DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság, mint az közismert, állást foglalt nemrégiben a gyógyszerár kérdésében. Tekintettel arra, hogy az érdeklődés homlokterében, a választási kampányháborútól eltekintve, még mindig a gyógyszerár kérdése áll, érdemes emlékeztetni és fölhívni a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság kizárólag annak a kormányrendeletnek az alkotmányellenességét állapította meg, amely végül is rendelkezett az árak csökkentéséről. Kifejezetten állást foglalt az Alkotmánybíróság abban, hogy az alapul szolgáló ártörvény jogszerűen adhat felhatalmazást a kormánynak az árakba való beavatkozásra.
Körülbelül ismerem azokat az érveket és ellenérveket, amelyek ebben a vitában fölmerülnek, ezért a rendelkezésemre álló időkeretben igyekszem mindazokat a lényeges kérdéseket érinteni, amelyek a nyilvános és a szakmai vitában is elhangzottak. Elsőként, a dolog természeténél fogva, szeretnék foglalkozni a liberális kritikával is, hiszen volt módom az elmúlt napokban ezzel a kérdéssel is találkozni.
A liberális gazdaságpolitika felfogásom szerint nem jelenti a piac teljes szabályozatlanságának hirdetését. A liberális gazdaságpolitika abban érdekelt, hogy megteremtse azokat a piaci intézményi feltételeket, amelyeken belül a piac mindegyik oldala megfelelő módon alkalmazhatja, gyakorolhatja érdekeit. A gyógyszer nem ugyanolyan árucikk, mint az összes többi, mert a gyógyszer vásárlása, kereskedése során a vásárlói oldalnak nincs módja saját érdekét képviselni, és ilyen módon közrehatni az árak alakulásában. A beteg rákényszerül a gyógyszer megvásárlására, és nem mondhatja azt, hogy vásárlását elhalasztja, nem mondhatja azt, hogy rendkívüli akcióra vár; ki van szolgáltatva a piac másik oldalának. Azt gondolom, hogy a liberális gazdaságpolitikának is természetesen tekintettel kell lenni a piaci szabályozókra és nem utolsósorban a lakosság érdekeire is.
A vita azért egyszerűbb, mert az Alkotmánybíróság ismert ítéletének indokolásában is kifejtette, hogy a gyógyszer különleges árucikk, amelynek tekintetében érdemes bizonyos különleges szabályokat érvényre juttatni. A másik, végül is jogos érv, és nem szeretném elhallgatni, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásában kormányzati mulasztások is szerepet játszanak. Azt kell hogy mondjam, hogy az egymás után következő kormányok nyugodtan kezet foghatnak egymással a gyógyszerár rendezésének kérdésében. Ismert érv az is, hogy a gyógyszerkassza nincs megfelelően feltöltve, és ez jelenti a probléma kialakulását.
Ismert érv az is, hogy az igazi megoldást egy hosszú távú megállapodás képezné, amit a gyógyszergyártók, illetve a pénztár kötne. Tulajdonképpen ezek az érvek jórészt jogosak, csak megkerülnek egy fontos kérdést. Arra szeretném fölhívni a tisztelt képviselőtársaim és a közvélemény figyelmét is, hogy május 25-én hirdette ki az Alkotmánybíróság az ítéletét, amelynek lényeges rendelkezése az, hogy július elsejével megszünteti annak az utolsó jogszabálynak is a hatályát, amely valamilyen módon rendezte a piaci árakat a gyógyszerkérdésben.
Szeretném fölhívni mindenkinek a figyelmét arra, hogy 23 nap áll rendelkezésére annak, aki tenni tud vagy tenni akar valamit ebben a helyzetben, hogy július elsejével a magyar gyógyszerpiacon valamiféle szabályozás érvényesüljön. Az önök előtt lévő törvényjavaslat nem tesz egyebet, mint hogy ezt a lehetőséget fölkínálja a magyar kormánynak, hogy abban az esetben, ha úgy érzékeli, hogy közbe kell avatkoznia, és ennek az alkotmányos feltételei fennállnak, akkor tegye azt meg. Természetesen nincs akadálya, hogy akár a jövő héten, akár ezt követően bármikor a hosszú távú megállapodás létrejöhessen. Amennyiben azonban ez nem történik meg, akkor mindenki, aki nem törődik bármilyen okból a július elsején előálló gyógyszerpiaci helyzettel, közvetlen felelősséget érezhet amiatt, ha a lakosság terhei a gyógyszerárak tekintetében megnövekednek.
Ez a törvényjavaslat igyekszik megfelelni az alkotmánybírósági ítélet indokolásában szereplő előfeltételeknek. Egyrészt meghatároz egy speciális alkalmazási kört a gyógyszerekkel kapcsolatban, definiálja, hogy a gyógyszerpiac zavarai vagy annak megelőzése érdekében van módja a kormánynak fellépésre rendeletalkotással. Kifejezetten határozott időt jelöl meg, és ezzel is eleget tesz az Alkotmánybíróság elvárásának, amikor úgy fogalmaz, hogy legfeljebb kilenc hónap az az időszak, ameddig az akkor érvényes árak befagyasztására sor kerülhet. Külön fölhívom a figyelmet a törvényjavaslat legfeljebbö szóhasználatára, hiszen ez azt jelenti, hogy kilenc hónapi törvényi kereten belül ennél rövidebb határidőt is tartalmazhat a kormányrendelet.
Végül a legfontosabb ellenérvek: osztom azt, hogy hosszú távú megállapodás az ügy rendezésének kulcsa. Azzal is egyetértek, amit miniszter úr ma közzétett nyilatkozatában olvastam, hogy óhatatlan szükség van arra, hogy megszülessen a gyógyszerrendtartás, és ezzel szabályozott árképzési mechanizmusok alakuljanak ki. Fölhívom a figyelmet, hogy mindezek nem alternatívák a jelenlegi törvényjavaslattal szemben. A törvényjavaslat valóban egy szükséghelyzetben óhajtja kezelni a kialakult szituációt, de nem váltja ki sem a hosszú távú megállapodás szükségességét, sem a gyógyszerrendtartás megszületését.
Sőt, amennyiben ez a törvényjavaslat a parlament igenjével jogszabállyá válik, úgy még mindig az alakuló kormányrendelet is tekintettel lehet arra, hogy ez a megállapodás, amelynek érdekében tárgyalások folynak a kormány és a gyógyszergyártók között, megszülessék. Azt gondolom, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nem vet föl alkotmányossági aggályokat, természetesen nem vitatom, hogy amennyiben ennek alapján a kormányrendelet megalkotására szükség van, ott nagyon nagy gondosságot kell a jogalkotónak alkalmaznia amiatt, hogy alkotmányossági kétségek ne merülhessenek föl.
Ahogy az egészségügyi bizottság ülésén mint meghívott előterjesztő elmondtam, ott ugyan orvosok ülnek zömében, azért mertem mondani, hogy ez a jogszabály - orvosok előtt mondható volt - nem árt, ebben bizonyos vagyok, hanem egy helyzet rendezésének lehetőségét hordozza. Amennyiben erre sor kerül, akkor is csak egy időleges megoldás. Azt kérem, hogy a mérlegeléskor minden képviselő azt gondolja végig, hogy amennyiben nem teszünk lépéseket, úgy július elsejével a lakosságot olyan helyzetbe kényszeríthetjük, hogy semmi mást nem remélhetnek, mint a gyógyszergyártók méltányosságát. Ez nem biztos, hogy elegendő lesz.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés