JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Dávid Gyula iménti hozzászólása sarkall engem arra, hogy valamennyiünk Szózatából idézzek egy fél mondatot: “A nagy világon e kivűl / Nincsen számodra hely; / Áldjon vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.ö

Azt gondolom, ha igaz az, hogy itt élnünk kell, akkor teljesen igaz és jogos az a követelmény is, hogy jól akarunk élni. Teljesen igaz és jogos az a követelmény, hogy biztonságban akarunk élni, és teljesen igaz az a követelmény, hogy a jövőt megalapozóan egy modern, biztonságot nyújtó haderő által felvázolt védernyő mögött akarunk élni.

Azt gondolom, hogy ebben a szituációban egy hihetetlenül fontos lépés utolsó állomásához értünk, hiszen évtizedes igény valósul meg azzal kapcsolatosan, hogy a sorkatonai szolgálati kötelezettség alkotmányos intézményét megváltoztassuk. Gyakorlatilag, ha a sors kezére utalhatok, akkor az egészen bizonyosan képviselő úrék környékén ebben a kérdésben benne volt, hiszen nem először váltunk szót arról, hogy az önkéntes, hivatásos haderő miként és hogyan lehet alternatívája a vegyes rendszerű sorozott hadseregnek. A kormány egyik legfontosabb célkitűzését említettük, és ezt a célkitűzést ez év végére képesek vagyunk teljesíteni.

Képesek vagyunk egy erőltetett, de nem lehetetlen ütemben végrehajtott feladatot teljesíteni, képesek vagyunk a nagy kihívásnak eleget tenni. Ehhez azonban szükség van az ország, a társadalom támogatására, ehhez szükség van arra a politikai egyetértésre és konszenzusra, amely korábban meg is jelent a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetésével kapcsolatosan, hiszen valóban ahhoz, hogy ez az intézmény valamennyiünk érdekeit szolgálja, ahhoz az alkotmány módosítására szükség van, ahhoz a különböző kétharmados törvények módosítására, mindenekelőtt a honvédelmi törvény módosítására is szükség van. Ehhez pedig konszenzus, illetve konszenzus közeli helyzet kell. Ehhez belátás, egyetértés és együttműködés kell. Ehhez az kell, hogy pontosan érezze mind a két oldal, hogy az ország jövője, valamennyiünk fejlődése érdekében szükséges egy profi haderő kialakításának az alapjait lerakni, hiszen a sorkatonai szolgálati kötelezettség eltörlése első lépésben azt eredményezheti, hogy jó úton haladunk a profizmus kialakításában.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a sorkatonai szolgálati kötelezettség nem jelent automatikusan profi haderőt. Az egzisztenciális és szakmájában kiválóan felkészült profizmus később érhető el, de az első és legfontosabb lépést meg kell tenni. Ennek az első és legfontosabb lépésnek a megtételéhez kell egyetértés. Mi arra törekszünk a kormányban, hogy ez a legszélesebb körű legyen. Ma nincsen támogatottabb politikai kérdés tudomásunk szerint - ami a parlament asztalán heverne - a sorkatonai szolgálati kötelezettség eltörlésénél.

(9.30)

Ma a megkérdezettek több mint 80 százaléka mondja azt, hogy támogatja ezt a folyamatot, és erősít bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Ehhez mi egy olyan politikai egyeztetést kezdeményeztünk és javasoltunk, amelyben közös megállapodással és közös munka eredményeképpen tudjuk azokat a feltételeket - mindenekelőtt jogszabályi feltételeket - kialakítani, amelyek szükségesek.

Itt és most köszönöm az ehhez nyújtott támogatást, itt és most köszönöm azt a fajta ígért, vélt, remélt segítséget, amelyet ellenzéki képviselőtársainktól is megkaphatunk. Azt remélem, hogy az év második felében közösen mondhatjuk azt, hogy vége, és közösen mondhatjuk az utolsó leszerelő katonáknak, hogy jó munkát, erőt, egészséget, érezzék magukat jól ebben az országban, érezzék magukat jól az Európai Unióban. Ezután, ezt követően már másfajta kötelezettséggel kell számolni: a haza védelmének szent kötelezettsége megmarad mindannyiunk feladata. Hozzá fogunk tenni mindannyian, ha mást nem, adópénzeket, -forintokat, de az önként vállalt, ebből adódóan jóval motiváltabb szerepvállalás, azt gondolom, egy hatékonyabb és képességesebb haderő kialakítását teszi lehetővé. Köszönöm az ehhez az elmúlt időszakban nyújtott segítséget, és itt és most jelzem, kérem és várom a következő időszakban nyújtandó támogatásukat is.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu