtt szót? Mert elfogyott a türelem; nemcsak az enyém, hanem a főváros lakosságáé is.

A Magyar Demokrata Fórum meghirdette a “Normális Magyarországértö programot, amelynek része a normális, élhető főváros megteremtése is. Ma a szocialista-szabad demokrata városvezetés 14 éves tevékenységének eredményeként e célkitűzéstől messzebb állunk, mint valaha. Budapest sajnos a szociálliberális kormányzás állatorvosi lovának tekinthető.

Tisztelt Ház! Valamennyien tapasztaljuk, milyen elképesztő állapotban vannak Budapest útjai. Az idén már másfélszer annyi a kátyú, mint tavaly. Egy kimutatás szerint a gépkocsik futóművét a magyar fővárosban hétszer nagyobb károsodás éri a toldozott-foldozott közutakon, mint Európa más fővárosaiban.

Budapest közlekedése már ma is túlterhelt. A város vezetői nem ébredtek rá időben, nem készítettek stratégiát az autók számának gyors ütemű növekedésére, valamint a külvárosokból és az agglomerációból beáramló folyamatosan növekvő méretű közúti forgalom kezelésére. A külső kerületekben minden átgondoltság nélkül gomba módra szaporodnak a lakóparkok, amelyek lakói napról napra autók újabb tucatjaiban indulnak a városközpont felé, miközben a bevásárlóközpontok a város belseje felé terjeszkednek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem normális folyamat. A gondokat még tetézi, hogy az M0-ás körgyűrűből egy méter sem épült meg, és hiába várunk az északi M0-ás hídra is. Európa kamionforgalma továbbra is az egész városon kénytelen keresztüldübörögni, miközben az egyre dráguló tömegközlekedés mára életveszélyessé is vált, sorozatosan derül fény a cégen belüli gazdasági anomáliákra.

Megengedhetetlen, hogy 300 millió forintot dobjanak ki egy teljesen felesleges közvélemény-kutatásra, amelynek eredményét a kormány támogatásának hiányában amúgy sem tudják semmire sem használni. A választásokon a 4-es metróval kampányoló koalíció két év után még hozzá sem látott a metró építéséhez, pedig szükség lenne az újabb metróvonalak mielőbbi megépítésére is. De hasonlóan elodázhatatlanná vált a felszíni tömegközlekedés fejlesztése is.

Újpesti országgyűlési képviselőként szomorúsággal tölt el, hogy mindig csak a választási kampányidőszakokban merül fel a káposztásmegyeri metrószakasz befejezése, és még nem is szóltam a megoldandó P+R parkolókról, az áldatlan parkolási helyzetről, a folyamatos közlekedési dugókról. Még a körvonalai sem látszanak a néhány éven belül tarthatatlanná váló közlekedési káosz megoldási elképzeléseinek. Ahelyett, hogy régióközponttá vált volna Budapest, amelyre minden esélye megvolt, egyre inkább leszakad a környező országok fővárosai mögött. A felmérések szerint egyre nagyobb a lemaradásunk a felújított, tisztán tartott Prágával szemben. A Demszky-féle világvárosba érkező turista csak összefirkált falakat, elhanyagolt épületeket, borzalmas útviszonyokat, rossz levegőt, szemetet és kutyapiszkot talál.

Tisztelt Ház! A budapesti vezetés az összeomló infrastruktúra miatt nélkülözhetetlen forrásokat már csak hitelekből tudja előteremteni. Az elmúlt évet nettó 80 milliárdos hitelállománnyal zárta a főváros, az idén pedig újabb 42,5 milliárd forintot vesznek fel. Jól látja ezt a főpolgármester, aki immár nem is akarja megvárni, amíg az általa előidézett helyzet maga alá temeti, hanem előremenekül Brüsszelbe, Demszky Gábor “utánam a vízözönö politikájának következményeit pedig Budapest lakosságának kell megfizetnie. Jól tudjuk, az átadom, átveszem, felavatom, alapkövet lerakom rendezvények nem erről szólnak, hanem a sikerpropaganda eszközei, ahelyett, hogy a normális, felelősséggel végzett munka velejárói lennének.

Budapest teljes lakossága nem költözhet Brüsszelbe, de még az agglomerációba sem. Itt kell élnie, ebben a szemmel láthatóan leromló, piszkos levegőjű, kátyúkkal teli városban. Ennek tudatában mi valamennyien egy normális Budapestre vágyunk, olyanra, amelyre hazánk fővárosaként büszkék lehetünk, amelyet tiszta szívből szerethetünk, amelyért az adóforintjainkat - nem is keveset - fizetjük.

A megoldás megtalálásában akár európai példák is vezethetik a főváros vezetését, de a struccpolitikának véget kell vetni, akár felismerésből, akár a normális Budapestre vágyók akaratából. Az eltelt három és fél választási ciklus alatt ugyanazon főpolgármester és koalíció irányította a várost. A városvezetés ilyen módon nem tud másokra mutogatni, el kell ismernie tehetetlenségét és felelősségét a kialakult helyzetért.

A megengedett sebesség majd duplájával a záróvonalnál előző, érvénytelen jogosítvánnyal száguldozó Demszky Gábor gépkocsivezető-engedélyét már bevonták. Itt lenne az ideje, hogy a városvezetői jogosítványával is ez történjen.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu