MESTERHÁZY ATTILA gyermek-, ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Szeretném még egyszer hangsúlyozni, hiszen valóban sokszor elhangzott már a Házban, de ismételten megerősíteném azt, hogy azt gondoljuk, a büntető törvénykönyv módosításával elértük azt a határt, amit ebben a kormánynak képviselnie kell, hiszen a fogyasztás kikerült a büntető törvénykönyvből mint tényállás; a nem függő kábítószer-fogyasztóra is vonatkozik az elterelés, ahogy azt a képviselő úr is említette.

A társadalmi elvárásoknak megfelelően a kormányzat a kriminalizáció helyett a medikalizáció irányába indult el, és ebben valóban vannak pozitív tapasztalatok. A kormány továbbra is azt vallja, hogy a kábítószer-fogyasztást semmilyen formában nem ismeri el, nem fogadja el, ezzel szemben a kábítószer-fogyasztót igen, hiszen ugyanúgy tekintünk rá, mint ahogy a társadalom egy beteg emberre, akinek mindenféleképpen segítségre van szüksége, és ebben próbálunk előremenni.

Amit a képviselő úr is konkrétan kérdezett: nem áll rendelkezésünkre sem itt, sem a nemzetközi tapasztalatokból olyan felmérés, olyan vizsgálati eredmény, amelyik azt bizonyítaná, hogy ha a kábítószer-fogyasztást szabálysértéssé minősítenénk, akkor az visszafogná a fogyasztást, vagy elősegítené a kábítószer-fogyasztás megelőzését. Ezért azt gondoljuk, hogy nem kell elindulni ebbe az irányba sem.

Téves az a megítélés, amelyik arról szól, hogy az Európai Unió már egyértelműen kialakította azt az álláspontját, hogy általánosságban véve a könnyítés, a liberalizálás irányába indulnánk el. A helyettes államtitkárunk részt vett eddig az összes, az Európai Unió új drogstratégiájáról szóló tárgyaláson - ez a fajta elképzelés nem fogalmazódott meg, és az Európai Unión belül is számos vita van ebben a kérdéskörben. Fontos azt is hozzátenni, hogy mivel nem közösségi politika az Unión belül a drogpolitika, ezért a nemzeti büntető törvénykönyvi szabályozásba sem szól bele az Európai Unió.

Ráadásul az elmúlt hetekben volt egy parlamenti nyílt nap, ahol az is elhangzott, a kábítószer-fogyasztás kicsit kultúra kérdése is, ugyanúgy, ahogy az alkoholfogyasztás. Vannak olyan országok, ahol meg lehet inni egy-egy pohár bort, és még így is autóba lehet ülni, és vannak országok, mint például Magyarország, ahol nem lehet semennyi alkoholt fogyasztani, ha az ember autóba ül. Azt gondolom, hogy ez a kábítószerre is igaz. A különböző kultúrák különbözőképpen ítélik meg ezt a kérdést, és ebben az Európai Unió sem követel meg más hozzáállást.

Azt gondolom, hogy jogunk van és jogunk lesz az Európai Unióban is saját nemzeti, tagállami hatáskörben meghatározni ezt a kérdést. Semmilyen ilyen kötelezettségünk nincsen, úgyhogy ezúton szeretném megint csak megerősíteni a képviselő úrnak azt, hogy a kormány semmilyen formában nem tervezi a kábítószerrel kapcsolatos büntető törvénykönyvi szabályozások módosítását.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu