HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez az a határozati javaslat, amelynek az általános vitáját hétfőn folytattuk le itt a Házban, illetve folytattuk volna, hogyha önök erőből nem fojtják belénk a szót.

(14.20)

Emlékezetes pillanata marad az újkori magyar parlamenti történelemnek, hogy a kormánypártok, nem bírván érveinkkel, úgy döntöttek, hogy nem hallgatják tovább az ellenzék érvelését, nem kíváncsiak arra, és kezdeményezték, még egyszer mondom, példátlan módon, hogy az általános vitát zárjuk le, és több ellenzéki képviselő ne szólalhasson föl. Ezt meg is szavazták, így aztán vége lett az általános vitának. Nagyon szomorú, mert így esélyt sem adtak annak, hogy le tudjuk folytatni azt a vitát.

De módosító indítványokat nyújtottunk be, én magam is nyújtottam be több módosító indítványt, pontosan azért, mert már az általános vitával is igyekeztünk jelezni önöknek, hogy ez a javaslatsor elfogadhatatlan, és szerettünk volna alkalmat találni arra, hogy meg tudjuk győzni önöket arról, hogy egyébként ez az Európai Unió normáinak is ellentmond. Sőt, az Európai Unió jelezte, hogy nem lehet ilyen módon finanszírozni a közmédiumokat, azt normatív alapon kellene tenni, önök pedig ehelyett azt teszik, hogy kormánypárti többséggel bizonyos keretösszegeket megszavaznak, felosztanak, és aki jobban tetszik önöknek, az nagyobb támogatást kap, aki kevésbé tetszik önöknek, az kevesebb támogatást kap.

Forrás: parlament.hu