DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter: Köszönöm szépen. Ön megint nem mond igazat, képviselő asszony. Van olyan csontritkulás elleni gyógyszer, ami már közvetlenül térítésmentes. Megfeledkezik a közgyógyellátásról, de ezt most hagyjuk.
Ami az önök most előterjesztett javaslatát illeti: az, hogy a Házszabályhoz való hozzájárulás kérdése itt nem került szóba, tehát hogy térjünk el a Házszabálytól, azt gondolom, hogy az előzetes várakozásainkat a tények igazolják, hiszen önök nem szavazták meg a Bőhm-Szabó-törvényjavaslathoz benyújtott módosító (Selmeczi Gabriella: Törvényről van szó!) indítványt, csupán tartózkodtak.
Hogy önök most csütörtökre újabb ülést kezdeményeznek, azt mutatja, hogy önök ezt kampánykérdésként kezelik. Az önök frakcióvezető-helyettesének az a képtelen állítása, hogy mi azért nem akarunk ezen a héten zárószavazni, mert majd jól föl akarjuk emelni a választások után a gyógyszerárakat, a gyártókkal kötött megállapodás keretében, ez egyszerűen (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) képtelenség. Mit gondol, képviselő asszony, akkor márciusban miért vállaltunk be annyi érdekkonfliktust? Én azt gondolom, hogy egy kicsit logikusan kellene ezekről a kérdésekről gondolkodni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés