DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hogy miért is ültünk le a mai, szerdai vitanapra? Talán érdemes felidézni, hogy 70 SZDSZ-es és MSZP-s képviselő úgy gondolta, itt az ideje a kormánynak figyelmeztetést adni, hogy ez az adópolitika, amely ma Magyarországon folyik, nagyon sok ember számára nem elfogadható, és érdemes arról vitatkozni, hogy két év után végre valamilyen csökkentés megtörténjen.

Úgy látszik, ezek a dilemmák még a 70 képviselőt sem izgatták, mert azok se jöttek el, akik ezt kezdeményezték aláírásukkal, de legalább a másik százhúsz-egynéhány képviselő nem biztos, hogy így gondolja. Sőt, a lapokat figyelve, különösen a kormányban ülő képviselőtársaink a megszorításokban, illetve a különböző megtakarítási formák keresésében járnak az élen.

(12.30)

Azt gondolom, tipikusan megállapítható, hogy zsákutcába került a magyar kormány gazdaságpolitikája. Ez a zsákutca abban nyilvánul meg, hogy bizony egyre nehezebben vállalható a munkahelyteremtésben, a munkahelymegtartásban működő cégek számára, hogy egyáltalán a fenntartható fejlődésükben meg tudjanak maradni.

Másrészről pedig az egyének szintjén olyan mértékű terhet jelentett különösen az áfa és a fogyasztói adók növekedése, amely messze infláció fölötti áremelkedéseket gerjesztett. Ennek eredményeképpen mind a tízmillió magyar fogyasztó állampolgárnak nagyon jelentős, az infláción és az áremeléseken keresztül megjelenő adó-többletterhe van. Azt mondták képviselőtársaim, hogy minden százalékpontot meg lehet figyelni az infláció okaként. Ennek több mint a fele az adóemelésekből következik, az önök által gyakran emlegetett KSH-adatok alapján is.

Tehát messze nem arról van szó, amint most az előttem szóló Kovács Tibor is előszeretettel elmondta, hogy az ellenzéknek vagy néhány újságírónak van valamilyen problémája, hanem alapvetően bizony arról van szó, hogy egyre szélesebb társadalmi rétegekben jelent komoly terhet az az adóemelés, amely megjelenik a gyógyszerek árában, a napi villanyáram kifizetésében, a gázárhoz és a fűtéshez kapcsolódó költségekben, tehát mindazokban, amik a mindennapi élet részei. És ilyenkor arra hivatkozni, amiről kiderült, hogy elszámolták magukat a kormány részéről, hogy a személyi jövedelemadónál néhány százalékponttal korrigáltak - erről eleve azt kell megállapítani, hogy már a kiindulópontja sem volt összhangban ezzel.

És ezt nagyon jól tudja Veres János államtitkár is, hiszen a nyáron elég nagy kínban voltak, amikor a különböző adóvadász-társaságokat összeállították, hogy hogyan lehet azt a személyi jövedelemadókulcs-csökkentést visszaszedni a központi költségvetés számára, amit utána ősszel meg is találtak, mégpedig elsősorban az áfaemelésekhez kapcsolódóan, 12-ről 15-re, nulláról 5-re, illetve néhány fogyasztói terméknél, így a villanyáramnál is, a 12 százalék 25 százalékra való átsorolásában. De sorolhatnánk a példákat, Varga Mihály képviselőtársam már elmondta. Én most nem szeretném felsorolni, hiszen ezt nem cáfolta senki sem, hogy milyen területeken milyen mértékű adóemelések történtek.

Márpedig ha ez így van, akkor nem csoda, hogy a kormányzati képviselők egy részének a lelkiismerete megszólalt, és próbálnak egy olyan vitát gerjeszteni, amelyben elsősorban a múltra, a körülményekre és sok minden másra hivatkoznak, ahogy hallhattuk. A XI. század adópolitikájától kezdve ma már sok mindent hallhattunk, de hogy 2004-ben milyen adóterhekkel kell szembenézni, ez mit jelent a hétköznapi emberek szintjén, milyen napi megélhetési gondokkal küzdenek, erre vonatkozóan elég kevés javaslatot kaptunk. És én azt gondolom, hogy az igazán nagy gond egyrészről a fogyasztáshoz kapcsolódó hihetetlen mértékű adóterhek, amiről több képviselőtársam is szólt, hogy bizony ez szokatlan mértékű az Európai Unióban is. És arról még nem szólt senki sem, hogy tudni kell, hogy az áfához kapcsolódó bevételek egy jó részét legalábbis befizetjük az Európai Uniónak is, hiszen ez az oda befizetendő adók számolásának az alapját jelenti. Tehát tudni kell, hogy minden többlet-áfaemelést, amit a múlt évben végrehajtott a kormányzat az MSZP-SZDSZ részéről, bizony közvetlenül az európai uniós adóbefizetések alapját bővítette a következő évekre vonatkozóan.

