DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: Képviselő úr, én személy szerint óvakodnék attól, hogy eldöntsem a parlament padsoraiból, hogy a megalapozott gyanú személyekkel szemben a nyomozás során fennáll-e vagy sem. Én szocialista politikusként - s egy liberális politikusnak még inkább - azt gondolom, hogy ezzel csínján kell bánni. De értem a kérdésében megfogalmazott aggodalmat, s azt gondolom, jogos elvárás az, hogy a munka gyorsan folyjék, hiszen itt tényleg nagyon sok szerencsétlen emberről van szó. S még egy dolgot látok, amit elébe menve a hasonló eseteknek szükségesnek tartanék: meghallgatva az igazságügyi minisztériumi államtitkár válaszát azt gondolom, a jogalkotás tekintetében azért érdemes lenne foglalkozni azzal, hogyan lehet elébe menni annak, milyen jogalkotási feladat van arra, hogy ez előfordulhasson. Arra ügyelni kell, hogy a nagyobb hozam nagyobb kockázata reményében hozott döntéseket - persze maguknak az egyes embereknek is felelős döntést kell hozniuk - rendszerszerűen legyen, aki megvizsgálja, hogy ezzel ne lehessen visszaélni, mert utána sokkal nehezebb a kárenyhítés és a károkozás elrendezése, mint ha ennek a dolognak elébe mennénk. Azt hiszem, ez közös felelőssége lehet a parlamentnek.

Köszönöm, elnök úr, és a megértését is az idő túllépéséért. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu