HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A múlt heti vita során, amikor a törvényjavaslat általános vitája zajlott, még úgy tűnt, hogy ha ebben a formában fogadjuk el ezt a törvényt, akkor két teljesen eltérő módon fogunk választani vagy szavazni a külképviseleteken az európai parlamenti képviselők választása során, illetve a népszavazás vagy az országgyűlési képviselő-választás során.

(22.20)

Négypárti egyeztetés eredménye volt az európai parlamenti képviselők választásáról szóló törvényjavaslat, amely azonban nem állta ki az idők próbáját, hiszen a közvélemény olyan erőteljességgel utasította el a költségek miatt, hogy az Országgyűlés hála istennek belátta, hogy itt változtatni kell, és a mai napon ez a változtatás meg is történt. Az külön szerencse, hogy a mai napon eszközölt változás és az előttünk fekvő törvényjavaslat részletes vitája során tárgyalandó törvényrészek tartalmilag meglehetősen közel esnek egymáshoz. Valóban sokkal olcsóbb ez az eljárás, mint amit a törvényjavaslat eredeti formájában tartalmazott, a szavazógéppel történő szavazás.

Nem mondom, hogy ez egy egyszerű eljárás. Nem mondom, hogy nem fog nagy feladatot róni azokra a munkatársakra, azokra a tisztségviselőkre, akik ennek a lebonyolításában, különösen az első alkalommal részt fognak venni, de a választópolgárok számára mindenképpen egy lényegesen nagyobb szabadságot jelent, jobban tudnak élni a választási törvény adta lehetőségükkel, a szavazati jogukkal.

Amit Avarkeszi Dezső képviselőtársam mondott, hogy eltérés van az európai parlamenti képviselők választása és a most tárgyalandó törvényjavaslat között, véleményem szerint feloldható, hiszen a ma délután elfogadott módosító javaslat, ami az európai parlamenti képviselők választásáról szól, csak egy alkalomra érvényes, tehát a 2004. esztendei június 13-ai választáson lesz hatályban és lesz érvényes. Tehát szükségképpen úgy is módosítanunk kell a törvénynek ezt a szakaszát és ezt a részét is. Azt gondolom, hogy akkor ráérünk majd összeilleszteni, a három rendszert egymáshoz igazítani, ami szintén a választói szabadságot fogja növelni, hiszen nem kell olyan távolságokat beutazni, hiszen nagykövetség egy van, konzulátus, főkonzulátus, ahol ezt meg lehet tenni, egy nagy ország esetében számos van, tehát kisebb távolságokat kell megtenni. Valószínű, hogy a választásokon való részvételi hajlandóságot növelni fogja.

Bízom abban, hogy meg fog születni a parlament kétharmados többsége a törvény támogatását illetően. Abban is bízom, hogy esetleg más pártok is csatlakoznak a módosító javaslat támogatásához, és abban is bízom, hogy az Országgyűlés nem fog az alkotmányos mulasztás idézőjelbe tett bűnébe esni azzal, hogy a nyáron nagy valószínűséggel sorra kerülő népszavazás idejére nem fogjuk tudni érvényesíteni az alkotmánynak a május 1-jén hatályba lépett megváltoztatásából adódó feladatainkat, nevezetesen azt, hogy a külképviseleteken is tudjunk a népszavazáson szavazati jogot biztosítani, illetve lehetőséget a nem Magyarországon tartózkodó állampolgárok számára.

Kérem, hogy támogassák ezt a két javaslatot, és bízom abban, hogy az Országgyűlés végül is kétharmados többséggel meg fogja szavazni ezt a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu