MÉCS IMRE (SZDSZ): Igen, tulajdonképpen arról van szó, hogy ebben a mostani táguló világunkban a klasszikus fogalmak átértékelődnek. Tehát a székhely valamikor nagyon fontos volt, a jogban még ma is, bár a jog lassan kullog az élet után, hogy a jurisdictio megmondja, hogy mi hova kapcsolódik, a járásbíróságnak mi a jurisdictiója és így tovább, vagy a megyei bíróságnak, vagy a Legfelsőbb Bíróságnak.
De éppen egy közép-európai egyetem, amelyik integrálni akar, és amelyik nemcsak Közép-Európából, hanem számtalan más világrészből is fogad hallgatókat, annak csak adminisztratív irányítási szempontból kell hogy legyen egy székhelye, és ez valóban legyen Budapest, hiszen itt székel az egyetem, itt működik. De ennek nem kell manifesztálódnia sem a nevében, sem más formában, hiszen éppen ebbe az irányba megyünk. Ez hasonló, mint az internet. Internettel se lehet a jurisdictiót igazán megmondani, hogy most mi hova tartozik, hol van a székhelye. Mindenütt van, és itt van egyszerre. Tehát úgy gondolom, hogy így talán hárman vagy négyen az Oktatási Minisztériummal összefogva meg tudjuk oldani ezt a kérdést. Bár nem lenne rossz, ha az egyetemet is megkérdeznénk erről, hogy ne járjunk úgy, mint az egyszeri polgár, aki a vak embert háromszor átvezette az ellenkező irányba.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés