DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem kívánom a tíz percet kitölteni teljes egészében, mert azt gondolom, hogy nem túl elegáns. Mindenesetre ezzel a törvénymódosítással kapcsolatban engedtessék meg, hogy a következőkre felhívjam a figyelmet.

Először a költségvetési törvényben szereplő számokat szeretném idézni. A 2004. évi költségvetésben a következő számokat olvashattuk: a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalra 674,9 millió forint, és hozzá rendelve 125 fős létszám. A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodához rendelt, költségvetésben szereplő szám 198 millió, és a hozzá rendelt létszám 81 fő. Ha összeadjuk, ez bizony 206 fő, és 872,9 millió a költségvetésből. Ehhez járulna hozzá a törvényben elfogadott 2 százalék, ami - nyilván próbálgattuk becsülni, a mai helyzetben már jobban látunk - durván 400-500 millió forint közötti tétel. Tehát durván 1,3-1,4 milliárd forinttal lehetett kalkulálni ezen hivatalok, irodák működtetésével kapcsolatosan.

Ha az innováció ösztönzése volt a cél eredetileg, a másik oldalon meg egy olcsó állam, akkor - már a költségvetés apropóján is elmondtuk, a törvénytervezet vitája során is, most is elmondom - ez egy akkora nagy új hivatal, amelynek a létét, azt gondolom, semmi nem indokolja.

(20.00)

Csak szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy korábban is voltak kutatást és fejlesztést támogató pályázatok, innovációt serkentő pályázatok, csak egyet említek most példaként: mondjuk, az OMFB. Soha nem volt ekkora apparátusa sem az OTKA-nak, sem olyan közalapítványoknak, amelyek szintén különböző nagy számú pályázatot bonyolítanak le; ekkora apparátussal egyetlenegy pályáztatással foglalkozó hivatal vagy közalapítvány sem dolgozott és dolgozik. Semmi nem indokolja - és továbbra is azt gondoljuk, hogy semmi nem indokolja - ekkora létszámmal egy kvázi minisztérium felállítását akkor, amikor a másik oldalon az olcsó állam szlogenjét halljuk.

Ugyancsak problémásnak érzékeljük azt a hozzáállást, amit a hivatal elnöke tanúsított, aki körülbelül úgy indokolta ezt, hogy a nagy apparátus felállítása azért szükségeltetik, mert a pályázatok alapos elbírálása megkívánja, hiszen mindeddig, úgymond, csak a publikációk alapján ítéltek meg pályázatokat.

Ezt a bizottsági ülésen is kifejezetten sérelmesnek és nagyon egyoldalúnak találtam, és ezt most is szeretném a parlament plénuma előtt megismételni, hogy ez nagyon leszűkítő és nagyon rossz irányba tájékozódó gondolatiság, mert gyakorlatilag ezzel az összes korábbi kutatás-fejlesztés, akár műszaki innovációt is jelentő pályázatok - mondjuk finoman - megsértését is kimeríti. Azt gondolom, hogy ezt nem szerencsés megtenni.

A törvénymódosítás során van egy olyan paragrafus, amelyet még jónak is lehet mondani - az összes többit sajnos nem. Ez az egy paragrafus a 2. §, amelyik a “költségeö helyett az “ellenértékeö szót használja. A bizottság ülésén, be kell vallanom, én magam még értetlenül álltam ez előtt, hogy miért kellett ilyen szóhasználatot alkalmazni, aztán a gazdasági ügyekhez jobban értők felvilágosítottak, hogy a “költségö helyett az “ellenértékö szó a vállalkozók szempontjából bizony kedvezőbb verzió, mert elszámolás szempontjából ez egyfajta tehercsökkentés mindazok számára, akik megrendelői a kutatás-fejlesztési tevékenységnek.

A másik oldalról viszont ezt a fajta szerencsésebb fordulatot, “a járulék nettó összegeö megfogalmazást a 3. §-ban kifejezetten a befizetők jóval szélesebb köre pedig tehernövekedésként fogja megélni, tehát azt gondolom, hogy amit egyik kézzel adunk, másik kézzel visszavenni nem túl szerencsés helyzet.

Még egyszer szeretném megismételni, hogy a helyi adókhoz nem igazodóság kérdésében azt gondolom, a megoldás és a tájékozódás útvonala nem az, hogy valamit akkor emeljünk ki ebből a rendszerből, hanem az a megoldás ebből a szempontból, hogy konzekvensen átgondoljuk, és azt mondjuk, hogy ha már egyszer a teherviselés kötelező jellegű minden vállalkozás számára, akkor bizony az igazságosság, a méltányosság elve azt kívánja, hogy ezt a logikát a törvény beterjesztői is képviseljék.

Az alapból 2 százalék helyett 4 százalék, erre már kitértünk, ez egyszerűen elfogadhatatlan, és igencsak álszent, hogy egyik oldalon a költségvetési forrásokat a kormányzat elvonja az alaptól, jóllehet a törvény arról is rendelkezik, hogy milyen arányban és hogyan kell a költségvetés és a magánszektor befizetéseit számolni. Tehát egyik oldalon itt elvon, nem is keveset, arról nem is beszélve, hogy az új hivatal felállításával kapcsolatos teendők kapcsán, amelyekre egyébként Podolák György utalt is, hogy az OM részéről a hozzáállás és az előkészítés tekintetében milyen mulasztások történtek, akár pénzügyi szempontból is, hogy mi hová került át vagy hová nem került át; nos, ezeknek a mulasztásoknak a során előálló forráshiány, amelyre a hivatal elnöke utal - hogy ez valóban az-e, az egy más kérdés -, ez a forráshiány nem pótolható, és azt gondolom, hogy nem is etikus a vállalkozók által befizetett pénzből, annak a duplájára emelt összeggel finanszírozni. A 2 százalék helyett 4 százalék, ez azért nagyon komoly növekedés, és ha visszaemlékeznek, tisztelt képviselőtársaim, akkor, amikor a parlamentben magáról a törvényről folyt a vita, akkor bizony pont a parlament szavazott úgy - az eredeti előterjesztésben is 4 százalék szerepelt, ha emlékeim nem csalnak -, hogy ez túl magas, és a 2 százalék volt az, amiben aztán a parlament mégiscsak dűlőre jutott, pont azért, hogy a pénz, az ily módon kvázi adó jelleggel beszedett pénz ne egy újabb hivatal fenntartására fordítódjék, hanem akkor valóban inkább az innováció céljaira fordíttassék.

A hivatal szempontjából elhangzott egy olyan érv, hogy a forráshiány a megnövekedett feladatok ellátására szükségeltetik. A bizottsági ülésünkön mind a kormánypárti, mind az ellenzéki oldal teljes joggal kifogásolta azt, hogy nem kaptunk tájékoztatót arról, hogy melyek ezek. Bemondtak egy számot, és egész egyszerűen mindenki nézett értetlenül, mert ilyen erővel bármilyen számot be lehetett volna mondani, egész egyszerűen nem volt alátámasztva érveléssel sem ez a szándék.

Az pedig, hogy az egész beterjesztésnek ez a célja - ahogyan erről a hivatal elnöke tájékoztatott bennünket -, hogy még több pénz kell az alapból, arra is enged következtetni, hogy az összes többi ehhez kapcsolódó előterjesztés már egy kicsit ilyen díszítőelem, ha pedig ilyen célzattal történik egy törvénymódosítás, azt gondolom, hogy azt semmilyen politikai erő jó szándékkal és nyugodt lelkiismerettel nem tudja támogatni.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu