VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Két percre kértem csak lehetőséget. Kovács Tibor azt mondta, hogy érdemi vitát szeretne. Az érdemi vitához először a tényekről kellene beszélni. Kovács Tibor ugyanis arról beszélt, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, ő mindennel meg van elégedve, ami pedig esetleg rossz, azért a jegybank a felelős. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem mondott ilyet!)

Kedves Képviselő Úr! A világ ennél bonyolultabb, higgye el! Ha megnézi, hogy ma az adókérdésben önök miről beszélnek: önök végig arról beszéltek, hogy az emberek elégedettek ezzel az adórendszerrel. Ha ez így lenne, erre a mai vitára nem került volna sor. Olyan adóteher-növekedés volt január 1-jével mind a lakossági, mind a vállalkozói szektorban, ami indokolttá tette ennek a mai vitanapnak a megtörténtét. Ezért vagyunk itt, ehhez kellett volna önnek érveket sorolnia, kár, hogy ilyeneket nem hallottunk. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu