ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály alapján elrendelem a gombnyomással történő szavazást. Kérem képviselőtársaimat, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 147 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazattal - és egy észrevételezése volt Tállai képviselő úrnak, hogy egy igennel több, tehát 148 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 1 tartózkodó szavazat mellett - a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Most a Magyar Demokrata Fórum által kezdeményezett két napirend-kiegészítésről határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló T/8964. számú, Herényi Károly képviselő által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirend kiegészítését nem fogadta el.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e a ma kezdődő ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú, Kerényi János és képviselőtársai, valamint Font Sándor és képviselőtársai által benyújtott törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy a látható többség a napirend kiegészítését nem fogadta el.

(14.00)

Tisztelt Képviselőtársaim! Most a hét végi futárpostában kiküldött, elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásról döntünk, az imént elfogadott módosításokkal együtt.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a napirendi ajánlást az eddig elfogadott módosításokkal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Most 14 óra van. Áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és a kérdések megtárgyalására.

Mátrai Márta, Répássy Róbert és Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselői, interpellációt nyújtottak be a miniszterelnökhöz, “Az ország nem működhet úgy, mint egy Família Kft.ö címmel. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Dehogynem!) A képviselő asszonyt illeti a szó.

Forrás: parlament.hu