SZALAY GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Minden piacgazdaságban, így az Európai Unió összes tagállamában is, ahol az eladók versengenek a vevőkért, a vevők kegyeiért, alapvető szempont a gazdasági verseny. Közös érdek tehát, hogy ez a verseny tiszta, átlátható, szabad és tisztességes legyen.

A tisztességes verseny ugyanis az, amely nemcsak gyorsítja a gazdasági fejlődést, a termékek korszerűsödését, javítja a minőséget, a választékot, de nem utolsósorban erősíti a fogyasztók pozícióit is. Így azután érthető, hogy az Európai Unió figyelmének egyre inkább a középpontjába került a tagállamok versenypolitikája, annak ellenőrzése és ha kell, a szankcionálása.

Külön nagy öröm, hogy hallottuk az államtitkár úr előadásában a Le Figaro című ismert újságnak a magyar versenypolitikát és nyilván a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységét elismerő beszámolóját. Ez nagy büszkeség mindannyiunk számára.

(18.10)

Tehát mondható, hogy a magyar versenytörvény a jogharmonizációt követően megfelel az európai uniós versenyszabályoknak. Ez azért nagyon fontos, mert május 1-je óta az Európai Bizottság versenyjogi határozatai a magyar vállalatokra vonatkozóan is kötelező érvényűek.

A versenypolitika alapvetően három területet foglal magába; egyrészt a vállalatok magatartását szabályozó versenyjogot, hogy azok ne köthessenek például piacfelosztási megállapodásokat, ne hozzanak létre árkartellt, ne éljenek vissza esetleges piaci erőfölényükkel.

A GVH elnöke a beszámolójában hosszasan elidőzött a kartellmegállapodások ellen folytatott vizsgálataiknál és az ennek kapcsán kiszabott büntetésüknél, és ez nagyon helyes és nagyon támogatható. Láttuk, hogy a bírságok szempontjából az elmúlt években a kiszabott bírságok összege jelentősen emelkedett, és ennek oka elsősorban az árkartellek miatt kiszabott büntetések. Nagyon helyes tehát, hogy ez a figyelem középpontjába került, azonban van egy érzésem, hogy ez nem változhat az előttünk lévő időszakban sem. Tegnap valóban elhangzott erre vonatkozóan egy napirend előtti felszólalás, a Figyelő című gazdasági hetilap az elmúlt pár hétben többször visszatért erre a kérdésre. Tudjuk mindannyian, hogy a közbeszerzési eljárás nem biztosítéka, csupán lehetősége a tisztességes piaci versenynek, és azt is tudjuk, hogy a nagy építkezések, a nagy beruházások időszakában különösen nagy a csábítás ilyen kartellek létrehozására, és az adófizetőket, az adózókat, mindannyiunkat semmi nem károsíthat jobban, mint egy nagy beruházást illetően létrejövő árkartell. Tehát csak biztosítani tudom a Szabad Demokraták Szövetsége részéről a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy ebben a küzdelemben ne lankadjon, ez változatlanul figyelmének középpontjában maradjon.

A versenypolitika második alapterülete a fogyasztók döntését tisztességtelenül befolyásoló cselekmények tiltása, hogy azok megtévesztő reklámokkal, félrevezető akciókkal, nyereményjátékok hirdetésével, valótlan információkkal, jelleghamisítással ne vezethessék félre a vásárlókat. Itt is van mit tenni. Szintén az elmúlt napokban tudtuk meg, az Európai Unióban ősszel várható, hogy az Európai Parlament elé kerül az erre vonatkozó, eddigieknél szigorúbb szabályozás. Tehát az Európai Unióban is igyekeznek sokkal inkább büntetni a tisztességtelen kereskedelmet, mint eddig. Konkrét szabályozást tesznek a szakminiszterek az Európai Parlament asztalára, és ebben a direktívatervezetben konkrétan meghatározzák azokat a félrevezető, illetve agresszív eljárásokat, amelyek alkalmazását valamennyi tagállamnak meg kell akadályoznia. Ezen tervezett szabályozásoknak egy része már a magyar versenyjogban létezik, azonban nagy segítséget ad, hogy ez a tervezett irányelv taxatíve fogja felsorolni a félrevezető magatartásokat és az agresszív magatartásokat, és büntetéseket is fűz hozzá.

Végül a versenypolitika harmadik területe a vállalatok állami támogatására vonatkozó szabályok megállapítása, hogy az egyik tagállam költségvetésből támogatott exportja ne élvezzen, ne élvezhessen jogosulatlan előnyt a többi tagország kivitelével szemben, hogy a befektetési adómentességek, adókedvezmények ne torzíthassák a nemzetközi versenyt. Tudjuk, hogy ezen a téren voltak legtovább bizonyos problémás részei a magyar csatlakozásnak. Az Európai Unió egészen az elmúlt év közepéig ezt többször kifogásolta, és a magyar befektetésösztönzés-politikát nem találta megfelelően EU-konformnak. Úgy tudjuk, szerencsére mindebben a meghozott hazai intézkedések hatására megváltozott az Európai Unió véleménye.

A versenytörvény betartása felett Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal őrködik, és a GVH kötelezettsége, hogy erről évente beszámoljon az Országgyűlésnek. A Gazdasági Versenyhivatal 2003. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazása során szerzett, a verseny tisztaságának és szabadságának érvényesülésével kapcsolatos tapasztalatokról szóló beszámoló ezúttal is egyrészt nagyon érdekes, tanulságos olvasmány, másrészt korrekt, pontos, a képviselők informáltságát jól segítő tájékoztató.

Tudjuk, hogy a GVH alapvető feladata az üzleti döntéseken alapuló folyamatok versenytisztaságának biztosítása. Mindemellett a GVH rendszeresen vizsgálja az állami beavatkozások menetét, hatásait is. Ebben az összefüggésben a GVH pozitívan értékelte az államnak a piac tényleges működése tekintetében végrehajtott intézkedéseit. Ezek közül a beszámoló példaként emeli ki a villamosenergia-ipari piacnyitást. A tavalyi beszámolóban némileg elmarasztalóan szólt erről a GVH, legalábbis ennek az előkészítéséről, most példaként emeli ki. Ugyanakkor azt sem titkolja, hogy véleménye szerint a lendületes indulást követően lelassult ez a liberalizálás, különféle okok miatt. Ez sajnos így van, bizonyos mértékig megtorpant a versenypiac megnyílása a villamosenergia-piacon, hiszen az ismert súlyos paksi üzemzavar, illetve a határkeresztező kapacitások szűkös volta tulajdonképpen nehézzé teszik az igazi verseny kialakulását. Bár a 320, feljogosítást élvezhető fogyasztó közül 50 benevezett a versenypiacra, de kétségtelen, hogy ez a tendencia, ami egyébként a 20 százalékos részét jelenti a piacnak, az utóbbi időben lelassulni, megtorpanni látszott; de mondom, ennek nagyrészt objektív okai vannak.

A beszámoló általános megállapításai között kitér a mezőgazdaságra is. Olvashatunk a tej- és sertéstúltermelési válságról, arról, hogy az EU-versenypiac várható hatásai kit fognak előnyösen és kit fognak hátrányosan érinteni; a gabona, cukor áremelkedéséről is olvashatunk, meg arról is, hogy minden valószínűség szerint más termékek, például a tej vagy egyéb élelmiszerek ára meg csökkenni fog. Ez érdekes olvasmány, kár, hogy ezt a helyzetelemzést nem követi részletesebb elemzés a mezőgazdaságot illető verseny szempontjainak kifejtését illetően is.

Szűkszavú a beszámoló a légi közlekedésben tapasztalt változásokkal, az úgynevezett fapados járatok piacra lépésével kapcsolatban. Az elmúlt évben megindult tevékenység fogyasztói megítélése a sajtóhírek alapján igen sokszínű, egyértelmű megállapítások még egyedi esetekben sem történtek. Bár kétségtelen, hogy a tevékenység, mint tudjuk - nálunk legalábbis -, épphogy csak megkezdődött a tavalyi évben, vizsgálni igazán talán majd a következő beszámolóban lesz ezt lehetséges.

Az említett szűkszavú megállapításokkal szemben viszont jól jellemzi a versenyhelyzet alakulását az általános tapasztalatok megfogalmazásakor a GVH a hírközlési és informatikai piacon. Nyilvánvaló, hogy a hivatal ezen a területen az elmúlt években lényegesen több versenyfelügyeleti eljárást folytatott a fogyasztói megtévesztés, az összefonódások, az erőfölénnyel való visszaélés, esetlegesen versenyt korlátozó megállapodások területén.

(18.20)

A beszámolóban említett és a kábeltelevíziós ügyekkel kapcsolatos tapasztalatokat összefoglaló és a 2003-ban megjelentetett tanulmány jó kiindulási alapja lehetne egy teljes körű, a lefolytatott versenyfelügyeleti eljárások tapasztalatait is tartalmazó infokommunikációs ágazati helyzetjelentésnek.

Az országgyűlési határozattervezethez egy módosító javaslatot adtam be, amiről Puch elnök úr már jelzést tett. Ennek a lényege tulajdonképpen csak az lenne, hogy a kábeltelevíziós területen is elősegítsük a versenypiacot és az árversenyt.

A GVH a 2003. évben 172 versenyfelügyeleti eljárást folytatott le, melyből még mindig jelentős arányt képvisel a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásával kapcsolatos tevékenység. A 2003. évben a fogyasztói megtévesztések legtipikusabb esetei a gyógyszerek, gyógyhatású készítmények, étrendkiegészítők és a háztartási tisztítók, kozmetikumok piacán fordultak elő, ahol a reklámok, a terméktájékoztatók, a különféle kedvezményes és nyerési akciók információi gyakorta torzították a tiszta versenyt.

Az elmúlt években több esetben került sor egy nagykereskedelmi üzletlánc, a TESCO elmarasztalására, megbírságolására, az akcióival kapcsolatos nem helytálló információi miatt.

Nem mehetünk el szó nélkül a kisbefektetőket ért károk mellett, tulajdonképpen azon károk mellett, amelyek a 2003. évben kezdődtek, és napjainkra már igen nagy vihart kavartak: a fogyasztók-befektetők széles körét rendkívül hátrányosan érintő ügyek, a különböző, csődbe jutott ingatlanszövetkezetek esetei.

Az SZDSZ kissé hiányolja a GVH beszámolójából a téma tárgyalását, a problémák kezelésére ajánlott versenyjogi, illetve egyéb megoldások felvetését. Ez az, ami mellett, azt gondolom, nem mehetne el szó nélkül a GVH. Javasoljuk, hogy a hivatal indítson átfogó jellegű vizsgálatot, és készítsen jelentést a tagi kölcsönök útján megvalósuló, szövetkezetekként működő, több fórumon vitatott befektetési szolgáltatást nyújtó szervezetek tevékenységéről, a tiszta versenyre és a piaci működésre gyakorolt hatásairól.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Gazdasági Versenyhivatal! Végül még egy dolgot szeretnék megemlíteni. Mi úgy gondoljuk, mivel a jelenleg érvényben lévő versenytörvény az elmúlt néhány évben többszöri módosításon esett keresztül, ma már elég nehezen kezelhető, rengeteg alpontja, az ábécé különféle betűjével jelzett paragrafusa van. Ráadásul tudvalevő, hogy a közösségi versenyszabályok is némi módosuláson, változáson fognak keresztülmenni az előttünk lévő időszakban; de ettől függetlenül is van például egy olyan intézmény, a versenykorlátozó megállapodások egyedi mentesítése, ami nálunk eddig lehetséges volt, az EU-ban nem lehetséges, és ezt nyilván át kell vezetni a meglévő szabályainkon. Ezért az SZDSZ azt javasolja, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tekintsük át a versenytörvényt a lehető leghamarabb, és gondoskodjunk arról, hogy az elmúlt néhány év sorozatos, egyrészt az uniós csatlakozás által megkövetelt, másrészt a GVH saját hatáskörben indukált módosításait vessük össze és szerkesszük egybe, magyarul: alkossunk új, áttekinthető versenytörvényt.

A Szabad Demokraták Szövetsége nevében megköszönöm a Gazdasági Versenyhivatal eredményes tevékenységét, és hasonlót kívánok a 2004-es esztendőre is. Remélem, hogy jó beszámolót tudnak letenni elénk a következő esztendőben is.

Köszönöm szépen a munkájukat. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu