JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A vita végéhez közeledve még egyszer szeretnék szólni az adók és az önkormányzatok kapcsolatáról. Az adókról szólván igen sokan és gyakran megfeledkeznek a helyi adókról, pedig ez igen jelentős adónem, az állampolgárok számára jelentős teher, az önkormányzatoknak pedig abból a szempontból, hogy hogyan, milyen színvonalon tudják ellátni a feladataikat, nagyon fontos bevételi forrás ez a tétel. A nagysága is igen jelentős, mert több mint 300 milliárd forintot ér el évente. S ha hozzáadjuk a gépjárműadót - igaz, hogy ez nem helyi adó, de a Medgyessy-kormány javaslatára a parlament 2003. január 1-jétől helyben maradó adóvá minősítette -, akkor pedig már közel 400 milliárd forintos összegről beszélhetünk. Úgy gondolom, nagyon jó döntés volt, hogy a gépjárműadó helyben marad, már csak azért is, mert teljes egészében az önkormányzatok foglalkoznak ennek a kivetésével, beszedésével és minden bajával, gondjával.
De nemcsak a helyi adókról szeretnék röviden szólni, hanem néhány más adónemről is, amelyek az önkormányzatok életében jelentős szerepet kapnak. A legnagyobb tétel a személyi jövedelemadó, amelynek a jelenlegi szabályozás szerint a 40 százaléka - tehát az szja-bevétel 40 százaléka - kerül átengedésre az önkormányzatok részére. Azt gondolom, hogy ez a szabályozás az elkövetkező időben nyugodtan felülvizsgálatra szorulhat. Hogy ez 40 százalék vagy mennyi, nem lényeges, mert az állami támogatások és hozzájárulások mértéke ezt minden évben kiegyenlíti, és akár több 40 százaléknál, akár kevesebb, nem ettől függ az önkormányzatok pénze. Ezen tehát lehetne változtatni az elkövetkező években.
Sokkal lényegesebb viszont az önkormányzatok szempontjából a helyben maradó szja. Szintén a Medgyessy-kormány javaslatára a parlament megkétszerezte a Fidesz-kormány idején helyben maradó 5 százalékot, azaz 10 százalékra emelte fel. Ez nagyon fontos lépés volt. Azt gondolom, ez a 10 százalék körüli arány az elkövetkező időben is tartható. Ez különbséget tesz az önkormányzatok között, de azt gondolom, ez a különbség vállalható meg szükséges is. Ennél a mértéknél lényegesen nagyobbat nem lenne szerencsés elfogadnunk, már csak azért sem, mert akkor az önkormányzatok közötti különbség is jelentősen és irreálisan nagy lenne. Különösen kell erre az elkövetkező években figyelni, mert ez a személyi jövedelemadó alakulásától jelentősen függ. A szabályozás értelmében a két évvel korábbi adó mértékét kell figyelembe venni, s 2005-ben még növekedik az szja-bevétel, de 2006-ban - az ez évi adókulcs csökkentését és a bérkiáramlás korábbi emelkedését figyelembe véve - előfordulhat, hogy itt kevesebb összeggel számolhatnak az önkormányzatok.
A gépjárműadóról már szóltam. Itt annyi változás képzelhető el, hogy ezen túl nem a január 1-jén tulajdonban lévő jármű után kell fizetni, hanem egy évben kétszer kerül kivetésre adó. Ez sokkal igazságosabb és az adózók számára jobban elfogadható a mérték. A technikai adminisztrációs feltétele ennek ma már megteremthető. Az év elején elég sok gond volt, de a nyilvántartás ma már biztosítható.
Röviden szólnék a helyi adókról is, amelyek közül kettőt emelnék ki. Az egyik az építményadó. A törvény jelenleg is biztosítja az építményadó kivetését úgy területi, mint érték alapon. Az érték alapú adó kivetését a törvény nagyon röviden szabályozza. Erre a lehetőség megvan, de a technikai szabályozási feltétel nem jó. Itt is szeretném hangsúlyozni, hogy indokoltnak tartanánk ezt a szabályozást a helyi adótörvénybe beépíteni, természetesen meghagyva azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok szabadon dönthetnek ennek a bevezetéséről vagy nem bevezetéséről, mértékéről a törvény által meghatározott maximumon belül, valamint a kedvezmények kérdéséről.
Végül az iparűzési adóról szeretnék szólni. Úgy gondolom, ez az adónem - most a saját véleményem mondom - jelenleg nem jó, az önkormányzatok között elfogadhatatlan mértékű differenciálódást okoz. Ezért kell a jövedelemkülönbség mérséklésével nagyon sokat foglalkozni és azt nagyon pontosan beállítani. Azt gondolom, a vállalkozóknak sem jó ez az adónem, de szeretném hangsúlyozni - és ez a lényeg -, nincs lehetőség arra, hogy az önkormányzati bevételek közül ezt töröljük, és csak teljes ellentételezésnél van lehetőség arra, hogy bármilyen formában is átálljunk. Azt gondolom, legalább azt el kellene érni, hogy ennek az adónak a mértéke ne növekedjen jelentősen, és ennek az adónak legalább a szinten tartását kell megcéloznunk az elkövetkező időben.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés