DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Nem vitatván Podolák Györgynek azon jó szándékát, hogy van, amit át kell számolni, sok mindent, de azért engedtessék meg, hogy akárhogy is nézzük, hogy kell-e 4 százalék vagy 5 százalék vagy akár 6 százalék - ahogy ön fogalmazott -, azt gondolom, hogy ez egész egyszerűen mégsem egy tartható helyzet, hogy egyik oldalon a központi költségvetésbe eleve betervezett források egy részét kivonja a kormány, a másik oldalon pedig egy célzott ügy alapján létrehozandó alapból a hivatal működésére akar fordítani. Azt gondolom, hogy ez így nem tisztességes, mert az egyik oldalon ez kötelező a gazdasági élet szereplői számára, hogy befizessenek, akiknek nagy része ezt egy új teherként éli meg. De ha már van egy új teher, akkor valamiféle perspektívát is próbál ebben felfedezni, ezt pedig mégiscsak abban látja, hogy az innovációra fordítódik, nem pedig egy hivatal működésére fordítódik.
Szeretném megjegyezni, hogy mind a tudományos élet, azaz az Akadémia részéről, mind pedig a hivatal részéről is megerősítették, hogy egyébként a korábban becsülthöz képest a magánszektor befizetése több lett, mint ahogyan kalkulálták.
(20.10)
Kérem szépen, ha ez még ilyen módon is több, akkor meg végképp azt gondolom, hogy nem indokolt a százalékos emelés, mert egy többnek a 2 százaléka az eleve több, ez matematika, és végképp nem indokolja azt, hogy a másik oldalon meg nagyon látványosan a költségvetésben betervezett forrásokat meg kivonjuk ebből a rendszerből, mert ez a gazdasági élet szereplői számára, mégiscsak azt kell mondanunk, azt jelenti, hogy a kormányzat az egészet rájuk lőcsöli, ez a ti terhetek, tartsátok fenn azt a hivatalt, amit kötelezően előírok a számotokra.
Azt gondolom, ez így nem helyes dolog, úgyhogy ebből a szempontból a 2 százalék, amelyet egykoron a parlament elfogadott, az szerintem a jövőt illetően is irányadó szám kell hogy maradjon. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés