KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Valóban, a Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezte ezt a mai, adócsökkentésről szóló vitanapot, de a korrektség kedvéért mondom, hogy a szocialista frakció aláírásaival, nyilván ők is fontosnak tartják a kérdést, és azt persze, hogy ezt valóban érdemben vitassuk meg. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Hogy miért pont most kezdeményeztük ezt a vitát: egyszerűen azért, mert szeretnénk, ha 2005-ben érdemi adócsökkentésre kerülne sor a költségvetésben, illetve az adótörvények módosítása során, és fontosnak tartjuk, hogy már az előkészületek során világosan rögzítsük a pozíciókat, hogy ezek a későbbiek során figyelembe vehetőek legyenek. Persze az is szándékunk volt, hogy ebben a vitában különböző olyan javaslatokat is halljunk, amelyek közelebb visznek minket a végső célhoz, e tekintetben például az előttem szóló Varga Mihály képviselőtársam semmivel nem járult hozzá a cél eléréséhez, mert ha önök jól figyeltek, akkor egyetlenegy javaslatot sem hallhattunk tőle, a Fidesznek az adócsökkentéssel kapcsolatban javaslatai, gondolatai szemmel láthatóan nincsenek. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Felvetette a kérdést Varga Mihály, hogy hogyan lehet úgy adócsökkentésről vitatkozni, ha nem ismerjük a költségvetés egyéb feltételeit. Hangsúlyozni szeretném, hogy ilyen módon akarjuk alakítani egy részét ezeknek, de én meg hadd kérdezzek vissza: hogy lehet 300 milliárd forintnyi adóemelést jelentő petíciót aláírattatni emberekkel, ezzel súlyosan félrevezetve őket (Varga Mihály: Nem igaz!), miközben nem ismerjük a költségvetés egyes feltételeit? Azt mondja a képviselőtársam, itt bekiabál, hogy nem igaz, én se hittem el, hogy egymillió aláírás összegyűlt akkor (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), itt legalább most végre egyetértünk egymással. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ne hazudj!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Miért van szükség adócsökkentésre? Azért, mert kemény versenyfeltételek között vagyunk, a versenyképességünk javítása alapvető feladatunk kell hogy legyen, és természetesen a foglalkoztatás bővítése, hiszen a foglalkoztatás bővítése valójában kulcs a gazdaság növekedéséhez. Szeretném hangsúlyozni, hogy nem a teljes foglalkoztatásról beszélek, arról a rossz emlékű fogalomról, aminek, mindnyájan tudjuk, a következményeként belső munkanélküliség volt jellemző, hanem annak a foglalkoztatásnak a bővítéséről, amely termelékeny, és amely értéket teremtő foglalkoztatásként valósul meg. De mindehhez, tisztelt képviselőtársaim, elengedhetetlenül szükséges valóban a versenyképesség fokozása, egész egyszerűen azért, mert ez nagyobb gazdasági növekedést eredményez, ezen keresztül hozzásegít minket a nagyobb életszínvonal eléréséhez. Persze ahhoz is, a növekedés által generált többletbevételeken keresztül, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevő polgárok számára, legyen szó az önkormányzatok által nyújtott szolgáltatásokról, vagy akár az egészségügyről, vagy akár az állam által biztosított egyéb szolgáltatásokról, ezeket a szolgáltatásokat jobb minőségben szolgáltathassuk az emberek számára.
Mindehhez azonban, képviselőtársaim, most az adó- és járulékterhek csökkentésére van szükség, mert ha ez nincs, lehet beszedni a magas adókat, és lehet úgy csinálni, hogy akkor ebből sokat tudunk osztani, csak ez néhány év alatt megfojtja a gazdaságot, és ezen keresztül feléli a jövőt. Ezzel szemben mondjuk mi azt, hogy most kell adót csökkenteni, erősíteni a gazdaságot azért, hogy legyen jövőnk, és ez egy nagyon nagy különbség, ezért mondjuk azt, hogy nem szabad most osztani, és a későbbiek során várni a mannát az égből, hanem most adót kell csökkenteni azért, hogy a későbbiek során több jusson mindenre. Mert az adócsökkentés következményeként valóban nő a gazdaság hatékonysága, gyorsul a növekedése, hozzájárul az adócsökkentés a szürkegazdaság kifehérítéséhez és ezen keresztül persze a többletbevételek eléréséhez, a bevételek növekedéséhez.
Természetesen nem lehet tagadni, hogy ha adócsökkentést akarunk, akkor ennek vannak bizonyos költségvetési következményei is. Mert a költségvetésnek szigorúbban kell gazdálkodnia, mert érvényesülnie kell annak a törekvésnek, hogy legyen olcsóbb az állam, csak azokat a feladatokat lássa el, amelyeket valóban el kell látnia. A többit ne tegye, és ehhez ne is vegyen el pénzt az emberektől, támogassuk őket azzal, hogy többet hagyunk náluk, és azokkal foglalkozzon a szociálpolitika, akik valóban rászorulnak, mert a maguk erejéből nem képesek egy jobb, emberibb életre. Természetesen ebből következik az is, hogy a politikának is bizony önfegyelemre van szüksége, nem lehet az egyik nap adócsökkentésről beszélni, aztán utána újra és újra újabb és újabb olyan kiadásnövelő tételekkel előállni, amelyeket ha bárki komolyan gondol, akkor ezeknek semmilyen más következménye nem lehet, mint az adó növelése.
(10.20)
Ezért azt gondolom, hogy ha például a nemzeti petícióról van szó, vagy a parlamentben nap mint nap felbukkanó újabb és újabb, többletkiadást követelő ötletekről, akkor mindenkinek tudnia kell, hogy ezek egyenlőek az adók emelésével, és különösen megakadályozzák az adók lehetséges csökkentését.
Azért, hogy a politika valljon színt, másrészt pedig azért, hogy legalább abban legyen közös a gondolkodásunk, hogy ha valamit akarunk az egyik oldalon, nevezetesen: csökkenteni az adókat, akkor nem lehet a másik oldalon nyakló nélkül kiadásnövelő javaslatokat tenni, kezdeményezte a Szabad Demokraták Szövetsége az adócharta aláírását, amelyre sajnos nem került sor a parlamenti pártok részéről, mert nyilván nem merik vállalni ezt a feltételt, vagyis nem merik vállalni azt, hogy felhagyjanak a kettős beszéddel: akarok adót csökkenteni, és egyébként, emberek, oda is akarok osztani, oda is, oda is. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Én örömmel hallom, hogy az adócsökkentő törekvések táptalajra találnak, például az örökösödési adó eltörlését illetően, csak előbb tessék szíves lenni aláírni az adóchartát, és abban megfogadni, hogy de akkor viszont mostantól kiadásnövelő javaslatokra nem kerül sor.
Ami a Szabad Demokraták Szövetsége javaslatait illeti, először is több alkalommal elmondtuk, és tartani fogjuk magunkat ahhoz, hogy nem szavazunk meg új adókat, de nem szavazunk meg olyan kiadásnövelő javaslatokat sem, amelyek következményeként az adóterhek növekedésére kellene hogy sor kerüljön. Lehet átrendezni bizonyos terheléseket, lehet törekedni arra, hogy egy-egy területen csökkenjen a terhelés, de ezeket nem lehet megpróbálni úgy kiváltani, hogy másutt pedig újabb és újabb adójavaslatokkal állok elő.
Szeretnék a személyi jövedelemadó-rendszerrel foglalkozni, illetve ezzel kapcsolatban a Szabad Demokraták Szövetsége javaslatait ismertetni. Tulajdonképpen a személyi jövedelemadózás esetében a legnagyobb probléma ma Magyarországon, hogy az átlagos jövedelmek is már a legmagasabb kulccsal adóznak. A 2002-es adat már feldolgozva rendelkezésre áll: az átlagos jövedelem 82 százalékától kezdve 2002-ben a legmagasabb, 40 százalékos kulccsal kellett adózniuk az adófizetőknek. E tekintetben a 2004-es szabályozásban egy kedvező változás következett be, mert egyrészt valamelyest emelkedtek a sávhatárok, másrészt csökkentek az adókulcsok. Ezen az úton kell a szabályozásnak a jövőben továbbhaladnia.
A Szabad Demokraták Szövetsége azt javasolja, hogy két irányban mozduljunk, és változtassunk a kialakult helyzeten. Az egyik irány, hogy a jelenlegi 1,5 millió forintos középső kulcshatárt emeljük föl 2,5 millió forintra, másrészt a jelenlegi 26 százalékos kulcsot pedig csökkentsük le 24 százalékra. Ez azt jelenti, tisztelt képviselőtársaim, hogy az átlagos jövedelemmel rendelkezők valóban érezhető adócsökkentést tapasztalhatnak. Hadd illusztráljam ezzel a táblázattal (Egy körülbelül 50×60-as táblát mutat fel, amely Átlagos szja-terhelés 2005-benö címmel egy színes grafikont tartalmaz.) ennek a következményeit. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Wow!) Nagyon szépen köszönöm az elismeréseket. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Nem én készítettem azonban a táblát. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A pénzügyminiszter látja?)
Itt lehet látni, hogy az átlagos jövedelem környékén van a legmagasabb adómegtakarítás, a piros grafikon a változatlan terhelést, a kék grafikon pedig a javaslat szerintit ismerteti. Ez valóban egy érdemi adócsökkentést jelent a polgárok számára. (Kósa Lajos: Gábor, mi van a hátoldalán? Azt is mutasd meg!) Hogy mekkorát, azzal kapcsolatban hadd mutassak egy másik táblázatot is. (Az előzővel azonos méretű, A bruttó átlagkereset szja-terheléseö című színes grafikont mutat fel.) Ez azt mutatja, hogy 1997-től kezdődően milyen volt a személyi jövedelemadó-terhelés. És hadd reflektáljak mindjárt a Varga Mihály képviselőtársam által elmondottakra, aki azt mondta, hogy a személyi jövedelemadó-terhelés a Fidesz-érában csökkent. (Dr. Veres János: Úgy csökkent, hogy nőtt.) Hát, kérem szépen, 2000-ben ennyi volt (Mutatja a táblázaton.) a személyi jövedelemadók átlagos terhelése, most eltekintve a kedvezményektől, 2001-ben pedig felugrott 28 százalékra. Ez az a csökkenés, amiről Varga Mihály képviselőtársam az imént beszélt. (Varga Mihály: Nem igaz!) Majd egy dedikált példányt a végén biztosítani tudok. (Derültség.)
Így volt ez még 2002-ben is, ez a kétéves költségvetés hatása, ilyen módon ugrott meg a személyi jövedelemadók terhelése. 2003-2004-ben ez aztán ilyen csökkenést mutatott (Mutatja a táblázaton.), és azt szeretnénk, ha a változatlan feltételek miatt, merthogy nőnek a bérek, a terhelés nem ugrana meg a jövő évben, hanem ilyen módon a csökkentés tovább folytatódna. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ezt tartalmazza a javaslatunk. Képviselőtársaim itt kétkedve fogadják; az adatok természetesen ellenőrizhetőek. Ha ezt Varga Mihály képviselőtársam még nem látta, akkor az nagyon nagy baj, mert ezen időszakban ő volt a pénzügyminiszter. (Varga Mihály: Ez olyan, mint a gázáremelés, Gábor!)
Ez a bizonyos sáveltolás, amit javasolunk, mintegy 700-800 ezer embert érint kedvezően, éppen azokat, akik az átlagos jövedelem körül keresnek, ami - mindnyájan tudjuk - nem túl magas. Az esetükben viszont mindez azzal a következménnyel jár - mondom, az átlagos jövedelműek esetében -, hogy havonta mintegy 7-8 ezer forintnyi nettó növekedés következik be náluk úgy, hogy ráadásul közben a munkáltatókra nem nehezedik nyomás a bérek növelése érdekében.
A személyi jövedelemadózást illetően át kellene tekinteni a rendszert, mert nagyon bonyolult, rendkívül sok különböző szabályt tartalmaz. Akik az elmúlt időszakban kitöltötték az adóbevallásukat, azok tudják, hogy miről beszélek. Egyszerűsíteni kell az adminisztratív terhek csökkentése érdekében, és nem tagadjuk, felül kell vizsgálni a kedvezmények rendszerét. Nem igaz, hogy a magas jövedelműeket, akik adott esetben havonta több százezres, vagy akár több milliós jövedelemre tesznek szert, a szociálpolitikának ilyen módon támogatnia kell. Márpedig a jelenlegi adórendszer ezt teszi. Ezen lehet vitatkozni, meg lehet nem egyetérteni velem, de egy biztos: minél magasabb valakinek a jövedelme, annál több kedvezményt és támogatást képes igénybe venni. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Szerintem ez egy igazságtalan támogatási rendszer. Egyébként is célszerű lenne a személyi jövedelemadózás rendszerét megtisztítani a szociálpolitikai elemektől, a szociálpolitikát a szociálpolitikának kell vinnie, az adórendszernek pedig egészen más feladatai vannak.
Ami a vállalkozásokat illeti, a kormányprogramban szerepel az egyösszegű egészségügyi hozzájárulás megszüntetése. Helyesnek tartjuk a törekvést, hogy ennek csökkentése folytatódjon a következő évben is. Itt megint hadd tegyek egy zárójeles megjegyzést: ennek mértéke '98-ban 2100 forint volt, 2002-re pedig 4500 forintra emelkedett, amit 2003-ban 1050 forinttal 3450 forintra csökkentettünk. A kormányprogramnak megfelelően meg kell szüntetni, mert a vállalkozások egyik nagy problémája ma az élőmunkára rakódó terhek mennyisége. Ezen az úton lehet ezeket csökkenteni.
A vállalkozások másik problémája az iparűzési adó, amivel valóban kell kezdenünk valamit. A társasági adóval nem kell különösebben foglalkozni, mert a társasági adó ma versenyképes Európában, és hadd tegyem hozzá Varga Mihály képviselőtársam felsorolásához, hogy a társasági adóban az idei évben számos olyan változás történt, amelyek kis-, közép- és nagyvállalkozások esetében egyaránt a befektetéseket, beruházásokat ösztönözték. Ez is hozzájárul ahhoz - merthogy ezek már a tavalyi évben is voltak -, hogy a gazdaságot sikerült ismét egy gyorsabban növekvő pályára állítani. Összesen tíz olyan módosítás történt, amelynek ilyen következményei vannak, ezt is tessék szíves figyelembe venni, amikor erről van szó.
Visszatérve az iparűzési adóhoz, ezzel együtt is az iparűzési adó jelentősen eltéríti a társasági nyereségadó mértéket, ha ahhoz hasonlítjuk, és ezen keresztül persze visszatartja a befektetőket, ezért ezzel kell valamit kezdenünk, három kritériumnak megfelelve.
(10.30)
Egyrészt a változtatások nem csökkenthetik az önkormányzatok bevételeit, másrészt ezek a változások járjanak az adminisztratív terhek csökkentésével, harmadrészt pedig versenyképességi szempontból kedvezőek legyenek. Az egyik változat, amit elkezdtünk az idei szabályozásban, hogy a társasági nyereségadó alapjával szemben legyen leírható az iparűzési adó egyre nagyobb hányada, vagy megfontolandónak tartunk egy másik változatot is, ami arról szól, hogy az iparűzési adó mértékét fokozatosan csökkentve - néhány év alatt - és lehetővé téve az önkormányzatoknak, hogy helyben vessenek ki nyereségadót, cseréljük át, tereljük át ilyen módon az adózást. Ez azt jelenti, hogy a veszteséges vállalatoknak nem kell fizetniük, versenyképességi szempontból ezért ez jó, az önkormányzatoknak nem kell beszedniük, hiszen a beszedése ugyanúgy központi módon történhet, vissza lehet utalni az önkormányzatoknak, és megfelel a versenyképességi szempontoknak is.
Mindenesetre, tisztelt képviselőtársaim, hogy összefoglaljam a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontját: muszáj csökkentenünk jövőre az adókat, kell, hogy érdemi tehercsökkentés legyen, mert ezt igényli a gazdaság, és a gazdaság érdekei pontosan azonosak a társadalom érdekeivel, hiszen ha a gazdaság rendben van és növekszik, abból végül mindannyian profitálunk. Annak érdekében kell mindezt tenni, hogy növeljük a versenyképességet, ezért fókuszba kell helyezni a vállalkozásokat, és úgy kell az embereket támogatni, hogy náluk hagyjuk a több pénzt, mert ők jobban tudják elkölteni, mint amennyire az állam ezt helyettük képes megtenni. Ők tudni fogják, hogy megtakarítaniuk kell, befektetniük kell, vagy akár a fogyasztásukat akarják növelni.
Egyet ne tegyünk: ne akarjunk okosabbak lenni a magyar vállalkozóknál és a magyar embereknél.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés