CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az adókérdésben öt gondolatot szeretnék önökkel megosztani.

Az első: abban különbözött a Medgyessy-kormány elődjétől, hogy az adóügyekben is kész volt arra, hogy szociális párbeszédet folytasson a munkáltatói, munkavállalói szervezetekkel; hogy az országos bérajánlásról, a minimálbérről az Országos Érdekegyeztető Tanács keretében állapodjon meg oly módon, hogy annak adóvonzatairól, járulékvonzatairól is a szociális partnerekkel konzultáljon. Úgy gondolom, hogy ez egy lényegi különbség, ezt a szociális partnerek is értékelték, ennek eredménye az, hogy mind a 2002-es, mind a 2003-as országos bérmegállapodás egy sor kérdésben adókedvezményeket tartalmaz, olyan megállapodásrészei vannak, amelyek vagy a személyi jövedelemadó-, vagy a társaságiadó-törvényben később meg is fogalmazódtak.

A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet, ez a minimálbér adómentessége. A Szocialista Párt a választási kampányban vállalta 2002-ben, a kormány a kormányprogramban vállalta, hogy megvalósítja a minimálbér adómentességét, és ráadásul ezt úgy tettük meg, hogy az adójóváírás megháromszorozásával nemcsak a minimálbér lett adómentes, hanem az átlagbér alatti jövedelmek adója is lényegében csökkent, reálértéke nőhetett ezen változások eredményeként. Azt gondolom, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a munkavállalók többségét érintette ez a változás, mégpedig előnyösen; oly módon, hogy ugyanakkor csökkentek a munkáltatói terhek, hiszen nem kellett a munkavállalók reálbér-növekedése érdekében a munkáltatónak több járulékot befizetni.

A harmadik megjegyzésem: az adópolitikája ennek a kormánynak kifejezetten a foglalkoztatás bővítése érdekében változtat a szabályokon, változtat a módokon. Kétségtelenül igaz, hogy magas a foglalkoztatással kapcsolatos költséghányad, ezen belül is leginkább a bérekre terhelődő adók és járulékok, de arra fel kell hívjam a figyelmet, hogy az OECD megállapítása szerint az elmúlt években a legerősebben, a legdrasztikusabban Magyarországon csökkentek a foglalkoztatással kapcsolatos költségek. Ha az európai uniós összehasonlításban nézzük, akkor egy fő foglalkoztatási költsége az uniós átlag egyhatoda, és ha a csatlakozók körében nézzük, akkor megfelel a csatlakozó országok átlagának.

Az alkalmi munkavállalói könyvhöz kapcsolódó adó- és járulékterhek elfelezésével, munkanélküliek alkalmazása esetén elharmadolásával lényegében duplájára nőtt a legálisan foglalkoztattak köre és így a költségvetés bevétele is.

(9.30)

Az egészségügyi hozzájárulás csökkentésével, amelynek egyébként a teljes megszüntetésében is megállapodtunk a szociális partnerekkel, a legkisebb bérekre jutó költségek csökkenhettek és csökkennek, ami megint csak azt teszi lehetővé, hogy a foglalkoztatás bővülhessen. Szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy a gyesen, gyeden lévők részfoglalkoztatásához kapcsolódóan, az ötven év feletti munkanélküliek foglalkoztatásához kapcsolódóan az egészségügyi hozzájárulás lényegében már eltörlésre került, ami szintén foglalkoztatásbővítő és éppen ezen érzékeny társadalmi csoportok esetén foglalkoztatást segítő lépés volt.

Ki szeretném emelni a felnőttképzéshez kapcsolódó adókedvezmény bevezetését 2003. január 1-jétől, ami azt jelenti, hogy minden munkavállaló a képzési költségei egyharmadát leírhatja az adójából, évi 60 ezer forint mértékig.

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához újabb adókedvezmények, áfa-visszatérítések kapcsolódtak. A szakmunkástanulók gyakorlati foglalkoztatása, képzése egyre jobb feltételekkel történik. Ők is többet kaphatnak, és nekik is többet fizethetnek ki a munkáltatók.

Hasonlóképpen kedvező változások történtek a vállalkozások versenyképessége érdekében. Csak felsorolásszerűen: a személyi jövedelemadó-tábla módosítása, a minimálbér a bérköltségeiket csökkentette, a társasági adó-csökkentés, az iparűzési adó beszámítása, az egészségügyi hozzájárulás csökkentése, a fejlesztési adókedvezmények, a munkahelyteremtő beruházások adókedvezménye mind-mind a vállalkozások versenyképességéhez járult hozzá.

Befejezésül szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy a feketefoglalkoztatás, az illegális foglalkoztatás, a be nem jelentett foglalkoztatás ügyében számos intézkedést, szabályozást tett a kormány, így a színlelt szerződések háttérbe szorítása érdekében törvénymódosítást, és egy új nyilvántartási rendszert vezetett be, az EMMA-t, annak érdekében, hogy minél kisebb legyen azon munkavállalók köre, akik bejelentés nélkül vagy hamis bérbejelentéssel dolgoznak. Úgy gondoljuk, hogy ezek is a feketemunka, az illegális foglalkoztatás visszaszorítását, közvetett módon pedig az adó- és járulékbevételek növekedését, így a csökkentés lehetőségét fogják biztosítani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu