DR. HORVÁTH JÁNOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk lévő beszámolót a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységéről már többen méltatták, a hivatal elnöke maga, a kormány képviselője és képviselőtársaim. Szívesen csatlakozom ehhez a sorhoz, ugyanis a téma valóban megérdemli az alapos vizsgálódást.

Talán azzal kezdeném, hogy csak néhány megjegyzést tehetek, mert hiszen az egész téma igen szerteágazó, és megérdemelne alapos elméleti analízist, intézményi vizsgálódást és a tevékenységek értékelését. Mindebből csak itt-ott néhányat tehetek meg az idő hiányában, ugyanakkor kezdem azzal, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség képviselői és képviselőcsoporton túlmenő munkatársai, igen nagy figyelmet szentelünk neki - talán nem is így kell mondanom, hogy “szentelünk nekiö, nagy figyelemmel vizsgáljuk és műveljük ezt -, jól tudva azt, hogy az ország gazdasága, a kereslet-kínálat, tehát termelés és fogyasztás mennyire jó hatásfokkal működik vagy mennyire döcög, annak sokféle lehetősége van. Hogy létezik egy hivatal, amelyik ezt felügyeli, mintegy az utat egyengeti, az jó.

Én talán odáig is elmennék, ha szemantikus kifejezésnek hangzik is ez talán képviselőtársaimnak, hogy én nem is annyira a versenyszabályozásról beszélnék, hanem versenyvédelemről. Valahogyan a szabályozás mintha magában foglalná azt is, hogy megmondjuk, hogyan történjen. Én meg azt gondolom, hogy talán jobb volna, ha azt mondanánk meg, hogyan működik a maga természetes dinamikája folytán a termelő és a fogyasztó, a kereslet és a kínálat. De ezért talán nem érdemes vitába szállni, inkább csak szeretném érzékeltetni, hogyan is látjuk mi többen is ezt a témát.

Ugyanakkor ilyen általános jellegű a hozzászólásom elején az is, és szeretném felhívni a figyelmüket képviselőtársaimnak és másoknak, akik figyelnek bennünket, hogy a fokozottabban európai piacra kerülésünk, az Európai Unió, az európai integráció azért teremt új helyzeteket. Az európai piac egy olyan szféra, az egész téma koncepciójánál fogva, hogy több versenylehetőség nyílik meg, és itt akkor eszünkbe jut nyilván az, hogy valóban megnyílik-e. Több verseny lesz abból kifolyólag, hogy a magyar piac most már nem Mátészalkától Szombathelyig, hanem messzebbtől messzebbre megy? Ez azt jelenti, hogy az a több vállalat, amelyik elérhető lesz - és most nem csak a bécsi cukrászdára gondolok, hanem gyárak, szolgáltatások és sok minden más -, az azt jelenti-e, hogy a magyar fogyasztók forintjáért többen versenyeznek Európában? Mert ez az az ideális közgazdasági állapot, amikor azt mondjuk, hogy a fogyasztó vagyok, aki készülök vásárolni nyakkendőt és élelmet és közlekedést, és többen versenyeznek azért, hogy őtőlük vegyem ezt meg.

(18.00)

Ez az az ideális állapot, amit szeretném, ha szem előtt tartanánk, és mérnénk, hogyan történik ez, valóban így lesz-e ez az Európai Unióban. Így lesz, mert hiszen az intézmény ezt ígéri, de ugyanakkor ha valahol - hogyan is mondjam - homok kerül a mechanizmusba, és nem ez történik, akkor bízom benne, hogy a mi Gazdasági Versenyhivatalunk éles szemmel követi és teszi azt, ami itt elváródik.

Most ezeken az általános megjegyzéseken túlmenően engedtessék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy-két specifikus jelenségre hívjam fel a figyelmet. Az egyik téma az - talán ez kicsinek tűnik -, hogy egyik-másik termelő, szolgáltató ág mennyire irritálja a fogyasztót. Az irritációs coefficient, ha volna ilyen irritáló koefficiens, akkor ez néha egészen bosszantó.

Gondolok ilyesmire - nyilván többünknek többféle példa jut az eszébe -: a budapesti taxitársaságok dolga. A jelentés itt van a kezemben, húsz sorban ékesen leírja ezt, de nem kell ahhoz túl sokat hozzáolvasnunk, előfordul időnként, mindenki jobban szeret tömegközlekedéssel közlekedni, van, aki saját autóval közlekedik. Én elég gyakran ülök taxiba, mert azt hiszem, ez egy takarékos megoldás. Takarékos? - tevődik föl a kérdés. Igen? Mert amikor elmegyek a házamtól Pestre valahová, és 1300 forintot fizetek, mert ennyit kérnek, de amikor hazamegyek, 3600-at kérnek - ugyanaz a távolság. Ez egy másik taxistársaság, de az volt kéznél, és éjfél volt, vagy késő volt.

Nos, hogyan érez ilyenkor a fogyasztó? Hogyan érzek akkor, amikor egy barátom, aki eljön Mátészalkáról, és ezt emlegeti nekem, vagy különösen ha eljön San Diegóból vagy Tokióból, hogy ti, magyarok a piacgazdaság hívei vagytok, de azért ez hogyan van? Ez nem szúrja a szemeteket? Szúrja a szemünket. Értem én azt, hogy a taxis érdekképviselet ezzel foglalkozik. Ők sem szeretik. Mondassék ki, én tisztelettel kimondom az Országgyűlésben: mi, az Országgyűlés sem szeretjük. De ilyen példák sajnos bőven vannak.

Most nem is ezzel folytatnám, hanem inkább egy koncepciós jelenségre hívnám fel a Versenyhivatal és az Országgyűlés figyelmét, nevezetesen: az összefonódások témájára. Valahol az okmányban olvasom, hogy a Versenyhivatal üdvözli azt a jelenséget, hogy a bankok megtalálták egymást. Valamelyik bank, a Postabank, az Erste Bank, a Konzumbank, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a többi összefonódtak, és ezt úgy értelmezi a hivatal, a jelentés, hogy az összefonódások a versenyt várhatóan előnyösen befolyásolják, az érintett vállalkozások egyesített ereje komolyabb ellensúlyt jelent a piacvezető vállalkozásokkal szemben.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Versenyhivatal! Engedtessék meg, én ezt másképpen gondolom. Azt hiszem, amikor összefonódás történik, bármilyen összefonódás, akkor a verseny kevesebb lesz. Ezt az értelmezést én ismerem, az irodalomban igen tiszteletre méltó, amit a Versenyhivatal használ. Itt az a logikája, hogy a domináns vállalattal szemben majd egy másik, valami erősebb gazdasági erő létrejön, amelyik kihívást jelent a domináns számára.

Tisztelettel azt javasolom, hogy ez nem így van, mert ha a kisebbek összefognak, akkor a valószínűsége az, hogy a dominánshoz majd valahogyan megtalálják az útjukat. Éppen ez a kartell kísértése. Tehát ha - bocsánat, tíz másodperc van még - összefonódik olyan két társaság, amelyiknek, mondjuk, 5 százalék a része a piacon, akkor az 10 százalék lesz, és ha van egy domináns 80 százalékos cég, akkor ez a 10 százalék, 80 százalék nem jelent több versenyt, hanem véleményem szerint kevesebb versenyt.

Tisztelettel tanácsolom, a Versenyhivatal elméleti emberei, gyakorlati emberei foglalkozzanak ilyen gondolatokkal is, erre jelentős irodalom van szerte a világon.

Köszönöm, elnök asszony. (Taps.)

Forrás: parlament.hu