Amikor azt halljuk, hogy a kormányzat arányos közteherviselésről, igazságosságról, versenyképesség-növelésről szól, akkor mindig arra kell figyelmeztetnünk magunkat, mint '90 előtt, hogy bizony ennek az ellenkezője történt, történik. És ennek az ellensúlyozására annak a klasszikus mondásnak az emlegetése történik meg, ami a három boríték története, hogy: fogd az elődödre, fogd a körülményekre. De, képviselőtársaim, felhívom a figyelmet, hogy a kormány részéről lassan a harmadik boríték felbontása is következik, hogy: add át a következő három borítékot az utódodnak.

Ezt a helyzetet én úgy látom, hogy valóban van egy irány - Tállai András képviselőtársammal is egyetértek -, amely szerint az adócsökkentések tekintetében, legalábbis a telefonadóhoz kapcsolódóan, a parlament talán féket tudott a kormányzat szájára tenni, ha úgy tetszik, gyeplőbe tudta fogni, és bizony ez az adóemelési törekvése nem történhetett meg 2004-ben év közben. Egyébként nagyon sokan megkönnyebbültek - hozzátartozik, hogy nem egy-két ezer emberről van szó, sok-sok millió emberről van szó, és sok százezer vállalkozást érint közvetlenül ez a változás. Én azt gondolom, ez olyan előremutató dolog, amin talán lehet, érdemes továbbgondolkozni, hogy hogyan csökkentsünk adót - legalábbis, hogy ne emeljünk, ebben már együtt lehet működni.

A másik kérdéskör viszont elég jól mutatja, hogy amikor a kormányzat azt mondja, hogy a versenyképességet növelni kell, akkor mindig meg kell vizsgálni, hogy mihez képest. Ekkor pedig azt kell látnunk, hogy bizony a vállalatok jó részének, amelyek munkahelyeket teremtenek, komoly terhet jelent az, hogy az elmúlt két évben adócsökkentések helyett adóemelések történtek.

A 2004. évi új adókról és adótöbbletekről már több képviselőtársam is szólt. Azt gondolom, elég fájdalmas, és ezért nem kérdezem meg, hogy ki szavazta meg ezt a kormányoldalról? De talán fel kell idézni, ne felejtsük el: bizony azért emelkedett többek között az energiahordozók ára is, mert az energiaadó, illetve a környezetterhelési adó is megjelent; illetve külön, új típusú adóként az innovációs adó, aminek önmagában akár még lehetne értelme is, ha ezzel szemben egy világos adóváltoztatási koncepció, adócsökkentés kapcsolódott volna hozzá. De messze nem ez történt. Nézzük meg, hogy a magyar vállalkozások nagy része nem nyereséges. Ha nem nyereségesek ezek a vállalkozások, akkor nem tudják a társasági nyereségadó 2 százalékpontnyi csökkentését igénybe venni, viszont ezeket a nyereségtől egyébként független adóformákat fizetniük kell.

Gyakorlatilag egy erőteljes adóprés ellenére is, a mai költségvetési helyzet azt mutatja - és itt nagyon fontos az, amit Varga Mihály a legelején elkezdett, és azt gondolom, így érdemi a vita -, hogy nemcsak az adókivetés és az adócsökkentés kérdését kell felvetni, hanem a magyar költségvetés helyzetét is, és nem önmagában a magyar gazdaság helyzetét. Bizony a magyar költségvetés egyre gyorsuló eladósodottságba sodródik, és ez az elmúlt négy hónapban olyan mértékűre nőtt, amire az elmúlt tizenöt évben nem volt példa: meghaladta az 500 milliárd forintot. Egyes elemzők szerint június végére közel 1000 milliárdnyi hiány fog a magyar államháztartásban megjelenni.

Ez bizony azt mutatja, hogy az állam túlköltekezik, mert az adóbevételek jó része, úgy tűnik, be fog érkezni, ami itt az adótörvényekben megfogalmazódott, viszont olyan mértékű túlköltés van az SZDSZ-MSZP-kormányzat részéről, ami beszűkíti a mozgásteret. És még a legjobb szándék ellenére sem fognak tudni adót csökkenteni, Kuncze Gábor, mert sajnos a magyar költségvetésnek az államháztartás hiányából adódó terhei szűk mozgástérre szorítják ezt be. Ezt nagyon jól tudják, hiszen júliusban-augusztusban a kormányzat fogja ezt a kérdéskört tárgyalni, és augusztusban-szeptemberben már valószínűleg számolnunk kell azzal, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézni a következő évben: nem lesz reálbéremelés; nem lesz meg igazából az úgymond szociális rendszerváltás folytatása. Helyette lesz adónövekedés, és lesznek különböző megszorítások az állami szolgáltatások tekintetében, az oktatásban, az egészségügyben, az önkormányzati működésben - ezt nem szeretnénk. Ezért mi partnerek szeretnénk lenni ebben a vitában.

Egyetértek az előttem szóló fideszes képviselőtársaimmal, szívesen látjuk azokat az adómódosító törvényjavaslatokat, amelyek az adócsökkentés irányába hatnak, érdemi vita keretében, nem a vitanapon, hanem ennek a napirendnek a tárgyalásakor, akár már most, júniusban is állunk elébe.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu