DR. VERES JÁNOS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdéseire válaszolva a következőt tudom mondani. A PSZÁF, illetve jogelődjei annak idején vizsgálatokat indítottak a gyanús tevékenységet folytató szövetkezet ellen, majd a kezdeményezésük alapján az ügyészség úgy találta, hogy nem kell eljárást lefolytatni, és megszüntették a kezdeményezésre született eljárást.

Ezt követően a PSZÁF Szász Károly vezetésével úgy ítélte meg, hogy a továbbiakban nincs a kérdésben kötelezettségük, és több alkalommal visszautasították azt, hogy ebben a PSZÁF-nak bármifajta jogköre lenne, arra hivatkozva, hogy szövetkezeti tevékenységet folytató és nem pénzintézeti tevékenységet folytató szervezeteknél nincs a PSZÁF-nak ellenőrzési kötelezettsége és jogosultsága. Úgy gondolom, hogy a későbbiek során ennek nyilván a felülvizsgálatára sor kerülhet, hiszen a bekövetkezett események alapján azt ki lehet jelenteni, hogy addig, ameddig a tevékenységét úgy folytatta, ahogyan folytatta a Baumag cégcsoport bizonyos szervezeteinek egyike-másika, addig nyilvánvalóan lett volna ilyen jogosultság.

A Szász Károly távozásával kapcsolatos kérdésére pedig azt tudom mondani, hogy itt, a parlamentben a Fidesz és az MDF elkövetett mindent annak érdekében, hogy ne következzen be a törvény elfogadásával az új vezető megválasztása. Ezt bizonyos ügyrendi késleltetéssel el is tudták érni, hogy egy héttel később következett be ez a váltás a felügyelet élén. (Domokos László: Nem voltatok itt! - A miniszterelnök nem volt bent a teremben! - Az elnök csenget.) Megtörtént a váltás. A felügyelet új elnöke a Baumag károsultjaival tárgyalt, és szeretném közölni azt is, hogy Szász Károly végkielégítésként a köztisztviselők jogállásáról szóló '92. évi XXIII. törvény 19. § (2) bekezdésének a) pontja alapján kapott egyhavi végkielégítést. Mi ebből úgy ítéltük meg, hogy ez a törvényes eljárás ebben a kérdésben. Ezen kívül pedig az igénybe nem vett szabadságának a megváltására került sor távozásakor.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu