KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! El tudom képzelni, hogy egy kívülálló vagy a televízió képernyője előtt ülő nézők hogyan követik ezt a mai vitát. Úgy gondolom, hogy elment a kedvük az egésztől. Mint ahogy ilyen értelemben az ilyenfajta vitának semmi értelme nincs, amikor az előző kormány pénzügyminisztériumi politikai államtitkára (Domokos László: Nem ti írtátok alá azt a kezdeményezést?) a tárgyilagosság minimumát sem teszi meg azzal, hogy a hozzászólásában az általa felvetett problémák mellett felsorolja azokat az eredményeket, amelyeket ez a kormány a célkitűzéseiben megfogalmazott és az elmúlt két évben valójában megvalósított.

Tisztelt Képviselő Úr! Ha tárgyszerű vitát folytatnánk itt a parlamentben, akkor ezekről a kérdésekről vitatkoznánk tárgyszerűen, elmondanánk egyikről vagy másikról a véleményünket, nem pedig teljesen egyoldalúan, káromolva azokat az intézkedéseket, amiket megtett, mert tudjuk, hogy egy adórendszer nemcsak azokból az elemekből áll, amit a képviselő úr az előzőekben felsorolt, hanem kiegészül számos más intézkedéssel. Én ezekről szeretnék a következőkben néhány gondolatot elmondani.

Mit fogalmazott meg a Medgyessy-kormány, hogy milyen adórendszer elérését tűzi ki a ciklus végére? Egy olyan adórendszert szeretnénk, amely igazságosabb, egyszerűbb, tehát mindenki számára jobban áttekinthető, és összességében pedig kevesebb adó fizetésével jár. Úgy gondolom, hogy nem minden területen, de számos területen sikerült jelentős eredményeket elérni ezen a téren.

Melyek azok a kérdések, amelyek a gazdálkodás, a befektetések számára a legfontosabb intézkedések? Azt szokták mondani gazdálkodók, hogy számukra mindenféle adókedvezménytől többet jelent egy stabil és biztos árfolyam-politika. Sajnos, e tekintetben nem tudunk sok jót mondani az elmúlt időszakról. Erről nem a kormányzat tehet leginkább, hiszen az árfolyam alakításában nem a kormányzatnak van elsősorban szerepe. Tehát jó lenne, ha ezen a területen másfajta gondolkodást és gyakorlatot alakítana ki a Nemzeti Bank.

De mindezek mellett rendkívül fontosak azok a támogatások, amelyek a befektetéseket ösztönzik, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. E tekintetben jelentős előrelépések történtek, hiszen ha a befektetési adókedvezményeket számba vesszük, akkor különösen a hátrányos helyzetű térségekben már egymilliárd forintos befektetés után is befektetési adókedvezmény jár (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), függetlenül a befektetett összeg nagyságától. (Domokos László: Rendkívül tipikus befektetés! - Göndör István: 300 főtől meg már nincsen korlát!) Ha 300 főt foglalkoztat, szintén jár a kedvezmény. Amennyiben még azt is hozzátesszük, hogy a kedvezmények öt év helyett tíz évig vehetők igénybe, úgy gondolom, hogy ezek jelentős eredmények, és már középvállalkozások számára is elérhető kedvezményekről van szó.

Beszéltünk az iparűzési adóról mint egy olyan tételről, ami jelentős terhet jelent a gazdasági társaságoknak, ugyanakkor tudjuk, hogy az önkormányzatok működése szempontjából meghatározó jelentősége van. Az, amit választott ez a kormány, hogy könnyebbséget adjon a gazdasági társaságoknak, hogy az iparűzési adó 25 százaléka leírható a társasági nyereségadóból, és jövőre száz százalékkal kívánjuk emelni, hogy levegőhöz jussanak a vállalkozások, gondolom, ez is olyan lépés, ami fontos a számukra.

Új kedvezményeket vezettünk be a foglalkoztatás tekintetében is, különösen az 50 év feletti alkalmazottak esetében vagy a gyesről visszatérők esetében. Ha ilyen munkavállalókat alkalmaznak a vállalkozások, akkor nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetni. Ha már itt tartunk, az egészségügyi hozzájárulás kérdésénél: többször elhangzott a mai napon is, hogy két év alatt nullára kívánjuk csökkenteni ennek a mértékét.

Jelentős források állnak rendelkezésnek európai uniós alapokból is, de költségvetési előirányzatokból is befektetésösztönzésre, beruházásösztönzésre. Technológiai felzárkóztatási programra 150 milliárd forint áll rendelkezésre. De joggal kérhetik számon a képviselők azt is, hogy magyar gazdasági társaságok külföldi befektetéseit hogyan próbálja elősegíteni ez a kormányzat. Ezért történt meg a Corvinus Rt. alaptőke-emelése és források biztosítása.

Nincs idő itt most minden egyes tételét felsorolni azoknak az intézkedéseknek, amit ez a kormányzat tett. (Domokos László: Ötven perc!) Egy dolog azért szeretnék elmondani, tisztelt képviselőtársaim: ha mindaz, amit az ellenzéki képviselők ma megfogalmaztak, igaz volna, akkor ma a magyar gazdaság a csőd állapotában lenne. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ezzel szemben jelentős gazdasági növekedés kezdődött el, az export és a fejlesztések mind-mind növekedtek. Ezek nem azt az állapotot tükrözik, mint amit önök itt a felszólalásaikban megpróbáltak bemutatni.

Úgy gondolom, hogy sokkal inkább szükség lenne egy tárgyilagos és tényszerű vitára, hogy azokat a problémákat, amelyeket ez a kormányzat meg kíván oldani, az önök közreműködésével is mindannyiunk, a magyar társadalom boldogulására megoldhatók legyenek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu